Russell elismerte, hogy részben az ő hibája is, hogy kizárták Spában
George Russell a legfájóbb módon veszítette el a győzelmet a múlt havi Belga Nagydíjon, miután kiderült, hogy az autója a súlyhatár alatt volt.
Russell reagált az elbukott futamgyőzelmét követően
George Russellt kizárták a Belga Nagydíjról, miután az autója nem felelt meg az előírásoknak a verseny utáni ellenőrzéseken.
Russellt kizárták, így Hamilton nyerte a Belga Nagydíjat
George Russellt kizárták a Belga Nagydíjról, így a futamgyőzelmet a csapattársa, Lewis Hamilton szerezte meg.
Belga Nagydíj – Russell stratégiai húzása győzelmet ért Spában
George Russell vezetésével kettős Mercedes-győzelem született Spában.
Brit Nagydíj – Russell vezérletével mercedeses első sor Silverstone-ban
Az 52 körös Brit Nagydíj vasárnap 16 órakor rajtol.
Brit Nagydíj – Russell volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen
A háromszoros világbajnok, címvédő holland Max Verstappen (Red Bull) ezúttal ötödikként zárt.
Russell majdnem hibázott, Toto Wolff “leghülyébb” rádiózása után
időpont:2024. július 01. 09:47
szerző:Autoblog
címkék:formula 1, george russell, mercedes, toto wolff
A Mercedes versenyzője a harmadik helyen haladt, amikor hirtelen a csapatfőnök, Toto Wolff a fülébe kiabált.
Osztrák Nagydíj – Verstappen és Norris ütközése után Russell nyert
időpont:2024. június 30. 17:03
szerző:Autoblog
címkék:formula 1, george russell, lando norris, max verstappen
A világbajnoki idény jövő hétvégén a Brit Nagydíjjal Silverstone-ban folytatódik.
Russell szerint Antonellinek nincs szüksége az ő mentorálására
időpont:2024. június 13. 11:08
szerző:Autoblog
címkék:formula 1, george russell, kimi antonelli, mercedes, toto wolff
Egyre inkább az a kérdés, hogy Kimi Andrea Antonelli mikor lesz a Mercedes versenyzője, nem pedig az, hogy lesz-e.
Kanadai Nagydíj – Russell holtversenyes idővel nyerte az időmérőt
időpont:2024. június 09. 11:00
szerző:Autoblog
címkék:formula 1, george russell, kanadai nagydíj, mercedes
Az időmérő legnagyobb meglepetéseként mindkét Ferrari, a legutóbbi, Monacói Nagydíjon győztes Charles Leclerc és Carlos Sainz Jr. is a második szakaszban búcsúzott.
Russell szívesen lenne Verstappen csapattársa
George Russell nyitott lenne arra, hogy a jövőben Max Verstappen csatlakozzon hozzá a Mercedeshez.
George Russell bárkit szívesen fogad maga mellé csapattársként
időpont:2024. május 24. 11:27
szerző:Autoblog
címkék:formula 1, george russell, kimi antonelli, mercedes, monacói nagydíj
George Russell elmondta a véleményét arról, hogy esetlegesen Kimi Antonelli lehet a csapattársa jövőre.