/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Bajnokavatás, Mercedes-ütközés és gumiproblémák a Katari Nagydíj hétvégéjén

2023. október 10. 09:07   |   Autoblog
címkék:  

Ahogy arra számítani lehetett, Max Verstappen már a szombati sprintversenyen bebiztosította harmadik Forma-1-es világbajnoki címét.

A csütörtöki médianap leginkább az Andretti lehetséges érkezéséről, illetve Max Verstappen háromszoros világbajnokká koronázásának lehetséges körülményeiről szólt. Emellett Liam Lawson az FIA csütörtöki sajtótájékoztatójan elmondta, Daniel Ricciardo FaceTime-on kezdeményezett hívásából tudta meg, hogy még Katarban is beülhet az ausztrál versenyző helyére. Az újságíró kollégák természetesen a Japán Nagydíj végén történt Alpine-on belüli csapatutasításról is megkérdezték a franciák két versenyzőjét. Gasly és Ocon elmondták, hogy zárt ajtók mögött megbeszélték a történteket, illetve tisztázták a helyzetet.

Miután sprintformátumban zajlott a katari hétvége, mindössze egy szabadedzés állt a versenyzők rendelkezésére Loszaílben. A szabadedzésen közel sem voltak ideálisak a körülmények, az erős szél, az újraaszfaltozott pályára felhordott homok és a lemenő nap is megnehezítette a versenyzők dolgát. Max Verstappenen azonban nem fogtak ki a körülmények, az ekkor még kétszeres világbajnok holland nyerte a katari egyetlen szabadedzést.

A péntek esti kvalifikáción sem volt Verstappennél gyorsabb ember, a holland versenyző mögé Russell, Hamilton, Alonso és Leclerc fértek be az első ötbe. A pályahatárok be nem tartása miatt számos versenyző körét törölték a kvalifikáció alatt, ennek esett áldozatául a két McLaren versenyző is. Oscar Piastri sokáig úgy gondolta, hogy harmadikként rajtol majd a vasárnapi futamon, ám az időmérő utáni interjúk alatt kapta a hírt, miszerint leggyorsabb körét törölték, így csak hatodikként álhatott fel a vasárnapi rajtrácsra.

Rendkívül frusztrált volt az időmérőt követően Lance Stroll, aki ezúttal is kiesett a Q1-ben, miközben Fernando Alonso a második sorba kvalifikálta magát. Stroll a kormányát is kihajította autójából a Q1 után, majd saját trénerét lökdöste az Aston Martin garázsában.

Szombat délelőtt közleményt adott ki az FIA, melyben jelezték, hogy a Pirelli problémákat talált a pénteken használt gumiabroncsok szerkezetével, ezért több kanyarban is módosították a pályahatárokat, miután az elemzések azt mutatták, hogy a problémát a kerékvetőkön töltött túl hosszú idő és a magas sebesség kombinációja okozza. A pályahatárok módosítása miatt szombaton kaptak egy extra tíz perces gyakorlást a versenyzők, amikor kipróbálhatták az eszközölt változtatásokat. A vasárnapi futamra egy újabb direktíva érkezett a csapatok irányába, mely meghatározta, hogy egy garnitúra gumin maximum tizennyolc kört tehetnek meg a futamon.

A szombati sprintverseny rajtsorrendjét meghatározó sprint szétlövésen már a mezőny elején is történt némi változás. A két McLaren ezúttal nem hibázott, Oscar Piastri vezetésével pedig kibérelték maguknak az első sort. A wokingiakat Verstappen követte, aki mögé Russell és Sainz ért oda.

A sprintversenyt első rajtkockából megkezdő Oscar Piastri megtartotta első helyét a kaotikus, biztonsági autókkal tarkított versenyen, és Forma-1-es pályafutása első győzelmét szerezte. Piastri sikere ellenére a szombati este a második helyen záró Max Verstappenről szólt, aki matematikailag is bebiztosította harmadik világbajnoki címét. A dobogó harmadik fokára Lando Norris állhatott fel, így a McLaren kettős dobogót ünnepelhetett.

A vasárnapi futamot kénytelen volt kihagyni Carlos Sainz, miután a spanyol Ferrarijának üzemanyagrendszerével problémák adódtak, melyet a verseny kezdetéig már nem tudtak orvosolni Ferrari szerelői.

A futam rémálomszerűen indult a két Mercedes számára: Hamilton és Russell ütköztek, melynek következtében Hamilton feladni kényszerült a versenyt. Kiesését követően Hamilton elmondta, hogy az ütközés 100%-ban az ő hibája volt, amiért elnézést kért Russelltől és a teljes csapattól. A vasárnapi futamon ugyanaz a hármas álhatott fel a dobogóra, mint szombaton, ám ezúttal Verstappen, Piastri, Norris sorrendben. A loszaíli körülmények extrém kihívást okoztak a versenyzőknek, a mezőnyből többen is úgy nyilatkoztak, hogy pályafutásuk legkeményebb versenye volt a 2023-as Katari Nagydíj.

A Forma-1-es világbajnokság két hét múlva Austinban, az Amerikai Nagydíjjal folytatódik.

Fotó: Red Bull Content Pool


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/