/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Telefoninterjú Villám Gézával

2006. január 08. 10:14   |   Autoblog
címkék:  

Két napos hosszas küzdelem után sikerült Villám Gézát a Budapest-Bamako autóverseny egyik főszervezőjét telefonon utolérni Kayesban, Maliban.

“Hihetetlen kemény volt az elmúlt három nap. A mezőny teljesen széthúzódott. Vannak, akik az eredeti ütemnek megfelelően már Mali fővárosa, Bamako felé száguldanak, de többen lemaradtak. Jelenleg úgy néz ki, hogy mi 24 órás hátrányban vagyunk, de vannak, akik még mindig Mauritániában autóznak. Az ő lemaradásuk oka elsősorban technikai problémák voltak, de ugyanígy közrejátszott a fáradtság is.

A tegnapi napon például a térképek szerint egy földúton kellett volna haladnunk, ehelyett egy sziklás, alig járható ösvényen találtuk magunkat. A motorosok nagyon elfáradtak délutánra, így meg kellett szakítani az utat ismét. A 00-ás felvezető autóval egész éjszaka vezetve mi előrementünk, hogy valamelyest beérjük a mezőny elejét, de így is csak Kayesig jutottunk ma, ami a tegnap cél lett volna.

Sajnos a kommunikáció is akadozik közöttünk, hiszen a műhold-telefonjaink csak álló helyzetben és a szabad ég alatt műkődnek, így amikor vezetünk, nem tudunk egymással beszélni. Mivel mi két napja folyamatosan úton vagyunk, nem sok hírt kaptunk eddig a többiekről.

Annyit azért elmondhatok most már, hogy mindenki jól van. Volt egy kisebb sérülés a tegnapi nap folyamán, az egyik szerelő száját érte ütés szerelés közben, de orvosaink tájékoztatása szerint sikerült ellátni a sebet.

Embert próbáló napok állnak mögöttünk. Nagyon elfáradtunk és még nincs vége. A szerencsésebbek holnap megérkeznek Bamakóba, de leszünk páran, akikre még nagy kihívások várnak.”


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/