Ford Mustang Apollo Edition
A Ford immár nyolcadik éve készít a repülés világa által inspirált, egyedi Mustangot, amelyet minden alkalommal, jótékony céllal elárvereznek. Az idei járgány az Apollo Edition nevet kapta, hiszen minden idők legnagyobb szabású amerikai űrprogramja előtt tiszteleg.
Az Apollo Edition alapját egy új generációs, 5 literes V8-as motorral felszerelt példány adta, amely új fényezést, új aerodinamikai elemeket és komoly motortuningot kapott. A karosszériát körben fehérre fújták, míg a motorháztetőt, a hátsó fedelet és a tetőt feketére festették, rajta piros szegélyes fehér csíkkal, ami a NASA Apollo programját juttatja eszünkbe. Az Apollo Edition Mustang emellett komoly első karbon splitterrel, széles küszöblécekkel, egyedi diffúzorral és hátsó szárnnyal gazdagodott, alvázára pedig extra LED-es világítást szereltek.
A motor erejét Ford Performance feltöltővel és Gibson sportkipufogó-rendszerrel fokozták, így a blokk 430 helyett 627 lóerőt és 732 Nm nyomatékot termel. Mindez megkövetelte a futómű és a fékrendszer módosítását is, a felfüggesztést Eibach elemekkel fejlesztették tovább, a fékrendszert pedig 6-dugattyús Brembo rendszerre cserélték. A tengelyvégeken fekete közepű, fehér peremes, 21 colos Forgiato felniket találunk.
A Mustang kabinját hasonló téma szerint alakították át. Hímzett fekete/fehér bőrüléseket szereltek be hímzett logóval, módosították a műszeregységet, továbbá egyedi szőnyegeket és díszítéseket tettek be.
Az Apollo Edition Mustangot az Experimental Aircraft Association (EAA) július 23-i Gathering of Eagles gáláján fogják elárverezni. Az eladásból származó összeggel az EAA fiataloknak szóló képzési programjait támogatják, mint például a Young Eagles, amely 1992 óta több mint 1,9 millió embernek biztosított ingyenes próbarepülési lehetőséget, gyarapítva ezzel a jövendőbeli pilóták számát. Az EAA AirVenture rendezvényeken eddig elárverezett hét speciális Ford Mustang közel 3 millió dollárt fialt.