Hivatalosan is Raikkönen a világbajnok
Végre hivatalosan is lezárult a 2007-es Forma-1-es világbajnokság: az FIA fellebbviteli bírósága elutasította a McLaren óvását.
A McLaren a Brazil Nagydíj után kipattant és a helyszínen büntetlenül hagyott üzemanyagbotrány miatt utólag megóvta az interlagosi futam végeredményét, hátha a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) fellebbviteli bírósága kizárja a Williams és a BMW pilótáit, Lewis Hamilton így előreléphet a vb-címet jelentő negyedik helyre.
A négytagú bírói testület két napon keresztül tanácskozott Londonban, a McLaren és a Ferrari kölcsönösen be-beszólogatott egymásnak a tárgyaláson. Az ítélethirdetést csütörtökről el is halasztották péntekre, de még így is este kilencig kellett várni rá. Meglepetés nem történt, a cseh, amerikai, portugál és görög bíró elutasította a wokingiak fellebbezését, mégpedig arra hivatkozva, hogy az istállónak nem is lett volna joga eljárást kezdeményezni. A kétnapos tárgyaláson egyébként ezt korábban a BMW és a Williams jogászai is hangoztatták, hiszen a McLaren nem a Brazil Nagydíj végeredménye ellen óvott, az ügyben nem volt érintett, így nem is tehetett volna semmit. A hivatalos magyarázatot külön kell kérni az FIA-től, az azonban biztos, hogy Kimi Raikkönen végre fellélegezhet: megnyerte első világbajnoki címét.