Sofőr nélküli autók versenye
November 3-án rajtol a világ egyik legkülönlegesebb autóversenye: a DARPA Urban Challenge 2007. Számos csapat indul majd, intelligens autóiknak 60 mérföldet kell majd megtenniük egy ismeretlen terepen, amely egy városi környezetet szimulál. Az a jármű győz, amelyik a leggyorsabban teljesíti a távot – természetesen a közlekedési szabályok betartásával. A járműveknek be kell tudniuk sorolni a rendes forgalomba, körforgalmakon áthaladniuk és zsúfolt kereszteződéseken átjutniuk. Minden részt vevő autó sofőr nélkül indul, helyettük számítógép gondolkodik és kormányoz.

A Volkswagen egy Passat Varianttal vesz részt az idei Urban Challenge-en. A Volkswagen konszern fejlesztési részlege és a részleg kaliforniai székhelyű ERL (Electronic Research Laboratory – Elektronikai Kutatólaboratórium) intézete által épített Passat a Stanford Egyetemmel (USA) folytatott együttműködés gyümölcse.
A “Junior” névre hallgató Passat elektromechanikus szervokormánnyal, elektromos gázpedállal, duplakuplungos váltóval (DSG) és elektronikus kézifékkel rendelkezik. A Volkswagen of America Elektronikai Kutatóintézete úgy módosította ezeket a rendszereket és a fékeket, hogy számítógép által vezérelhetőek legyenek. Szintén az ERL készítette el a számos érzékelő rögzítéséhez szükséges egyedi foglalatokat. A jármű agya Intel Core 2 Duo processzorokból áll, amelyek chipenként két, egymástól függetlenül is számolni képes magból állnak. A Stanford Egyetem Mesterséges Intelligancia Intézetében kifejlesztett szoftver segítségével a jármű valóban képes önállóan autózni.
Egy “Stanley” nevű Touareg TDI-vel nyerte meg a Volkswagen a DARPA Grand Challenge 2005-öt. A beépített érzékelő- és navigációs rendszereivel a Stanley 22 másik “robotautót” győzött le egy kemény, 132 mérföld hosszú versenyen, amelynek útvonala rázós sivatagi utakon, hegyszorosokon, kiszáradt tavakon és alagutakon keresztül vezetett. Stanley egyetlen hiba nélkül teljesítette a távot és hat óra és 54 perc elteltével gördült át a célvonalon.