/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Verstappen kínos búcsúra számít Hamiltontól és a Mercedestől

2024. február 23. 08:55   |   Autoblog
címkék:  

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen úgy véli, hogy azzal, hogy Lewis Hamilton 2025-re a Ferrarihoz igazol, az egy kínos helyzetet eredményezhet idén a Mercedesen belül.

Hamilton Maranellóba költözését a következő szezonra már az év ejelén bejelentették, annak ellenére, hogy előtte még egy teljes szezont le kell húznia az „Ezüstnyilakkal”.

Ezzel véget ér 12 éves kapcsolata a brackley-i bázisú alakulattal, és egy egész pályafutást felölelő kapcsolat a Mercedesszel, Verstappen szerint pedig a bejelentés időzítése erőltetett volt: „Úgy tűnt, hogy a hír természetes módon egy kicsit kiszivárgott, így aztán be kellett jelenteniük, mert egy ilyen nagy dolgot bejelenteni a szezon ilyen korai szakaszában, kicsit kínossá teheti az év hátralévő részét.”

„Még akkor is, ha sok sikert értek el együtt csapatként, már nem lehet mindenbe bevonni. De az, hogy a Ferrarihoz megy, nem igazán döbbentett meg” – folytatta a holland.

Lewis Hamilton mindenesetre határozott célokkal és nagyon motiváltan készül az utolsó szezonjára a Mercedes csapatával, nem titkolt célja, hogy búcsúzóul megnyerje a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címét.

Borítókép: Tóth Zsombor/Sport365


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/