Honda FR-V 1.7

Annak idején az első sajtófotók láttán nagyon megtetszett a Honda hatüléses családi egyterűje, majd a hivatalos magyarországi bemutatón a maga valójában is igen mutatósnak találtam a furcsa járgányt. De kizárólag alapkivitelben! Ott pózolt ugyanis egy oldalsó szoknyával, első köténylemezzel és öblösített hátsó lökhárítóval megspékelt példány, amiről már akkor is az volt az első gondolatom, hogy “csak nehogy ezt a csúfságot kapjam meg az egyhetes tesztre!”

A sors fintoraként pont ez jutott nekem. Félreértés ne essék, imádom az optikai tuningot, de mindennek megvan a maga helye, és itt semmi keresnivalója. Lehet, hogy csak két centivel szélesebb gumik és nagyobb felnik hiányoztak volna az esztétikus összhatáshoz, de ez így mindenesetre csak árt a formának. Úgyhogy ha valakinek nem tetszik a fotóinkon látható tesztautó, annak feltétlenül ajánlom az alapmodell megtekintését, az ugyanis kimondottan jól néz ki! Márpedig egy magas, széles, ugyanakkor rövid és függőleges oldalfalú kasztnit még egy igen tehetséges formatervezőnek is nehéz szépre faragni.

Három elől, három hátul

A Honda igen különleges szegmensbe tette be a lábát, az FR-V ugyanis nem más, mint egy hatszemélyes egyterű. A hét- vagy ötszemélyes családi egyterűek tengerében már nehéz újat produkálni, különösebb mutatvány nélkül pedig nem érdemes piacra lépni. A hatüléses autók között azonban nincs nagy tolongás, sok embernek talán csak a Fiat Multipla jut eszébe az efféle kocsik közül. Ez áll a legközelebbi rokonságban az FR-V-vel, és újabban még szép ruhába is öltöztették a régi, csúnyácska olasz teremtményt, a hatüléses Honda formája azonban sokkal dögösebb.

A belső koreográfia ugyanaz, mint a Multiplában: hat ülés két sorban, melyek közül a középsők a szokásosnál hátrébb tolhatók. Ezzel a kis csellel kerülték el a tervezők, hogy a vezető váltás közben állandóan hasba vágja a középen csücsülő utast. Ilyenkor a hátsó-középsőt pozíciót is hátrébb kell csúsztatni egy féllel, és ott is remekül lehet utazni. A két oldalsó utasnak egyébként egy szava sem lehet, mert elegendő helyet kapnak a lábuknak, és a fejüket sem verik be a C-oszlopba. Üléseik támlája dönthető, de ülőlapjuk a középsővel ellentétben sajnos nem tologatható. A csomagtér hátratolt középső üléssel is jól használható, alapállapotban pedig 430 literes térfogattal fogadja a csomagokat. Ne felejtsük el, hogy így hat ember utazhat az FR-V-ben teljes értékű üléseken, míg például a Zafira öt plusz két ülése mögött már csak néhány aktatáska fér el.

Az első traktusba tervezett háromüléses felállás tényleg működik, két jól megtermett ember szélen, egy vékonyabb középen kényelmesen és családias hangulatban utazhat. A Honda is valami efféle marketing adalékkal tálalta a hatüléses elrendezést, mondván, a két szülő között szívesen elüldögél egy szem gyermek. Jó ötlet! Kissrácként magam is folyton elől akartam utazni, csak hát akkor még nem volt gyerekülés. A Hondában azonban az első-középső pozícióba is lehet rögzíteni “Isofix kölyök-fotelt” (biztonságtechnikai szempontokból csak akkor, ha telesen hátra van tolva). Ilyenkor egyébként az ülőlap lehajtható elejéből kis rekesz varázsolható a mondjuk a gyerek kis játék Accordjának, de egy-két szendvicsnek is megteszi. Apu és anyu üdítője között a cumisüvegnek is jut hely, mert a pohártartót is három személyre szabták.

Ha senki sem kívánkozik középre, akkor érdemes előrebuktatni a támlát, és a világ legjobb könyöktámasza lesz belőle, ráadásul pakolni is lehet rá. Igaz, egy telefon vagy egy pénztárca még teljesen disztingvált elindulásnál is lecsúszik a szerény süllyesztésű asztalkáról, de gumis felületű holmik talán megmaradnak rajta. A műszerfal aljából előkotorható egy hamutál is, ami egy kubai szivarnak már szűkös ugyan, de egy ciginek éppen jó. Az elektromos ablakemelők gombjai a műszerfal bal sarkába kerültek, ahol általában semmi, vagy legfeljebb tükörállító joystick szokott lenni. Az audiorendszer kezelőpultja nagyon szép lett, de a kormányról való vezérlés hiányában hamar feltűnik, hogy túl messzire kell nyúlkálni hozzá. A klíma gombjai már közelebb vannak, ennek viszont a kijelzője túl kicsi. A váltót a kormány mellé tették, hiszen a szokásos helyén itt a középső utas lábai vannak. Használata kényelmes, és Hondáról lévén szó, kapcsolhatósága is kiváló. Egyedül a fokozatok rövidsége érthetetlen első próbálkozásra, de némi közlekedés után világossá válik a helyzet.

A 2.2-es turbódízel kéne ide!

Az FR-V közel 1,5 tonnás tömegének dinamikus mozgatásához bizony kell az erő és a nyomaték, de a rövid váltóáttételek is megoldást jelentenek a gyorsulásra. Ez eddig tökéletesen rendben van, hiszen a 12,3 másodperces 100-as sprint jó eredmény egy ekkora járgánytól, és még a 182 km/h-s végsebesség is kielégítő. 1,7 literes lökettérfogattól nem kevesellhetjük a 125 lóerőt és a 154 Nm-t sem, ráadásul, a fordulatszámmérő piros zónája csak 6800-nál kezdődik, úgyhogy mániákus motorpörgetőknek jó játék lesz az 1.7-es masina. Városban és országúton nagyon jó vezetni, szerpentineken pedig meglepően jó partner az FR-V pontos kormányzása és feszes futóműve. A csúszás határáig autózva is kiszámítatóan viselkedik, és könnyen korrigálhatók a vezetői túlkapások. Ez különösen figyelemreméltó, hiszen a nálunk járt FR-V alapmodellként nem rendelkezik elektromos menetstabilizálóval, mindössze egy ABS figyel a beavatkozó rendszerek közül. Az úthibákat átkozottul jól elnyeli a futómű, és a belső elemek sem zörögnek rossz utakon. Eddig minden OK!

A problémák akkor jelentkeznek, amikor autópályára ér az ember. A kellemes beszélgetés közepette 100 km/h és 3000-es fordulatszám tájékán a váltó felé nyúlok… csakhogy már ötödikben van a kar, és nincs több fokozat! 130-140-es tempóval haladva folyton 4000 környékén kell pörgetni a motort, ami egyrészt kimondottan hangos, másrészt így a fogyasztás sem kedvező, 10 liter fölött alakul. Ezen probléma kiküszöbölésére a Honda remek 2.2-es i-CTDI-je jelentheti a legjobb megoldást, arra azonban várni kell egy kicsit. Sajnos van még egy kellemetlenség, mely szintén a hosszú utazásoknál jelentkezik. 120-130-cal haladva már egy átlagos oldalszél is enyhe arcpírt varázsol a vezető képére, ha pedig izmosabb széllökés érkezik egy kamion árnyékából kiérve, jó érzésű ember rögtön visszaveszi a jobb lábát. Ijesztően oldalba tudja taszítani az FR-V-t a szél, bár lehet, hogy az oldalszoknya nélkül kevésbé tudna belekapaszkodni.

Belépőmodell gazdag felszereltséggel, jó áron

Alapfelszereltségű (Entry) tesztautónk 5,1 millió forintot kóstál, és tulajdonképpen van benne minden, ami egy belépőmodelltől elvárható. Van automata légkondi, négy elektromos ablakemelő, elektromosan állítható és fűthető tükör, ABS, EBD, CD lejátszó, fedélzeti számítógép és hat légzsák. Az FR-V igazi riválisa a Fiat Multipla, mely 1,6-os motorjával bő félmillióval olcsóbb ugyan, de csak az 1.9 JTD-vel egészséges választás, a kis benzinessel nem az igazi. Az FR-V 1.7-es VTEC motorja legalább jól húz, ráadásul még kimondottan jól is néz ki, csak amint az elején mondottam, nem ezzel a spoilerezéssel. Így sem ronda a Honda, mert olyan nincs, de nem is ez a legelőnyösebb köntös.

Műszaki adatok:

Motor: soros, négyhengeres, hengerenként négyszelepes benzines
Teljesítmény: 125 LE / 6300 ford./perc
Nyomaték: 154 Nm / 4800 ford./perc
Saját tömeg: 1466 kg
Hossz/szél./mag.: 4285/1810/1610 mm
Csomagtér: 439 l
Végsebesség: 182 km/h
Gyorsulás 0-100 km/h: 12,3 s
Fogyasztás (város/országút/vegyes): 9,3 / 6,5 / 7,5 l/100 km.
Tesztfogyasztás (átlag): 9,6 l/100 km
Üzemanyagtartály: 58 l
Modell alapára (Entry): 5 099 000 Ft