Raikkonen a Ferrarié, de…
Szegény Raikkonen annak ellenére, hogy jövőre a Ferrariban folytatja, december 31-ig egyszer sem ülhet a tűzpiros autóba.
Egy álmom vált valóra, amikor a Ferrarihoz szerződtem – mondta Kimi Raikkonen, mikor napvilágra került, hogy az olasz-istállóhoz igazolt. A tehetséges finn szinte biztosan versenyben lesz jövőre a bajnoki címért, hiszen talán végre egy megbízható gépet tesznek alá.
A McLaren-Mercedes pilótája már így is elfecsérelt néhány évet, hiszen ha az angol-német tulajdonban lévő csapat egy Renault szintű Forma-1-es autót tett volna alá (megbízhatóság) tavaly, akkor a világbajnokot most biztosan nem Fernando Alonso-nak hívnák. Ez azonban a múlt és annak felhánytorgatása nem viszi előbbre Kimi-t. De egyelőre más se nagyon ugyanis Ron Dennis határozottan kijelentette, hogy amíg Raikonnen-nek szerződése van a wokingi gárdához, addig egy percet sem tölthet a Ferrari volánja mögött. Ez a hír biztosan csökkenti a finn motivációját a Mclaren Mercedes-nél, hiszen mégis csak kíváncsi lehet, hogy mit is tud az olasz csodaautó a valóságban. Ennek kiderítésére viszont december 31-ig biztosan várnia kell, mert addig köti a szerződése a McLaren-hez. Ha megnézzük, hogy mikor szoktak tesztelni a csapatok, akkor tisztán látszik, hogy Raikkonen leghamarabb 2007 januárjában ismerkedhet meg a vörös ördöggel.
“Nem hiszem, hogy bármelyik csapat elfogadná azt, hogy a versenyzőjét idejekorán átadja a konkurenciának és ezzel előnyhöz juttatja azt.” – nyilatkozta a Mclaren-Mercedes csapatfőnöke.