Használtteszt: Chrysler PT Cruiser 2,2 CRD

A nagy találkozás

A minap jövök ki egy körúti üzletből, és megakad a szemem egy parkoló kocsin. Fura jószág, ezüstszínű PT Cruiser, nézem a rendszámot, kattog az agyam, és beugrik! Igen, egészen biztosan ez az! Lelkesen kezdtem körbenézni, első pillantásokra szinte makulátlannak tűnt, de tudtomon kívül fürkészésemet szigorú tekintetek követték. Éppen a hátsó ajtó pontatlan illesztését vizsgáltam, amikor középkorú úr lépett hozzám, és udvariasan, de kellő nyomatékossággal érdeklődött, milyen szándékaim vannak az autóját illetően…

Elnézést kértem, és bemutatkoztam. Szerencsém volt. Az úr “veterános”, azaz hazai zsargon szerint régi autók, motorok kedvelője, és miután jómagam évek óta oszlopos tagja vagyok egy, a témával foglakozó magazinnak, a szigorú tekintet nyomban kedélyesre változott. Örömmel avattam be a titokba, hogy évekkel korábban éppen ezt az autót használtam, amikor a PT még tesztautó volt. Sokszor látom a városban az eladott, régi sajtós kocsikat, de most kapva a hirtelen jött személyes alkalmon, egy villámtesztet javasoltam a tulajdonosnak. Mosolyogva belement.

80 ezer apró hibákkal

Precíz ember. A kesztyűtartóból évtizedes, megtört borítójú határidőnapló kerül elő, benne az összes fontos adat, számla, miegymás. Még a régi kocka Lada statisztikája is kéznél van, de minket az most nem érdekel. Vételkor nem volt a 2002-es gyártású kocsiban 15 ezer kilométer sem, most valamivel 84 ezer fölött áll az óra, így nem bonyolult matematikai művelet kiszámolni, hogy évente átlagosan 25 ezret fut a dízel Chrysler. Az eladás előtt a cég mindent cserélt, amit kellett: olaj, szűrők, fékbetét, folyadékok, ablaktörlőgumik, stb., egyszóval komplett és tisztességes volt az átadás, a meglévő esztétikai hibák pedig enyhítették az árat. Volt némi kárpitsérülés, néhány apró karc a műszerfali műanyagon, az egyik 12V-os csatlakozóról hiányzott a záródugó, és a lökhárítókon is hagytak nyomot a kicentizett parkolások. Összességében azonban igen jó állapotban volt a PT.

Az első komolyabb, bosszantó hibát a rádió produkálta, tönkrement az LCD kijelzője, majd utána nem sokkal az ablakemelő kapcsoló adta be az unalmast – szerencsére az egyik hátsó, amit eleve ritkán használnak. 30 ezer környékén jelentkezett egy cicergő, zörgő hang a hátsó traktusból, de a kötelező szerviz után (ahol jelezve lett a probléma) megszűnt a kellemetlenség, és azóta is csend honol az utastérben. A kárpitokon nem hagyott mély nyomot az elmúlt három esztendő. Legjobban a vezetőülésen látszik az igénybevétel, kicsit kopottas az ülőlap, illetve a támla alsó része, a bőrkormány is kifényesedett, a váltó műanyag labdája viszont nem árulkodik egyenes arányban a használat mértékéről. Szemmel látható, a gondos gazda vigyáz a kocsira, észrevehető a rendszeres ápolás, karbantartás, nem viszi például gépi mosóba, és ezt az általános törődési szellemet a hajtáslánc is meghálálta eddig.

Ketyeg a csillag

Köztudott, hogy a motor és a váltó a C 220-as (vagy E 220-as) CDI Mercedesekből származik. Az eredetileg 143 lóerős, common-rail dízel erőforrás a PT-ben 121 lovasra van optimalizálva, amiben nyilván az elsőkerékhajtás is szerepet játszik. A tulajdonos elmondása szerint a “motorhoz még nem nyúltak”, csak és kizárólag kötelező karbantartáson esett át, a váltó úgyszintén, és mindent összevetve teljesen elégedett az autó műszaki megbízhatóságával. Visszakerestem, nálam anno 8,5 liter volt a városi fogyasztás, ez átlagát tekintve alig változott, hiszen a mostani bejegyzések szerint kímélve 8,2, tempósabban 9,6 liter gázolaj ég el 100 kilométerenként.

Az alvajáró Trabantos esete PT-vel

Élete során egyszer tört össze az autó, de mielőtt ez bekövetkezett volna, már meglátogatták vele az évek során bevált szerviz lakatosműhelyét. Egy fránya kátyú éjnek idején nagyon gonosz tud lenni, pláne, ha siet a fáradt ember a gyér forgalomban. Az eredmény: leszakadt alsó légterelő, meggörbült felni, elállítódott futómű, és egy gömbfej ajánlott cseréje. Az alvajáró Trabantos esete szintén éjjeli történet – úgy látszik, a PT potenciális veszélyforrás ebben az idősávban. A hippi külsejű fickó – állítólag – egyszerűen nem látta a pirosnál várakozó Chryslert, és hátulról megkínálta. Szerencsére nem volt súlyos a dolog, hátsó ajtó és lökhárító csere, valamint fényezés, bár az ajtó azóta eláll a jobb oldalon.

Régi szép idők

A villámismeretség utáni villámteszt egy háztömb körüli villámkörrel ért véget. A tulajdonos nagyvonalúságának köszönhetően, újra helyet foglalhattam a volán mögött, ragaszkodott hozzá, hogy menjünk közösen néhányszáz métert, és bár ez a távolság semmire sem volt elegendő, azért annyi feltűnt, hogy a PT mintha ugyanolyan lenne, mint amikor teszten járt nálam. Már akkor is karcos volt a műszerfal, akkor is ugyanilyen hangon ketyegett a Mercedes dízel, akkor is akadt a váltó kettesből hármasba kapcsolva, és akkor sem tetszett, hogy a vészvillogó gombja a kormányoszlopra került. Szerencsére, ez utóbbi tartozékot most sem kellett használnom.

Zárszó

A hirtelen ötletek a jó ötletek! – tartja a szólás, és milyen igaz. Hálás vagyok a sorsnak, hogy megszervezte ezt a találkozást, és utólag is köszönet a tulajdonosnak, amiért rendelkezésemre állt, és megmutatta az autót. Fényképezőgép híján a régi, még a teszthez készült fotók láthatók, de a Chrysler gyakorlatilag ma is ugyanígy néz ki.