/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Nagyobb tükör kell ezentúl a teherautókra

2007. május 11. 14:47   |   Autoblog
címkék:  

A 2000 óta forgalomba helyezett nehézgépjárműveket legkésőbb 2009. március 31-ig jobb kilátást biztosító visszapillantó tükrökkel kell ellátni.

Az irányelv plenáris vitájában felszólalva Gurmai Zita (MSZP) kiemelte, hogy a 2004-ben illetve 2007-ben csatlakozott országoknak türelmi időre van szükségük, ugyanis a rendeletben foglaltak azonnali bevezetése jelenleg nem vállalható anyagi terhek elé állítaná a fuvarozókat. Barsiné Pataky Etelka (Fidesz-MPSZ) a voksolást követően közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben úgy vélte, hogy a magyar fuvarozók álláspontjával egybehangzó döntés született.
  
Az EP-jelentés szerint a teherautónként 100-150 eurós pluszköltséggel 2020-ig 1200 ember életét lehetne megmenteni. Évente ugyanis mintegy négyszáz európai – köztük sok bicikliző gyerek – veszti életét olyan balesetekben, amelyekben egy irányt változtató teherautó vezetője a gépjármű holtterei miatt egyszerűen nem látja a veszélyes helyzetet.
  
Gurmai Zita a vitában úgy vélte, “két alapvető probléma vár megoldásra. Az egyik a százszázalékos látás elérése. A másik, hogy az idős és nem korszerű nehézgépjárművek megfelelő tükrökkel legyenek felszerelve, vagy új járműveket szerezzenek be helyettük.” Ez viszont szerinte aránytalanul nagy terheket róna az új tagállami fuvarozókra, ezért ezeknek az országoknak türelmi időre van szükségük a jogszabály bevezetésére. “A siker és hatékonyság érdekében a megvalósítást reális időkeretek közé, a technikai lehetőségekhez és a körülményekhez igazodva, korlátozott rugalmassággal kell megvalósítani” – mondta Gurmai.
  
Barsiné Pataky Etelka emlékeztetett arra, hogy a szakbizottsági szavazás során – a néppárti állásponttól eltérően – a magyar fuvarozók szempontjait szem előtt tartva szavazott mind a felszerelendő autók életkori előírása, mind pedig a direktíva átmeneti idejének tekintetében. Üdvözölte ezért “a végső kompromisszumos eredményt, amely tartalmazza ezeket a magyar fuvarozók számára fontos módosításokat”. Ennek értelmében a plenáris ülésen a képviselők elfogadták, hogy az
irányelv a 2000. január 1-je után bejegyzett járművekre vonatkozzon. A magyar fuvarozók álláspontjával egybehangzó döntés született a bevezetés időpontjáról is, amely szerint a tagállamok legkésőbb 2009. március 31-ig követelik meg, hogy az irányelvben említett járművek fel legyenek szerelve a tükrökkel – emelte ki Barsiné.


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/