/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Hányás, rosszullét – több versenyzőt is megviselték a körülmények Katarban

2023. október 10. 09:41   |   Autoblog
címkék:  

Esteban Ocon a sisakjába hányt, Logan Sargeant kiállni kényszerült, míg Alex Albon a pályakórházban kötött ki a Katari Nagydíj leintését követően.

Az extrém meleg, a magas páratartalom és a pálya vonalvezetésének kombinációja jelentős kihívás elé állította a versenyzőket Loszaílben.

“A tizenötödik és tizenhatodik körben is hánytam. Akkor arra gondoltam, hogy ez egy rendkívül hosszú verseny lesz. Korábban ilyenre még nem volt példa a pályafutásom során. Végül megbirkóztam a helyzettel, és próbáltam fejben csak a feladatomra koncentrálni” – mondta Esteban Ocon.

“Mindig készen álltam arra, hogy akár két versenytávot is teljesítsek az autóban. A tréningjeimet is eszerint végzem, de a meleg levegő és az autóban lévő forróság túl sok volt, körülbelül 80 fok lehetett ma az autóban. Örülök, hogy jövőre decemberben fogunk itt versenyzni.”

“Igazán szörnyű élmény volt, de nagyon keményen megharcoltam ezekért a pontokért. Boldog vagyok, hogy maximalizálni tudtuk az eredményt, a hetedik helyezés nagyon jó számunkra” – tette hozzá Ocon.

A katari futamot harmadik helyen záró Lando Norris is hasonló véleményen volt: “Úgy vélem, ma elértük a határainkat, de szomorú, hogy ilyen körülmények között kellett ezt megtenni. Soha nem jó, ha néhányan a pályakórházban kötnek ki vagy feladják a versenyt rosszullét miatt. Ez nem arról szól, hogy egyszerűen csak többet kellene edzenünk. A zárt autóban ülünk, egy fizikailag nagyon megterhelő pályán. A TV-n szerintem nem jön át, hogy mennyire nehéz is ez valójában.”

“Amikor megláttam az időjárás előrejelzést a versenyhétvége előtt, nem vártam, hogy idejöjjünk. Egyszerűen csak túl meleg van, ennek nincs köze az edzettségi szinthez. Nagyon sok olyan srácnak problémája volt ma, akik talán nálam is fittebbek. Olyan, mintha egy szaunában lennél, este pedig ráadásul a páratartalom is felkúszik” – tette hozzá Norris mondandójához a háromszoros világbajnok Max Verstappen.

“Szerintem minden versenyző pályafutásában ez volt az eddigi legkeményebb futam” – ezt már Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője mondta.

“Először is, őrületes forróság volt. Másodszor, rendkívül sok nagysebességű kanyar van a pályán. A harmadik dolog pedig a három kerékcsere. Viszonylag nehéz szavakba önteni, hogy mennyire nehéz volt a verseny. Kétszer olyan bonyolult volt, mint a szingapúri hétvégék.”

A második helyen záró Oscar Piastri osztotta kollégái véleményét: “Határozottan a legkeményebb verseny volt ez karrierem során, nyilvánvalóan sok dolgot át kell majd beszélnünk a hétvégét követően. A verseny alatt ráadásul melegebb volt és a páratartalom is magasabb szintre kúszott, mint a hétvége korábbi szakaszaiban, ami nem egy nem túl szerencsés helyzet. Örülök, hogy jövőre későbbi időpontban jövünk ide.”

Fotó: Tóth Zsombor / Sport365


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/