/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
forma-1, ralf schumacher

BÍRÓSÁGI CSATA

Beperelték Ralf Schumachert

időpont:2007. december 13. 10:31

szerző:Autoblog

címkék:

Nagyjából elkerülhetetlennek tűnik, hogy Ralf Schumacher egy időre búcsút vegyen a Forma-1-től, a német pilótáért finoman szólva sem állnak sorba a csapatok. Az egykori toyotásnak ennyit éppen elég lenne lenyelnie, a baj azonban csőstül jön: még rohangálhat a munkaügyi bíróságra is, korábbi házvezetőnője ugyanis beperelte. A hoppon maradt alkalmazott 14 ezer eurót követel Schumachertől ki nem fizetett túlórák és egyéb tartozások miatt. A házvezetőnő már nyáron jelezte Schumacheréknél, hogy két év munkaviszony után jobb anyagi feltételekkel szeretné "meghosszabbítani szerződését", követeléseire azonban a Salzburgban élő versenyző nemet mondott. Ezt követően fordult a welsi munkaügyi bírósághoz a házvezetőnő.

forma-1, ralf schumacher

TRAGIKUS NAP

A visszavonulást fontolgatja Ralf Schumacher

időpont:2007. december 07. 09:31

szerző:Autoblog

címkék:

Kisebb meglepetést jelentett, amikor Ralf Schumacher bejelentette, hogy Jerezben a Spykerből Force Indiává lett istállónál tesztel majd, bár a német pilóta sietett leszögezni, hogy csak afféle "baráti szívességről" van szó, hiszen a tulajdonos Vijay Mallya jó barátja. A duma nem győzött meg senkit, az ifjabbik Schumacher egyértelműen szerződésre hajtott a mezőny leggyengébb alakulatánál, csakhogy a csütörtöki "szétlövésen" csúnyán alulmaradt Vitantonio Liuzzival szemben: az olasz fél másodpercet vert Schumacherre ugyanazzal az autóval. A nap végén, a Force India boxában Schumacher már rögtön arról beszélt, elképzelhető, hogy befejezi karrierjét. "Már az idei szezon közepén is gondoltam erre" - vallotta be a német, aki kétszer is a pálya ugyanazon pontján csúszott ki és az időlista legalján zárt. "Nem hiszem, hogy jövőre itt versenyzem majd, most át kell gondolnom, hogy mi a legjobb nekem. Ezt talán azt jelenti, hogy egyszerűen otthon maradok. Most Salzburgba utazom pihenni, karácsonyozni a családdal, januárban pedig eldöntöm, hogyan tovább. A végleges döntést még nem hoztam meg." A napot egyébként Robert Kubica nyerte, a nagy csata viszont elmaradt Lewis Hamilton és Michael Schumacher között. A hétszeres világbajnok a gumik és az elektronika fejlesztésére koncentrált, ideje a nyolcadik helyhez volt elegendő. Hamilton másodikként zárt.

fisichella, forma-1, ralf schumacher

NE LÉPJENEK VISSZA

Ecclestone figyelmeztette Schumachert és Fisichellát

időpont:2007. november 28. 12:31

szerző:Autoblog

címkék:

Szerdán hivatalossá vált, hogy a Spykerből Force Indiává lett istálló a jövő heti jerezi tesztelésen kipróbálja a Toyotától elküldött Ralf Schumachert, sőt a Renault-nál bizonytalan helyzetbe került Giancarlo Fisichellát is. Az F1-főguru Bernie Ecclestone nem nézi túl jó szemmel a pilóták mozgolódását, szerinte nagy hibát követnének el azzal, ha elfogadnak egy esetleges ajánlatot. "Mindketten szerepeltek már jó nevű együtteseknél, melyek színeiben persze teljesíthettek volna jobban, mint azt valójában tették" - mondta Ecclestone az auto, motor und sportnak. "Jól meg kell gondolniuk, hogy ezek után jó ötlet-e egy kiscsapathoz igazolni."

forma-1, mclaren, ralf schumacher

ALONSO HELYE KÉNE

A McLarenről álmodik a kis Schumi

időpont:2007. november 26. 13:31

szerző:Autoblog

címkék:

Fernando Alonso McLarentől való távozásával megüresedett az egyik legértékesebb hely a Forma-1-ben, mi sem természetesebb, mint hogy mindenki ezt szeretné elfoglalni. Még a Toyotától kiebrudalt Ralf Schumacher is arról álmodik, hogy a wokingiakhoz szerződhet, bár ezt az eshetőséget rajta kívül nyilván senki se gondolja komolyan. "Nem titok, hogy a McLaren a legvonzóbb lehetőség számomra" - mondta a kisebbik Schumacher. "A piac összes pilótája szívesen ülne be ebbe a szuperautóba." Schumacher szerint elég erős ő ahhoz, hogy adott esetben Lewis Hamiltonnal birkózzon és le is győzze, leszögezte ugyanakkor, hogy egyelőre nem történt kapcsolatfelvétel közte és a McLaren között. Ami jelentheti persze éppen az ellenkezőjét is.

forma-1, ralf schumacher

NEM KELL TOPCSAPAT

A Spyker-utódnál tesztel Ralf Schumacher

időpont:2007. november 12. 12:31

szerző:Autoblog

címkék:

A jelenleg munkanélküli Ralf Schumachernek egyetlen topcsapatnál sem néz ki szerződés 2008-ra, úgyhogy a német pilótának muszáj minden lehetőséget megragadnia. Könnyen elképzelhető, hogy az ifjabbik Schumacherből töltelékember lesz jövőre, a december 4-5-én esedékes nagy jerezi teszten ugyanis a Spyker-utód Force India autójában rója majd a köröket. A mezőny leggyengébb istállójának számító Spykert India egyik leggazdagabb embere (övé az ország legnagyobb sörmárkája és saját légitársaságot is üzemeltet), Vijay Mallya vásárolta meg 49 millió euróért, vele egyezett meg a tesztről Schumacher. Az extoyotás Spanyolországban szeretné bebizonyítani, hogy igenis versenyképes a Force India autója. "Nem muszáj 2008-ban élcsapatnál versenyeznem" - mondta Schumacher a Bildnek. "Nagy kihívás is lehet valamit közösen felépíteni, de persze csak úgy, ha az ambíciók megvannak az előrelépéshez."

forma-1, ralf schumacher

TUTI

Ralf Schumacher: Maradok a Forma-1-ben!

időpont:2007. október 16. 14:31

szerző:Autoblog

címkék:

A Toyota már régen eldöntötte, hogy nem hosszabbít szerződést az idén botladozó Ralf Schumacherrel, a német pilóta az erről szóló hivatalos sajtóközlemény kiadása előtt maga jelentette be, hogy új kihívásokra vágyik és az idény végén távozik az istállótól. A Brazil Nagydíj előtt a Bild című német napilapnak beszélt jövőjéről, szavaiból úgy tűnik, már van szerződése 2008-ra. "Kár, hogy a szezon ilyen rosszul sikerült számomra, szerettem volna szebben elbúcsúzni a Toyotától" - mondta Ralf Schumacher. "A jövőmet illetően nincs bennem félsz, nem kell aggódnom, tudok ugyanis bizonyos dolgokat, melyeknek köszönhetően igen nyugodtan alszom." "Ezekről egyszerűen nem beszélhetek, még nincs itt az ideje, annak idején a Toyotával való megállapodásomat is fél évig titkolnom kellett. De annyit azért elárulhatok, biztos, hogy jövőre is a Forma-1-ben versenyzek majd, és ennek nagyon örülök! Tény, hogy a legjobban fizetett pilóták rangsorában ezentúl nem fogok feltűnni, de őszintén szólva, számomra ez már egyáltalán nem fontos szempont. A lényeg, hogy a Forma-1-ben továbbra is pénzt fogok keresni, és nem én fogok azért fizetni, hogy valahol autóba ülhessek, mint ahogy sokan mások csinálják."

forma-1, mclaren, ralf schumacher, toyota

ELUTASÍTÁS

A McLarent nem érdekli Ralf Schumacher

időpont:2007. október 02. 15:31

szerző:Autoblog

címkék:

Hétfő délután hivatalossá vált, amit hetek óta tudni lehetett, nevezetesen, hogy a Toyota nem hosszabbít szerződést Ralf Schumacherrel. A csapat közleménye előtt érkezett egy magától Schumachertől is, aki arról beszélt, hogy új kihívásokra vágyik; ahogy korábban többször, német pilóta ismét hangoztatta, biztos, hogy jövőre is a Forma-1-ben látjuk viszont. Schumacherben lehetőségként felmerült, hogy folytathatná pályafutását esetleg a McLarennél is, hiszen Fernando Alonso minden valószínűség szerint távozik a gárdától. Be is jelentkezett a wokingiaknál, ám Norbert Haug Mercedes-sportigazgató részéről csak udvarias elutasítást kapott válaszul. "Őszintén szólva, sajnálom, hogy ilyen helyzetbe került, biztosan többre képes, mint amit ebben az esztendőben mutat" - mondta Haug. "A feltételezés azonban, hogy jövőre beülhet esetleg egyik autónkba, minden alapot nélkülöz, 2008-ra mindkét pilótánkkal érvényes szerződésünk van, így nem tudunk számára helyet biztosítani."

forma-1, ralf schumacher, toyota

AUTOBLOG

Audi: Nem kell semmilyen Ralf Schumacher!

időpont:2007. szeptember 05. 18:54

szerző:Autoblog

címkék:

Ugyan egyre többet hallani arról, hogy Ralf Schumacher az Audi DTM-csapatánál folytatja pályafutását, a pletykák megalapozatlannak tűnnek. Legalábbis erre utal, hogy a négykarikás márka hivatalos közleményben jelezte, nem érdeklődik a német pilóta iránt. "A spekulációk teljesen légbőlkapottak" - jelentette ki Wolfgang Ullrich, az Audi sportfőnöke. "Az Audinak semmilyen kapcsolata nincs Ralf Schumacherrel és nem érdekli a leigazolása. Nincs szükségünk semmilyen Ralf Schumacherre!"

forma-1, ralf schumacher, toyota

AUTOBLOG

Toyota: Pápá, Ralf!

időpont:2007. augusztus 29. 14:11

szerző:Autoblog

címkék:

forma-1, ralf schumacher, toyota

Schumacher a Red Bullnál köthet ki

időpont:2007. június 06. 15:45

szerző:Autoblog

címkék:

forma-1, ralf schumacher, toyota

Ralf Schumacher mentális zavarokkal küzd

időpont:2007. június 05. 11:36

szerző:Autoblog

címkék: