Volvo XC70 D5 AWD Ocean Race: Tengerjáró

Mi is az a VOR? E mozaikszóról nagypapámnak valószínűleg azonnal a Vörös Október Ruhagyár ugrana be, a többféle színű, molyvésztől alaposan óvott egyen öltönyök ma is vasalva sorakoznak a szekrényben, mert anno a férfiember hétköznap, gyárba járó munkásként is adott a külsejére. Ha szigorúan hajnélküli szomszédomat kérdezném, jó eséllyel azt mondaná, hogy Vágj be!, Ordítozz!, Randalírozz!, mert ő mindig így vezet – igaz, mentségére legyen mondva, nem Volvóval járva tiporja sárba nap, mint nap a KRESZ-t. Szóval lehetne mindenfélére tippelni, de nem érdemes, inkább eláruljuk a titkot: Volvo Ocean Race. Az egyik leghíresebb, embert próbáló földkörüli vitorlásverseny története a hetvenes évek közepéig nyúlik vissza, ám a négyévente megrendezett futamokat most másodszor támogatja komolyabban a Volvo.

Ebből az alkalomból kerülnek piacra a limitált szériás Ocean Race modellek, a jellegzetesen kék autókat csak a verseny ideje alatt lehet megvásárolni, majd újabb négy évet kell várni a következő lehetőségre. A cég marketingesei gondosan ügyeltek arra, hogy ne verjék mindennel egy lébe a vitorlássportot, így igazgatói álláshoz dukáló S80-ashoz hiába keresni VOR-csomagot, és az olcsóbb S40/V50, illetve S60 tulajdonosoknak sincs módjuk ilyet rendelni. Ebből már könnyen kitalálható, hogy a kedvezményezett három típus a V70, az általunk is kipróbált XC70, valamint az XC90 SUV. A hazai piacon három hasonló terepes kombi ismert, az Alfa Crosswagon Q4, az Audi allroad quattro (hamarosan érkezik), illetve a Subaru Outback. Az Alfa kisebb, az Audi drágább, nagyobb és erősebb lesz, a Subaru pedig külön világ a szimmetrikus összkerékhajtásával és a boxermotorjával, így – némi képzavarral élve – a Volvo nyugodtan hajózik a saját vizein.

A V70 kombiból kialakított XC70 amolyan öltönyös-brókeres metroszexuálisok divatos járgányának tűnik, egy márkás trendi kocsi, amelyhez passzol az Armani öltöny, a Gucci napszemüveg és a vagyont érő pilótás Breitling karóra, azonban a teszt bizonyította, hogy ennél sokkal többre hivatott az autó. A megemelt hasmagasság nemcsak terepen pozitív tulajdonság, a kátyúkat kerülgetve szintén jól jön, hogy elhibázott zökkenésnél nem szakad le azonnal a kocsi alja, és a megerősített futómű is bírja a kiképzést. A műanyag terepruha inkább látványkellék, mint funkcionális brutalitás, a vaskosnak tűnő elemekkel mindenkor értelmetlen butaság Mad Max figurát játszani, ám kétségtelen, hogy többnyire tiszteletet ébreszt a Volvo megjelenése. Az XC orra gyakorlatilag fényezetlen, mintha csak arra készítették volna fel, hogy bozótjárásnál ne okozzanak kárt a karcoló ágak, de gondolván a tesztautó árára, eszünkbe sem jutott ilyesmivel kísérletezni. Kötelező Ocean Race elem a metálkék fényezés, ha ez valakinek nem tetszik, akkor baj van, ellenben az utastér nemcsak homokszínben, hanem kevésbé kényes feketében is kérhető. Ugyancsak az Ocean Race modelleket díszíti továbbá az alumínium tetősín, a csillámezüstben pompázó ajtóvédő és a 17 colos “Oreander” könnyűfém felni.

A tetszetős karosszéria után a belsőtér sem okoz csalódást. Rögtön az elején kihúzzuk a kritika három legnagyobb méregfogát: a kékes színű alumínium dekorelemek nem nyerték el a tetszésünket – ránézésre kissé olyan hatást keltettek, mintha Tibi bácsi sarki autósboltjából származnának -, a külső méretek után csalódás volt a passzentos hátsó helykínálat, és a világos műszerfal zavaróan tükröződik a szélvédőn. A tavaly tesztelt XC90 V8 után itt is felbosszantott minket az utasoldali légzsák kikapcsolhatóságának felára, és azt sem értettük, hogy bőven 10 milliós alapár felett miért kell nevetséges 25 ezer forintot elkérni a háromküllős sportkormányért. Innentől azonban csupa öröm volt Volvózni. Szinte tökéletes az ergonómia, a kényelmes ülések hosszú távon is marasztalók, minden finoman, precízen működik, a klíma továbbra is a legjobbak között van, a hifi Dolby Pro Logic nélkül is élvezhető, és igény estén immáron gyári navigáció segíti a tájékozódást.

A televízióval együtt 865 ezer forintba kerülő rendszer még messze van a tökéletestől, ezt a Volvo munkatársai is tudják, sőt, mondják, de kezdetnek nem rossz a kormányról vezérelhető berendezés, amely egyelőre csak Budapesten és közvetlen környékén használható.

Az utastérben apró részletek árulkodnak a limitált szériáról. A textilbetétes bőrkárpit varrásához kék cérnát használtak, a középkonzolt, valamint az ajtókat a már említett kékes alumínium betét díszíti, a padlószőnyegek szegélye ugyancsak kék, és ezzel voltaképpen a végére is jártunk a dolognak. A csomagtérben a plafonból masszív védőrács hajtható le (pl. kutya szállításánál), a padló alatt rekeszes tárolók vannak kialakítva, az igényes kárpitozást pedig kivehető durvább szőnyeg védi – hiába Ford tulajdon a Volvo, a svédek nem hazudtolják meg önmagukat, ha célszerűségről és praktikusságról van szó.

Az öthengeres, saját fejlesztésű dízelmotort nem véletlenül dicséri agyon a szakma, a 185 lóerős, 400 newtonméter forgatónyomatékot leadni képes erőforrás gyakorlatilag ideális az XC70 mozgatásához. Az S60 limuzinhoz képest ugyan kevésbé vehemens a magasabb és nehezebb Cross Country, de az öt henger mindig fülbemászóan morog, a váltó pontosan működik, és a kemény vádlit kívánó kuplung a combos nyomaték miatt megbocsátható (kecses lábú női vezetőknek javallott az automataváltó). Indulásnál rendre összezár a Haldex-rendszer, így garantált, hogy útfelülettől függetlenül mindig maximális tapadással rajtol a Volvo, majd a szerkezet dönt, hogy mikor oldja, netán csökkentse a hátsó kerekekre jutó nyomatékot. A fogyasztáson alapuló fenntartás mindenképpen kedvezőbb, mint a 210 lóerős benzines turbó esetében. A fotózáskor porvihart gerjesztve száguldoztunk földutakon, építési területen másztunk dombokat, és rendre hajnali hidegindításokkal tettünk meg rövid, városi dugóban araszolt etapokat, ennek ellenére 10,8 l/100 km lett a teszt teljes átlaga. Egészen biztos, hogy betartva a gyári mérési ciklusokra szóló előírásokat, bőven 10 liter alá ment volna az étvágy, így azonban valós, a normálisnál valamivel szélsőségesebb gyakorlati értékkel szembesültünk.