Elfogyott a roncsprémiumra szánt összeg Szlovákiában
Elfogyott a roncsprémiumra szánt 33,2 millió euró Szlovákiában. Március 9-e óta 22 ezer 10 évnél idősebb gépkocsit zúztak be. Az újabb pénzekről várhatóan a jövő héten dönt a válságtanács, illetve a szlovák kormány – közölték Pozsonyban. A Szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) közlése szerint az utolsó támogatásokat ma fizetik ki, innentől a gyűjtőtelepeken leadott gépkocsik után már nincs jogosultság roncsprémiumra.
A roncsprémiumot Szlovákiában március 9-én vezették be, a kormány 33,2 millió eurós összeget hasított ki az állami költségvetésből erre a célra. Az ipari tárca már javasolta az újabb 33,2 millió euró jóváhagyását, de a döntést elhalasztották, a pénzügyminisztérium ugyanis szeretné előbb részletesen megvizsgálni, hogy az intézkedésnek eddig milyen hatása volt a gazdaságra. Lubomír Jahnátek ipari miniszter nem zárta ki, hogy a második körben esetleg módosíthatják a roncsprémium odaítélésének egyes feltételeit.
A roncsprémium program keretében akár 2000 euróval is olcsóbban vásárolhatta meg új személygépkocsiját az a szlovák állampolgár, aki tíz évnél idősebb kocsiját leadta a roncstelepen. A február végén kiadott kormányrendelet alapján az állami támogatás alapösszege az új gépkocsi megvásárlásakor 1000 euró. Ha azonban a kereskedő hajlandó 500 eurós árengedményt adni a vevőnek, akkor az további 500 eurós támogatást kap az államtól. A vevő így összesen 2000 eurós kedvezményhez juthat. A támogatást a maximum 25 ezer euróba kerülő új gépkocsiknál lehet igénybe venni.
A nem hivatalos kimutatás szerint roncsprémium reményében március 9-e után több mint 22 ezer személygépkocsit zúztak be Szlovákiában, nagyjából ennyire volt elég a 33 millió euró. Hatezren már új autót is vásároltak, illetve rendeltek. Ahogy Németországban is, az olcsóbb gépkocsik iránti kereslet nagyon felfutott, s ezért több modellre heteket, hónapokat kell várni. Jahnátek miniszter szerint az állam mintegy 4,8 millió eurós bevételhez jut első körben a gépkocsik eladásából származó adók következtében.
Szlovákiában több mint 1,6 millió személyautó van bejegyezve, ebből mintegy 100 ezer felel meg a roncsprémium követelményeinek, tehát idősebb tíz évnél.
Forrás: MTI