/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Kettős Red Bull győzelem Malájziában

2010. április 06. 18:44   |   Autoblog
címkék:  

A Red Bull Racing végre megszerezte idei első futamgyőzelmét. Sebastian Vettel ugyan most nem a pole pozícióból rajtolt, de már az első kanyarban átvette a vezetést csapattársától, Mark Webbertől, aki végül a második helyre kormányozta autóját, így a csapat egy kettős győzelmet könyvelhetett el magának.

Nico Rosberg a harmadik lett, mellyel megszerezte az új Mercedes GP első dobogós helyezését, ám a csapat nem lehetett felhőtlenül boldog, ugyanis Michael Schumacher egy technikai probléma miatt korán kiesett.

A McLarenek és a Ferrarik az első tízbe verekedték be magukat, miután az utolsó helyekről indultak az elszúrt időmérő után, azonban Fernando Alonso autójának erőforrása az utolsó körökben megadta magát.

A pole pozícióból induló Webber ugyan jól kapta el a rajtot, azonban még így sem tudta maga mögött tartani Vettelt, aki a harmadik helyről szó szerint kilőtt, és még az első kanyar előtt átvette a vezető pozíciót. Robert Kubica is kiválóan rajtolt, a hatodikról felugrott a negyedik helyre, miután elment Adrian Sutil és Nico Hülkenberg mellett.

A rajt legnagyobb vesztese a hetedik helyről induló Rubens Barrichello volt, aki a rajtrácson ragadt, így mindenki megelőzte. Tíz kör után Schumacher egy technikai probléma miatt a hatodik helyről feladta a küzdelmet.

A mezőny hátsó traktusából induló Ferrari duója csak szenvedett, Felipe Massa és Fernando Alonso egyszerűen képtelen volt áthámozni magát Jaime Alguersuari Toro Rossóján.

A McLaren szintén a mezőny végéről rajtolhatott, és bár Jenson Button beragadt, csapattársa, Lewis Hamilton hihetetlen agresszivitással lépkedett előre, és a huszadik körben már a hatodik helyen tanyázott, közvetlenül Kubica és Sutil mögött.

A Red Bull sima kettős győzelmet aratott az esőmentes Maláj Nagydíjon. Vettel és Webber mellé Rosberg állhatott fel harmadikként a dobogóra. A negyedik helyen Kubica végzett Sutil előtt, akik egyedüliként szereztek pontokat a Renault-nak, illetve a Force Indiának, hiszen csapattársaik, Vitaly Petrov és Tonio Liuzzi egy-egy mechanikai probléma miatt idő előtt búcsúztak.

A pontszerzők sorát Massa, Button, Alguersuari, és Nico Hülkenberg zárta. Az újoncok közül a Hispania örülhetett a legjobban, hiszen mindkét versenyzője befejezte a futamot, míg a Lotus és a Virgin csak egy-egy autójával látta meg a kockás zászlót.

A Sauber spanyolja, Pedro de la Rosa már a futam kezdete előtt kiesett, ugyanis a rajtrácsra igyekezve elfüstölt autója. Csapattársa, Kamui Kobayashi sem fejezte be a versenyt, egy technikai probléma miatt ő is kiesett.

A bajnokság hihetetlenül szoros, amit jelenleg Massa és a Ferrari vezet. Massának 39, Vettelnek és Alonsónak 37, Buttonnak és Rosbergnek 35, Hamiltonnak 31, Kubicának pedig 30 pontja van.

Forrás: F1világ


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/