Elegáns terepjáró. A két szó látszólag ellentmond egymásnak, pedig igazából nem: a Mazda a CX-7-tel megalkotta azt, amiről sokáig azt hittük, lehetetlen.
A Mazda CX-7-ről már az első sajtóképek nyilvánosságra hozatala után lehetett sejteni, hogy nagy dobás lesz, két dimenzió ide vagy oda, szinte tapogatni lehetett sportos karakterét. A japán autógyár korábban szép tapasztalatokat szerzett összkerékhajtású modellek gyártásában, a CX-7-tel azonban új vizekre evezett, beszállt az egyre népszerűbb szabadidőautók szegmensébe. Alig vártuk, hogy az autó végre megérkezzen Magyarországra, nem is kellett csalódnunk: a Mazda újdonsága élőben még a képeknél is jobban letaglózza a nézelődőt.
Az erősen döntött szélvédő, az erőt sugárzó alsó légbeömlő, valamint a szűkre szabott hűtőrács mind azt üzenik, hogy nem mindennapi autóval állunk szemben, ilyen jelzőkkel sportkocsikat szokás bemutatni. Persze mindez nem véletlen, a Mazda gondosan ügyelt arra, hogy minden részletében egyedi autót alkosson, a koncepciót éppen úgy foghatnánk meg leginkább, ha azt mondjuk, hogy az újdonság egy sportautó és egy terepjáró frigyéből született félvér gyermek.
Az orr-rész hangsúlyos és kifinomult, a motorháztető gondosan kidolgozott. Megragadó részlet a laposan húzódó tetővonal, valamint a hátrafelé emelkedő övvonal, melynek köszönhetően az utastérből sajátos kilátás nyílik a világra. A szépen domborodó kerékjárati ívek alatt trónoló méretes felnik tekintélyt parancsolnak az autónak, hátra sétálva a dupla kipufogóvéggel és a különleges kialakítású, modern lámpatesttel teljesedik ki a sportos hangulat. A hátsó lámpákról már a fényképeken látszott, hogy igazán egyedi darabok, közelebbről nézve kicsit műanyagosak ugyan, hatásuk mégis bombasztikus: akárki csodálta is az autót, a burákról biztos ejtett néhány szót.
A CX-7 tele van látványos, finom részletekkel, megjelenésének erejét mégis az összhatás adja. Nem szeretem a fehér színt, autók esetében meg pláne, a Mazda szabadidőautójának egyénisége azonban még ezen a kissé jellegtelen fényezésen is átjön. A titok talán a gömbölyded formák ügyes adagolásában rejlik, legalább annyira elegáns, mint amennyire sportos. A CX-7-tel bátran meg lehet jelenni egy bálon, nyugodtan be lehet vele állni az Operaház elé, tud annyira hűvös és visszafogott lenni, amit egy ilyen környezet megkíván. Ezzel együtt javaslom sötétebb színben is megtekinteni, úgy még nagyobbat üt.
A feltűnőségnek viszont ára van, mégpedig az, hogy a parádés kezdés után csalódás lesz a beltér. Tudni kell, persze, hogy a CX-7 eredetileg Amerikának készült, az európai forgalmazás csak néhány apró módosítás elvégzése után kezdődhetett meg, a mérnökök azonban a kabinhoz nem nyúltak. Nem akarom én bántani a tengerentúliakat, de tény, hogy az ő igényeik az ittenihez képest alacsonyabbak, az utasteret meg pontosan ilyen szellemben alkották meg. Nem csúnya, még csak azt se lehetne rá mondani, hogy egyszerű, maradjunk hát annyiban, hogy szimplán funkcionális.
Helyükön vannak a kapcsolók, minden áttekinthető, a műszerfal, a középkonzol és az egész kialakítás viszont minden ergonómiai piros pont ellenére nekem kicsit keveset ad. Legalábbis sokkal kevesebbet annál, mint amit a formaterv indokolna, nem bántam volna, ha a tervezők bent is odateszik magukat. Az üléspozíció tökéletes, minden irányba megfelelő a kilátás, a kormányt ellenben méretezhették volna egy kicsit nagyobbra, a mélységben való állítás lehetősége pedig nagyon hiányzik. A kupészerűen ereszkedő tetővonal miatt hátul csupán átlagosnak mondható a fejtér, a szélesség kényelmesen két normál méretű felnőtt elhelyezését engedi meg. Komoly gond nincs a lábtérrel sem, akár terpeszkedni is lehet, de a CX-7 ezzel együtt sem a kényelmi faktorral fogja meghódítani vásárlói szívét.
Sokkal inkább motorjával, mely nem egy szelid dízel, hanem egy kőkemény, bivalyerős benzines hajtómű, a sportos karaktert biztosítandó egyetlenként a palettán. A 2,3 literes turbós erőforrás 260 lóerőt és 380 Nm-es csúcsnyomatékot tud, a benne rejlő potenciált már az első métereken érezni. Keményen pörgetve igazi vaddisznóként viselkedik, mindenkit letol maga elől (a száguldásnak az elektronika 210 km/órás sebességnél vet véget), cserébe mértéktelenül vedeli a benzint. Vegyes ciklusban 13 liter alá nem sikerült vinni a fogyasztást, pedig nem egyszer volt már 80-nál hatodikban a váltó: bírja a motor minden különösebb rángatás nélkül. Maga az erőátviteli rendszer egyébként nem a legtökéletesebb, kicsit karcos és hosszú utakon jár a váltókar, jobb lett volna az a hatsebességes automata, amit az amerikaiak is kapnak.
A Bose hifi csodálatosan szól, még szerencse, hogy különben nem túl sok külső zajt kell elnyomnia: a CX-7 szigetelése szinte tökéletes, még nagyobb tempónál sem duruzsol az elvielhetőnél hangosabban a külvilág. A futóművet a kicsit hajósabb amerikai beállítások helyett az európai igényekhez igazították, nem rossz, sok mindenre lehet vele vállalkozni, de nem hozza azt a dinamizmust, amit a formaterv és a 260 lóerő sugall. Hiába, az 1,7 tonna nem pehelysúlyú kategória. Árában viszont gyakorlatilag verhetetlen a CX-7, a legcsúcsabb felszereltségű kivitel is tízmillió forint alatt marad, crossovert ennyiért senki sem kínál a piacon. Hasonló árkategóriában, de néhány ezer forinttal többért a Subarunak van egy Forestere, mindenki más milliókra van a Mazdától. Ha úgy vesszük, bombavétel.
Galéria!
