Budapest-Bamako rali: magyarok az élen
Egy luxus esküvő vendégserege mellett maga Jamiroqai is kiintegetett fekete Ferrarijából a versenyzőknek egy piros lámpánál.
Szombat reggel valamivel 9 óra előtt, a mínuszok ellenére is lelkes közönség figyelme közepette a magyar és a mali himnusszal kezdetét vette az idei, sorrendben immár a negyedik Budapest-Bamako Rally. Az első autó, mely elhagyta a Felvonulási teret Villám Géza Peugeot 504-ese volt, őt a Travel Chanel két csapata követte.
Az angliai központú televíziós csatorna már harmadik éve működik együtt a szervezőkkel, s bár tavalyi kísérletük nem volt egészen sikeres (a K Team kispolszkija csak Mauritániáig jutott), úgy döntöttek, idén két csapat is képviseli a csatornát, mégpedig egy fiú és egy lány duó. A számos jelentkező közül a fiúknál a brit Robert Bellre és Chris Drumney-ra (ők a Green Knights, azaz Zöld Lovagok), míg a lányoknál a holland Nynke Doorenbos – Amarja Niehof párosra (vagyis a From Holland with Love-csapatra) esett a választás. A két páros két Suzuki Samurai-jal igyekszik meghódítani Afrikát.
Vasárnaptól keddig – a résztvevők három napot kaptak, hogy teljesítsék az olaszországi Brescia és a marokkói Merzouga közti szupermaratoni szakaszt. Szerda reggel ugyanis Marokkóban vette kezdetét az igazi verseny. De a csapatoknak a Dél-Spanyolország felé vezető úton is meg kellett oldaniuk néhány feladatot. A Túra kategóriában indulóknak kicsit egyszerűbb dolga volt, nekik mindössze két megállót írtak elő Marokkóig.
Az Almeria (Spanyolország) és Nador (Marokkó) közti komputat is beleértve 2740 kilométert kellett megtennie a mezőnynek, ami még a gyakorlottabbakat is megviselte. A Genova és Nizza közötti gyönyörű autópálya helyett a csapatoknak az Alpok egyik hágójánál kellett megoldaniuk egy feladatot. Csakhogy, mint arra Villám Géza, a verseny megálmodója figyelmeztetett, ez okozhatott gondokat… És a gond meg is érkezett – hó képében. A hó miatt pedig lezárták a hágót. Ezután jött a B-terv: sétakocsikázás a tengerparti úton.
Az autópálya Monaco legendás fővárosa, Monte Carlo mellett vezet. Az ottani forma 1-es pályán egy kört menni minden autósport rajongó álma… Ráadásul az Európa többi részén uralkodó hideggel szemben Monte Carlóban kellemes 16 fok és szikrázó napsütés fogadta a mezőnyt. Bamakós autók minden sarkon, Ferrarikkal, Bentley-kkel, Rolls Royce-okkal fényképezkedő versenyzők… Még az “előkelőségek” is észrevették, hogy valami van a levegőben: egy luxus esküvő vendégserege mellett maga Jamiroqai is kiintegetett fekete Ferrarijából a versenyzőknek egy piros lámpánál.
A legendás kaszinó portása és a forgalmat tradicionális egyenruhájukban irányító helyi rendőrök is megértőek voltak: engedték a versenyjárműveket a kaszinó és a Hotel Paris előtti exkluzív parkolóhelyekre beállni, sőt, úgy tűnt, kimondottan tetszik nekik a színes forgatag. “Oh, Budapest-Bamako, le petit Dakar! Welcome to Monaco!” Már ismerték a versenyt.
De Monaco után vége lett a mókának. A csapatok az autópályán folytatták útjukat közvetlenül a dél-spanyolországi Almeriába. Aki akart, pihenhetett a franciaországi Montpellier-ben, de az “elvetemültebbek” egyenesen a dél-spanyolországi kikötőbe mentek, hogy a három komp közül az első fedélzetére sikerüljön feljutniuk. Ez csupán néhány versenyjárműnek sikerült. Jutalomképpen végre alhattak egy jót – csaknem 3000 kilométernyi autópálya után.
A háromnapos etapon sajnos többen pórul jártak, ítéletidő tombolt ugyanis az Atlasz hegységben. A későn jövők útját hótorlaszok állták és a marokkói hatóságok nem engedték őket tovább. Sokan autójukban vészelték át első éjszakájukat Afrikában. Másnap reggel, a táborhelyen a 130 csapatból csak 70 volt jelen. A többiek feladták vagy nem értek be. A Bamako szabályai szerint azonban ők sem esnek ki, csak nem kapnak pontokat az összetett versenyben.
Csütörtökön egy 400 kilométeres speciál szakaszt kellett a mezőnynek különböző szaharai földutakon teljesíteni. Volt benne homokdűnés, sziklás, kavicsos és rengeteg sáros szakasz is. A beszámolók szerint az esőzések feláztatták a talajt és felduzzasztották a folyókat, az esti 8 órás befutóra így mindössze három csapat érkezett be időben. Pénteken a Budapest-Bamako 55 csapatból álló megmaradt mezőnye Assát vette célba.
Az Alanatour csapat számára kellemes élmény volt, amikor hajnali 4 órakor, a kétségbeesés szélén, megrekedve a kősivatagban egy kiabáló, feléjük rohanó férfira lettek figyelmesek, magyar címerrel a ruháján. Kiderült, a zagorai szerelők már nagyon várják a Budapest-Bamako mezőnyét, hiszen néhány nap alatt több pénzt kereshetnek általuk, mint egy hónapban. Egyébként az 5., mai szakasz része volt többek között az 1994-es Dakar egyik speciálja is. Az 55 csapatból végül mindössze 16 érkezett meg időre az assai táborhelyre.
Négy szakasz után három magyar egység vezeti a 2009-es Budapest-Bamako ralit, első helyen a Go-go Bamakósok vannak, őket 5 ponttal lemaradva a homokdune.hu csapata követi. A háromszoros győztes szlovák Juraj Ulrich – Daniela Ulrichva kettős egy sérülés miatt visszaesett a nyolcadik helyre. A csapatok már készülhetnek a holnapi szakaszra a Nyugat-Szaharában.
Forrás: Marathonrally, Budapest times