Robotautók futama
A résztvevőknek idén 100 kilométert kellett teljesíteniük szimulált nagyvárosi forgalomban, különféle forgalmi szituációkkal és jelzőtáblákkal.
Az Amerikai Védelmi Minisztérium központi kutatási-fejlesztési szervezete, a DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency) évente megrendezi a 3,5 millió dollár összdíjazású önjáró robotautóknak szóló versenyét, az Urban Challenge-t. A versenyen részt vevő robotautóknak sofőr és távirányítás nélkül, szenzoraik és helymeghatározó rendszerük segítségével kell átverekedniük magukat a városi forgalmon vagy éppen a sivatagon.
Az első, 2004-es megmérettetésen 15 autó indult, ám egyik sem ért célba. 2005-ben a versenyzőknek szintén sivatagi távot kellett teljesíteniük, a 132 mérföldes utat ekkor négy jármű abszolválta, a nyertes a Stanley névre keresztelt robotizált Touareg lett. A 2007-es Urban Challenge első helyezettje az American Tartan Racing Team Chevrolet SUV prototípusa lett. A résztvevő intelligens járműveknek körülbelül 100 kilométert kellett teljesíteni szimulált nagyvárosi forgalomban, különféle közlekedési szituációkkal és rengeteg jelzőtáblával. A végeredménynél természetesen nemcsak az időkorlátot vették számításba, hanem azt is, hogy a járművek elkövettek-e közlekedési szabálysértést. A Tartan Racing Team 2, míg a második helyezett Stanford Racing Team 1 millió dollár készpénzjutalmat vehetett át. A Virginia Tech egyetem Victor Tango csapata lett a harmadik, ők félmillió dollárral térhettek haza.
A Tartan Chevy Tahoe-ja 14, a Stanford Volkswagen Passatja 13, míg a Virginia Tech Ford Escape Hybridje valamivel kevesebb, mint 13 mérföld/órás átlagsebességgel teljesítette a versenytávot. Idén a 11 indulóból hatan értek célba; a Ben Franklin Racing Team Toyota Priusza lett a negyedik, majd az MIT és a Cornell járműve haladt át a célvonalon. A győztes Chevy hiba nélkül fejezte be a nehéz versenyt, míg a Passat és a Ford elkövetett néhány “kihágást”. Az Odin névre keresztelt Ford dzsip például egyszer két kerekével lecsúszott az útról, a Junior névre hallgató Passat pedig bemutatott egy megkérdőjelezhető előzést, hogy elkerülje a sávjában kialakult dugót.