MÁV KÁROKOZÁS
Kifizeti a MABISZ a MÁV-os károkozást
Azoknak a károsultaknak, akiknek olyan gépjárművel okoztak kárt, amelynek üzembentartója a MÁV ÁBE biztosítónál kötött kötelező gépjármű- felelősségbiztosítást (KGFB), de augusztus 16-ától nem szerződött másik biztosítóhoz, a szokásos módon a Mabisz Gépjármű kárrendezési Iroda kártalanítási számlájáról előlegezik meg a kár kifizetését - közölte Ragályi István, az iroda ügyvezető igazgatója. Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy a KGFB-vel nem rendelkező károkozónak mindenképpen meg kell téríteniük a kárt, de azt már a kártalanítási számlára fizetik be. Ellenkező esetben bíróság kötelezi őket erre.
ÓVATOSAN A MÁVVAL!
Tiltott MÁV-ÁBE közlekedés
Augusztus 15-e után nem közlekedhetnek azok a járművek, amelyekre a MÁV Általános Biztosító Egyesületnél (MÁV ÁBE) kötöttek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást - közölte a rendőrség. Az Országos Rendőr-főkapitányság közleményében emlékeztetett arra: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete augusztus 15-i hatállyal visszavonta a MÁV ÁBE működési engedélyét, ezzel egy időben az egyesület mint jogi személy megszűnik. Augusztus 16-tól a MÁV ÁBE által kiállított iratok nem alkalmasak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás fedezetének igazolására, akkor sem, ha a gépjármű üzemben tartója a biztosítási díjat az augusztus 15-e utáni időszakra is befizette.
BIZTOSÍTÁS LLENŐRZÉS
Mit csinál a rendőr ellenőrzéskor?
Az elmúlt napokban, a MÁV-ÁBE biztosító kötelező gépjármű felelősségbiztosításával kapcsolatosan a sajtóban néhány esetben tévesen fogalmazódott meg a rendőrség szerepe a kötelező biztosítási papírok ellenőrzésével kapcsolatban. A rendőr, a kötelező felelősség biztosítási fedezet hiánya miatt, az érvényesítő címke eltávolításával nem érvénytelenítheti a rendszámtáblát és nem veheti el a forgalmi engedélyt.
KÖTELEZŐ A MÁV
Fizetnie kell a MÁV biztosítottaknak
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) arra figyelmezteti a MÁV Általános Biztosító Egyesületnél (MÁV ÁBE) kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkezőket, hogy fizessék be az esedékes díjat, mert ellenkező esetben komoly szankciókra számíthatnak - mondta el Binder István, a PSZÁF szóvivője szerdán az MTI-nek. A gépkocsik kötelező felelősségbiztosítását (kgfb) jogszabály írja elő. A szerződés azzal nem szűnik meg, ha a díjat nem fizetik be - magyarázta a szóvivő. Hozzátette: más biztosítótársasághoz átszerződni is csak akkor lehet, ha az előző biztosítónál a díjfizetés rendezett.
OLCSÓ CASCO
Olcsóbb casco az interneten
Új on-line és telefonon köthető casco biztosítást kínál a tavaly megalakult Genertel, aki egyedülálló módon, csak direkt csatornákon értékesíti szolgáltatásait, magánszemélyeknek, vagy cégeknek, viszont 3,5 tonna összsúlyt meghaladó kisteherautókat nem biztosítanak.
BAJBA KERÜLHET
Mit tegyen, aki máig nem kapott csekket a biztosítójától?
Akár biztosítási alkuszon, akár közvetlenül a biztosító munkatársánál kötött szerződést az autós, a rendelet szerint az ő felelőssége, hogy az első díjat időben befizesse. Mindezt azért különösen fontos most hangsúlyozni, mert a tapasztalatok szerint sok ügyfél a mai napig nem kapott számlát vagy csekket az első díj befizetéséhez. Erre pedig legkésőbb január 30-ig van lehetőség. De mit lehet ilyen esetben tenni?
ÁRAK
Megjelentek a jövő évi kötelező-tarifák
Meghirdette a 2007. évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) tarifákat 15 biztosító kedden a Magyar Nemzetben és a Népszavában, a szerződéseket november végéig lehet felmondani, az újak december utolsó napjáig köthetők meg. A 15 biztosító közül 14 díjai közül lehet választani, az MKB biztosítója csak később kíván piacra lépni. Folytatás a címre kattintva!
FONTOS VÁLTOZÁSOK
Hamarosan: kötelező biztosítás új szabályokkal
Október végén várhatóan tizennégy társaság teszi közzé a 2008. évre vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáját. Ezzel kezdetét veszi az a kampány, amelynek keretében az autósok eldönthetik, hogy ugyanannál vagy pedig más biztosítónál kötik-e meg ezt a biztosításukat. Nem árt tudni, hogy július elején változott az a kormányrendelet (190/2004), amely a kgfb-t szabályozza. A sok technikai jellegű módosítás mellett akad néhány, amely az ügyfeleket közvetlenül is érinti, ez utóbbiak közül vesszük számba a legfontosabbakat.
VÁLTOZÁSOK
Olcsóbb lehet a casco
A piaci adatok alapján valószínűsíthető, hogy a gépjármű kötelező felelősségbiztosítás után a casco biztosítás díja is csökkenni fog, a biztosítók pedig új módozatokkal új ügyfeleket szereznek maguknak - állítja a Biztosítás.hu Biztosítási Alkusz Kft. Az internetes bróker cég - a Magyar Biztosítók Szövetsége adataira hivatkozva - azt állítja, hogy a múlt évben 102 milliárd forint díjbevételük keletkezett a casco biztosításokból a társaságoknak, melyből 55 százalékos kárhányad mellett közel 40 milliárd profitra tettek szert. Folytatás a címre kattintva!
GOND VAN
Felfüggesztették a MÁV Biztosítót!
A MÁV Általános Biztosító Egyesületet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) arra kötelezte, hogy június 2. és szeptember 30. között nem köthet új kötelező gépjármű felelősség biztosítást.

