/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Magyar mérnökök tervezik a luxusautók enteriőrjét

2014. január 30. 19:30   |   Autoblog
címkék:  

A Dräxlmaier német tulajdonban levő családi vállalkozás ötvenezer embert foglalkoztat a világban, évi hárommilliárd eurós árbevételt produkálva. A cégnek két fő profilja van, a kábelgyártás és az autók belső terének fejlesztése. Ez utóbbiban az ötvenezer euró és afölötti prémium kategória a fő terület, ahogy Szűcs László, a Dräxlmaier Hungária Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója fogalmaz.

– A Bugatti Veyron az egyik nagy referenciánk, de szinte az összes BMW enteriőrje a mi kezünk nyomát viseli, csakúgy mint a Mercedesek, a Porsche Panamera, az összes Jaguar és Cadillac.

– 2007-ben huszonöten voltunk a cég alkalmazottai, most hetvennégyen vagyunk – mondja Szűcs László. Mindenki főiskolát vagy egyetemet végzett, a kollégáim hetven százaléka a műszaki egyetemen szerezte meg a diplomáját s legalább egy idegen nyelven beszél.

– Vagyunk egy pár millióan a világban, akik szeretjük az igényes autóbelsőt, elképzelni sem tudjuk azonban, a fejlesztők hogyan állnak neki munkának, mennyire engedhetik szabadjára fantáziájukat és mennyire köti meg őket a gyártó.

– A projekt azzal indul, hogy a gyártó pályázatot ír ki, erre három-négy beszállítót is meghív, s a végén többnyire ketten maradunk. Ott megismertetnek bennünket a dizájnnal, a műszaki tartalommal. Minél régebb óta vagyunk kapcsolatban egy gyártóval, annál könnyebb az egyeztetés. Az előkészítés többnyire fél-, egy éves időszak, utána árajánlatot adunk, ebben a fázisban a műszaki tartalom is letisztul és már mi is tudjuk, mit akarunk csinálni. Ha megnyertük a munkát, kezdetét veszi a szériafejlesztési folyamat, ami egy évig, tizenöt hónapig tart általában. Ezalatt a műszaki megoldásokat a legapróbb részletekig kidolgozzuk. A dizájn mindig az autógyáré, ami fejlesztésben mögötte van, az mind a miénk – foglalja össze a folyamatot Szűcs László.

A Dräxlmaier A1-es beszállító, fejleszt és integrál. Mindez azt jelenti, hogy egy klímaszállító nem a Jaguarnak szállít, hanem a német cégnek és leányvállalatainak. Ők beépítik a klímát, a navigációt, az összes belső anyagot, s gyakorlatilag egy készre szerelt egységet adnak az autógyárnak. A fejlesztés fontos részét képezi a szerszámgyártás, ez a fejlesztői munka és gyártás egyik csúcsa. Létrehozni azokat a szerszámokat, amelyeket a gyártás során a szerelők kezébe adnak. Ha minden összeáll, kezdetét veszi az előszériás gyártás. Rezgéstesztekkel, hangtesztekkel, szaglástesztekkel, nem is beszélve a töréstesztekről.

– Egy luxusautó belső tere manapság úgy néz ki, mintha egy repülőgépbe ülne az ember. Ez az irány?

– Ezt az irányt mi is érzékeljük, a trendek folyamatosan változnak. Akik az irányt diktálják, a Mercedes S-osztály, az Audi A8, a BMW 7-es vagy a Jaguar XJ. A középkategóriás autókba is egyre több filléres, kopogós műanyag kerül, csak az igazán drága autókban van minőségi anyag. Alapértelmezésként a világon mindössze öt autó kap bőrözött műszerfalat.


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/