Kia K2500 és VW T5 Mixto: Brigádszállítók

Nincs rossz dolgom, mint autós újságíró. Ez az év ráadásul különösen jól sikerült, a bemutatók mellett számos drága presztízsmodell szolgált nálam, olyanok, amikhez én sem jutok hozzá gyakran. Elsőként hoztam el például a BMW X5 csúcsmodelljét, a 4,8iS-t, örök emlék marad a 645Ci Cabrio, a 750i, az 535d, és a dízelmotoros Alfa GT-ben is kellemesen csalódtam. Árkon-bokron gázolt keresztül a Jeep Wrangler és a Volvo XC90 V8, egyedül csak egy vérbeli, puritánul kőkemény sportkocsi hiányzik a repertoárból. Felsorolásom nem teljes, de valamennyire azért szemlélteti, hogy döglöm a jó kocsikért, így a kollégáim, akikkel baráti viszonyban vagyok, sehogyan sem értették, mi a fenének kérek haszonjárműveket tesztre… Pedig a válasz egyszerű: imádok velük menni!

A Volkswagen T5 Mixto már járt nálunk, főszerkesztőnk, Demcsák Gergely vallatta egy hétig, és hiába jártam éppen 607-es Peugeot-val, annyira irigyeltem tőle a fehér bálnát, hogy magam is feliratkoztam a Porsche Hungáriánál. Még csak időpontom volt a kocsira, amikor egy sajtótájékoztatón kedves kollégám, Berta István az MTV-től mesélt nekem a KIA duplafülkés szerzeményéről, és ekkor kaptam kedvet, hogy rövid időre kétszeresen is kinevezzem magam ideiglenes gépkocsivezető brigádfőnöknek. Megszereztem a K2500-as dél-koreai gépet, és összesen két boldog hetet töltöttem el a teherautókkal.

Voltaképpen eszem ágában sincs véres összehasonlítást írni, inkább szubjektív élményeimről mesélnék. Talán gyermekkori vágyam elevenedik meg ezekben a járművekben, ugyanis sok kisfiúval ellentétben én nem tűzoltó vagy mozdonyvezető akartam lenni, hanem kamionos. Járni az utakat, az országokat, vezetni a hatalmas szerelvényeket, de a vágyból nem lett semmi, jogosítványom sincs ekkora monstrumokra, így jobb híján a kisteherautókban élem ki egykori szenvedélyemet. Nem nagyképűségből mondom, mert sokan irigylik a tesztpilótákat a kipróbálható modellek miatt, de a sok kényeztető luxusautó után valóban igazi felüdülés egy-egy haszonjármű tesztelése, és néha magam sem hiszem, hogy milyen jó dolog ezekkel a munkaeszközökkel közlekedni.

Merthogy mind a VW, mind a KIA munkaeszköz. Civil használatra senki sem vesz platós vagy dobozos kisteherautót, bár ismerve magamat, a kivitelek néha erősítik a szabályt, és a Mixtót simán bevállalnám, ha nagycsaládos lennék. Három ugribugri gyerkőc elhelyezése sem lenne gond, maradna hely a kutyának, és nincs az a feleség, aki képes lenne telepakolni a 4 köbméteres rakteret – hihi. Jelenleg azonban se gyerek, se kutya, se feleség (a sorrend nem mérvadó), így megtehetem, hogy féltékenységi jelenetek nélkül egész éjjel a K2500-assal cirkáljak, bejárva a fél országot. Valóban így történt, elég gyakran megesik, hogy csavargom össze-vissza, és élvezem a vezetést. Imádok este menni, imádom az éjjel teljesen kihalt, kivilágítatlan országutakat, amikor hosszú percekig nem jön szembe semmi, és nem előznek meg. Saját tempómat autózva gyűröm a kilométereket, hallgatom a rádiót, szeretem a beszélgetős műsorokat, és jólesően kortyolgatom a termoszba bekészített kávét, illetve majszolom a szendvicseket.

A két autó közül a KIA áll közelebb a klasszikus értelemben vett teherautóhoz. Meredekebb szögben áll a kormánya, a sugárirányú állíthatósággal szinte vízszintes helyzetbe lehet hozni, hátul ikerkerekek dacolnak a terheléssel, és zárt felépítmény helyett platóval rendelkezik. A kabin komfortja azonban meglepett! A beszállást az A oszlopra szerelt kapaszkodó segíti, és az ülésbe huppanva nem várt látvány tárult elém. Az ergonómia szinte hibátlan, a középkonzol kissé a vezető felé fordul, kézre esik a váltókar, a hűtés-fűtés gombjai egymás alatt jópofán sorakoznak (lásd. Honda Civic), és a középső üléstámlát lehajtva praktikus könyöklő-pohártartó-tálca együttes fokozza a kényelmet.

Az egyszerű műszerfalban szép, kissé játékos rajzolatú órák informálnak, egyedül az a bosszantó, hogy a megvilágítás erőssége nem szabályozható – bár lehet, csak én nem jöttem rá, hogyan kell. A kilátás hibátlan, nagyon jók az elektromos állítást nélkülöző tükrök, este hatékonyan világítanak a fényszórók, egyedül az első ködlámpát hiányoltam a tesztautóról, így télen szükség lett volna rá. Egyébként használat közben csak néhány apróság zavart. Örültem volna a fűtőszálas hátsó szélvédőnek, de ennek hiányában a platóra mászva kapargattam a deres üveget a védőrács között. A vezetőülés deréktámasza nem igazán áll a helyzet magaslatán, ami funkcionalitását illeti, az ülőlap lehetne hosszabb, és a fűthető tükör is kimaradt valahogy.

Az utastér alá beszerelt négyhengeres, 2,5 literes, 92 lóerős turbódízel motor hidegen zajos, de bemelegedve már meglepően elcsendesül – persze nem agyonszigetelt, személyautós értelemben. Mozgását tekintve, érthető módon a KIA nem sprinter bajnok, nem is mértem a gyorsulását, de városban sosem volt vele gondom. Rakomány hiányában az egyes fokozatot nem használtam, sík úton lazán kettesből indultam, és már 40-nél kapcsoltam az ötödiket, így talán ennek is köszönhető, hogy 10 liter fölé nem ment a fogyasztás. Autóúton 70-80, maximum 90 km/h a kényelmes utazótempó, ezt tartva rendre 8,5-9 litert mértem 100 kilométer megtétele után. Egyszer sikerült 120 fölé zavarnom, de az üresen ijesztően pattogó, laprugós hátsó futómű hamar a tudtomra adta, ne forszírozzam a száguldozást. Menetközben egyedül a váltó rakoncátlankodott, akadozott, nehezen járt, ami azért is kár, mert nagyon jó a kar elhelyezése.

A vegyes használatú Volkswagen Transporter Mixto zseniális ötlet szülötte: a duplafülkés alvázra itthon szerelik rá a dobozos felépítményt, teherautónak minősül, ezáltal számottevő anyagi előnyt biztosít tulajdonosának (áfa visszaigénylés). Az utólagos kiegészítő két hátránnyal jár. Egyrészt az alváz miatt a doboz belmagassága picit kedvezőtlenül alakul a gyári furgonhoz képest, másrészt a minőség nem éri el a német szintet, amit az elálló csapóajtó ékesen bizonyított.

A Mixto egyik fegyvere a személyautós kényelem. Az emelhető vezetőülést deréktámasz és dupla, állítható magasságú karfa teszi kényelmessé, ellenben a többi ülés támlája már nem állítható, és a formázottságuk is egyszerűbb. Akárcsak a KIA esetében, a műanyagok itt is kemények, kopogósak, de az összeszerelés jó, az utastér nem hajlamos a zörgésre, és sok a praktikus részlet. A tároló zsebek nagyok, bőven lehet kacatolni, a középkonzolból pohártartó hajtható ki, és szabályozható a műszerfal esti megvilágítása – bár a szokásos VW-liláskék fény engem mindig zavart. A tesztautó nem volt extrákkal zsúfolva, tekerni kellett az ablakokat, hiányzott a klíma, a ködlámpa, az elektromos tükör, mégis mosolyra fakasztott valami. Amíg a KIA hátsó szélvédőjénél panaszkodtam a fűtéshiányra, addig a Mixto melegítette az ablakot, pedig a zárt doboz miatt teljesen funkcióját vesztette az üveg…

A választható háromféle dízelmotor közül a leggyengébb, 85 lovas PD TDI hajtotta az autót – autópályán, óra szerint akár százötvennel! Az erősebb dél-koreai modellnél minden tekintetben mozgékonyabbnak tűnt a nyomatékos VW, bár az előzéseket jobb volt kétszer is meggondolni. A váltó kapcsolhatósága mintaszerű, a kissé hűvös hangulatú, tárgyilagosan szögletes kialakítású műszerfalon jól helyre került a joystick kar, így a tengely- és sugárirányban állítható kormánnyal a Mixto hosszú távon is kényelmesen vezethető. Terheletlenül nem annyira fickándozott a far, mint a K2500-as esetében, és amikor a szüleimnek hazavittem három mázsa téli burgonyát, illetve hagymát, a rakománytól kifejezetten “sínre került” a Transporter.

A fogyasztás átlaga városban 10 liter körül alakult, bár gyanítom, ha egyik éjjel ezzel is bejárom a fél országot, bőven ment volna ez az érték lejjebb.

Teherautózni életforma – legyen ez akár a saját bölcsességem, akár nem, de mind a KIA, mind a VW Transporter használatát fenemód élveztem. Klassz dolog ülni a magas ülésekben a forgalom fölött, élvezni a jó kilátást, és belegondoltam, milyen sokan hivatásszerűen járnak ezzel a két típussal. Lehet, céltalanul autózni, döntően utasok nélkül, rakomány nélkül közlekedni nem kunszt, de nekem mindkét esetben úgy tűnt, ezek a haszonjárművek képesek megbirkózni a rájuk váró feladatokkal, és örülhetnek azok az alkalmazottak, akiknek a cég új K2500-ast, illetve Mixtót biztosít.

Hivatalosan hatszemélyesek a fülkék, ez rövidebb távokon némi kompromisszummal kihasználható, de hosszabb utak esetén inkább egy 4-5 fős brigád a nyerő csapat. Költségek terén a nyitott rakterű dél-koreai autó a kedvezőbb vétel, klímával, dupla fülkével, a képeken látható tartozékokkal 4,4 millió forint alatt marad az ára, és ez bruttó összeg! A dobozos VW komfortfokozata alaphelyzetben valamivel alacsonyabb, de biztonság terén jeleskedik a Mixto: többek között ABS, ASR és vezetőoldali légzsák is jár hozzá, ami a KIA esetében opcióként sem rendelhető. Ennek tükrében reálisnak mondható a nettó 5.099.000 forintos vételár.