/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Opel Családi Nap a Hungaroringen – immár negyedszer

2014. május 13. 12:00   |   Autoblog
címkék:  

Az Opel Magyarország most szombaton, május 17-én ismét Családi Napot rendez a Hungaroringen. Ez már a negyedik ilyen esemény: az elsőnek az apropója 2011-ben az Opel Magyarország huszadik születésnapja volt, 2012-ben „megérkezett a jövő” azaz bemutatkozott a megnövelt hatótávolságú elektromos Opel, az Ampera, tavaly az Opel visszatérése az autósportba volt a fő téma, az idén pedig a hagyomány és a márka jövője, illetve az ezt megtestesítő új Opel Monza tanulmányautó lesz a középpontban.

Az Opel Monza tanulmányautót most láthatja először a magyar közönség. Az Opel jövőbeni formanyelvét előre vetítő sportosan elegáns tanulmány a tavalyi Frankfurti Nemzetközi Autószalonra készült és azóta számos design díjat kapott. Az új Monza mellett természetesen ott lesz a legendás régi autó is, utalva arra a folyamatosságra, ami az Opelnél a hagyománytól a jövőbe vezet.

„Már március óta kapjuk az e-mail-eket és telefonhívásokat, hogy mikor lesz az idei Opel Családi Nap” – mondta Koncz Gábor ügyvezető igazgató – „ami pontosan jelzi, mennyire népszerű lett ez a program. Tavaly 37 ezer látogatónk volt, most már húszezer fölött van a regisztráció, ami – tudva, hogy mindig az utolsó héten regisztrálnak a legtöbben – rekord részvételt sejtet.”

Az Opel Családi Napon sok, az elmúlt évekből már ismerős program lesz, de természetesen lesznek újdonságok is. Ilyen újdonság a Segítő Vásár, amelyet először rendeznek meg az Opel Napon. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2010-ben indította el a Segítő Vásárlás programot, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a fogyatékkal élő emberek közreműködésével készített kiváló magyar termékekre és szolgáltatásokra. Eddig már több mint 50 cég, illetve szervezet nyerte el és használja a Segítő Vásárlás védjegyet országszerte. Az 50 cég közül sokan bemutatkoznak a rendezvényen, akik Opel logóval ellátott egyedi termékekkel is készülnek erre az alkalomra!

„Az Opel filozófiájában kiemelt helyet foglal el a társadalmi felelősségvállalás” – mondta Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója. Csak az elmúlt években sok száz számítógépet adományoztunk többek között iskoláknak, kórházaknak, árvaházaknak, mentőautót alakítottunk ki egy Movanóból a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat számára és jó néhány műszaki iskola kapott tanulmányi célokra Szentgotthárdon gyártott Opel motorokat. A Segítő Vásár felkarolása, az, hogy ott lesznek velünk a Családi Napon, újabb példája az Opel társadalmi felelősség vállalásának.”

A hagyományos programok között kicsiknek és nagyoknak, hölgyeknek és uraknak bőséges lesz a választék. Akit a részletek érdekelnek, megtalálja www.legendak.com oldalon, ahol továbbra is lehet regisztrálni az ingyenes Opel Családi Napra. Az Opel Magyarország természetesen ezúttal is kiállítja a márka teljes modellpalettáját. A Gold tribün mögött ismét megnyílik a közszolgálati park, ahol rendőrautó, tűzoltó, mentő és más különleges járművek tartanak bemutatókat. Ezek általában nemre és korra való tekintet nélkül mindenkit érdekelnek. Ugyanez igaz a látványos műrepülő bemutatóra is, míg például a fürdőruha bemutató tekintetében megoszlanak a vélemények: egyesek szerint a nőknek, mások szerint inkább a férfiaknak szól.

A pályaprogramok is mozgalmasnak ígérkeznek: a Hungaroring aszfaltján a nyitóköröket csöndben suhanva megint a kerékpárosok teszik meg, de ez a csend az egész napra nem lesz a jellemző. Az Opel sportos modelljei, az Insignia OPC és az Astra OPC róják majd a köröket, a Magyar Opel Tulajdonosok Klubja szervezésében gyorsulási verseny lesz a célegyenesben. Ennek finisébe beszáll a Dakar Mokka volánja mögött Szalay Balázs is. A Szalay-Bunkoczi páros egyébként az idén ünnepli tizedik évfordulóját annak, hogy először vágtak neki Opel autóval a sivatagnak.

Lesz egy másik évfordulós is az Opel Napon: az esti programban a 25 éves Tankcsapda ad jubileumi koncertet a 13-as kanyarban – hasonlóan az elmúlt évekhez. A negyedszázados Tankcsapda ezzel kezdi meg hazai koncertturnéját.

Az Opel Családi Napra a regisztráció ettől a héttől egyszerűsített formában fut tovább: a www.legendak.com oldalon regisztrálók a sikeres bejelentkezés után azonnal kinyomtathatják belépőjüket, amelyet azután május 17-én a Hungaroringen válthatnak be karszalagra.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/