Januárban több mint egymillió új autó kelt el
A JATO Dynamics legfrissebb újautó piaci adatai arra engednek következtetni, hogy a meghosszabbított roncsporgramoknak köszönhetően a nyugat-európai vevők autóvásárlási kedve mit sem csökkent idén januárban. Tovább folytatódott a decemberi aktivitás, mely a januári eladási számokat 14.9%-kal javította meg a tavaly januárhoz képest.
A legtöbb vásárlót a Volkswagen Golf ihlette meg, bár közel ugyanannyian választották a Ford Fiestát. Ennek a két modellnek 19,8%, illetve 21,4%-kal sikerült megnövelnie eladásait tavaly januárhoz képest.
"Eltérően a 2009-es évkezdettől, idén erősen indított a január, bár az év hátralevő része még sok bizonytalanságot hordoz magában," mondja David DiGirolamo, a JATO Consult vezetője. "Mind a márka, mind pedig a modell eladási adatok szépen alakulnak tavaly januárhoz képest, bár ne feledjük, hogy a roncs-programok az idén már biztosan kifutnak, az utóbbbi hónapokban tapasztalt folyamatos meghosszabbítások ellenére, melyek nagyban befolyásolják a jelenlegi piaci folyamatokat."
A brit kormány nemrégiben jelentette be, hogy egy hónappal, március végéig meghosszabbítja a honi roncsbeszámítási programot. Hasonló akciók futnak még Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban. Ellenben Németorszában, Európa legjelentősebb újautó-piacán a használtautó beszámítási akciók kifutásának eredményeképpen máris tapasztalható egy 4,3%-os visszaesés tavaly januárhoz képest.
A közép-kelet-európai piacok nagyon lesújtó képet festenek. A régió legtöbb országában az eladások nem érték el a tavaly januári szinteket és nincs is sok reményük a bizakodásra. Ha Oroszországot is beleszámítjuk a régióba, akkor a kép még inkább elsötétül, ugyanis ott a tavalyi eredmények 50%-kal estek vissza az előző évhez képest.
"A 2010-es újautó eladási kilátások nagyon bizonytalanok," mondja Di Girolamo. "Bár közel 141 000 darabbal több új autó kelt el idén januárban, mint tavaly ilyenkor Európában, ennek ellenére a piac továbbra is ingatag lábakon áll és nem szabad senkinek sem elbíznia magát az első hónap eredményei láttán."
Bestsellerek
A Volkswagen Golf vonzotta januárban is a legtöbb vásárlót Európában, 2653 darabbal megelőzve a második helyen befutó Ford Fiestát. Kettejüket kissé lemaradva követi a Renault Clio, aki viszont a legjelentősebb előrelépést tudhatja magáénak (+90,3%), míg a Volkswagen Polo 71,5%-ot javított tavaly januári teljesítményén.
Márkák teljesítménye
A Volkswagen, a Renault, a Ford, a Peugeot és a Fiat is javítani tudott tavalyi számain az idei év első hónapjában, többnyire a kisebb, és alacsony károsanyag-kibocsátású autóknak kedvező roncs-beszámítási programoknak köszönhetően.
A Renault átvette a Fordtól a második helyet, elsősorban a sikeres Clio jóvoltából, mely a márka teljes eladásainak mintegy egyharmadát tette ki. A vezető helyen továbbra is a Volkswagen áll, melynek eladási sikereit a megújult Golf és Polo modellek biztosították.
A Fiat népszerűsége elsősorban az alacsony CO2 kibocsátású európai modell- palettájának köszönhető, mely 21,5%-os növekedést biztosított számára az év első hónapjában tavaly januárhoz képest; bejuttatva ezzel az olasz márkát a top 5-ök klubjába.
Mi történt egyes piacokon?
Csaknem egy éve futnak már egyes országokban a helyi kormányok által támogatott roncsprogramok, melyeket több országban is már másodszorra hosszabbítanak meg.
A programok hatásai vitathatatlanok, ha megnézzük Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország és Olaszország kétszámjegyű növekedési rátáját 2009 januárjához képest. A listavezető egyértelműen Olaszország, ahol idén az év első hónapjában több új autó kelt el (207 427 db), mint bárhol másutt Európában.