Megérkezett az új Golf
Az október 13-án a Hungaroringen megrendezett Golf-találkozón mutatkozott be a közönségnek a vadonatúj 7-es Golf. Ez minden idők legfejlettebb kompakt Volkswagenje, 100 kilogrammal könnyebb és 23 százalékkal kevesebbet fogyaszt elődjénél, és a legkorszerűbb biztonsági rendszerekkel rakták tele. Három- és ötajtós kivitelben, 4,3 millió forinttól vásárolható meg.
Lehet kritizálni a Golfot unalmasnak mondható külseje miatt, mégis ma neki van a leginkább azonosított formája az autóiparban. A jellegzetes C-oszlop, a hosszú tető és a tipikus ablakvonal mind olyan jellemzők, amelyek láttán rávágjuk, hogy bizony egy Golfot látunk. Emellett természetesen nem igaz, hogy az új modellen csupán a fényszórók és a lámpák alakja változott. A Volkswagen dizájnerei olyan ügyesen dolgoztak, hogy elsőre nem is vesszük észre, az új Golf arányai is módosultak. Az első tengely 43 mm-rel előrébb került, az első túlnyúlás lerövidült, a motorháztető pedig hosszabb lett. A kabin hátratolásával prémium autókra jellemző arányokat próbáltak kialakítani – mondják a Volkswagen tervezői –, ami magabiztosságot nyújt az autónak. Ebben egyébként az autó arcát meghatározó LED-es nappali fények is komoly szerepet játszanak. Feltételük a xenon lámpa, ami viszont plusz pénzbe kerül.
A 4255 mm hosszú (+56 mm), 2637 mm-es tengelytávú (+59 mm), 1452 mm magas (-28 mm), és 1799 mm széles (+13 mm) 7-es Golf alaktényezője sokkal jobb az elődmodellénél, a takarékos BlueMotion dízel kivitelé pedig rekordgyanús 0.27. A méretnövekedés tágasabb belső teret is eredményezett; az új Golf 14 mm-rel hosszabb utasteret kínál (összesen 1,75 méter hosszú). A hátsó lábtér 15 mm-rel bővült, a válltér pedig 30 mm-t gyarapodott, így még kényelmesebb hátul ülni. A Trendline és Comfortline modellek rendelhetők lehajtható első utasülés-támlával is, egyébként a 60:40 arányban ledönthető hátsó pad alapfelszerelés. Ezzel majdnem sík, 1558 mm hosszú rakodófelület jön létre (az anyósülés támláját is síkba döntve 2412 mm hosszú). A Comfortline és Highline modellekhez sízsák is kérhető. A csomagtér űrmérete amúgy 30 literrel, 380 literre nőtt, a padlója pedig kétféle magasságban rögzíthető. A poggyászokat sem kell olyan magasra emelni, a rakodóperem magassága ugyanis már csak 66,5 centiméter.
A sofőr személyes tere is nagyobb az új Golfban, amelyet különösen a magasabbak fognak értékelni. Az ülést 2 centiméterrel hátrébb helyezték és a kormánykerék állíthatósága is nagyobb lett. De az MQB platformnak köszönhetően a pedálok pozíciója is optimális lett, a fék és a gázpedál közötti távolság például 16 mm-rel gyarapodott. Mindamellett a váltókar 2 centiméterrel magasabban helyezkedik el, jobban belesimul a pilóta tenyerébe. Az ergonómia szempontjából etalonnak tartott Golf tehát még tökéletesebb lett. Ezen kívül minden belső építőelemet is gondosan átterveztek. A széles, letisztult középkonzol kissé a sofőr felé fordul, a közepét pedig minden változatban érintőképernyő foglalja el, 5, 5,8 és 8 hüvelykes átmérővel (12,7, 14,7, 20,3 centiméter). A képernyők ráadásul az okostelefonékoz hasonlóan működnek, tehát reagálnak a simító mozdulatokra, amelyet például nagyításnál alkalmazunk. A csúcsot képviselő Discover Pro infotainment rendszer DVD meghajtót, hangvezérlést, 3D navigációt és 64 GB flash memóriát tartalmaz, de WLAN hotspotként is funkcionál.
Vadonatújak az ülések is, elöl-hátul, és most először ergonómikus sofőrülés is rendelhető. A deréktámaszos ergoActive szék nemcsak magasságban és mélységben állítható, hanem támlájának szöge is szabályozható, ezen kívül fűtést és masszázsfunkciót is építettek bele. Akárcsak az Opel hasonló ergonómikus ülései, ez is megkapta az AGR minőségi pecsétjét. Az új Golfban tehát mindent jobbra cseréltek, és az új trendnek, illetve elvárásoknak megfelelően telerakták új vezetői asszisztens és aktív biztonsági rendszerekkel is. Van úgynevezett multicollision brake (többszörös ütközés fék), proaktív utasvédelmi rendszer, a Touaregből átvett ACC adaptív távolságtartó rendszer, 30 km/órás sebességig működő városi vészfék funkció, sávtartó rendszer, fáradságfigyelő és táblafelismerő rendszer, valamint a legfrissebb kiadású parkolási segéd és automata távfény. A kéziféket is elektronikusra cserélték.
Újdonság továbbá a széria változó áttételű progresszív kormányzás, a feláras adaptív felfüggesztés és az ehhez kapcsolódó menetprogram választó (Eco, Sport, Normal, Individual és Comfort módokkal), valamint a GTI modellből átvett XDS elektronikus differenciálzár, amely mostantól minden Golfban benne lesz. Az XDS gyorsan vett kanyarokban gyakorlatilag megszűnteti az alulkormányzottságot.
A Volkswagen az erőforrások terén is nagyot alkotott, ugyanis két teljesen új motorcsaládot fejlesztett ki a 7-es Golfhoz. Az EA211 kódjelű benzines és EA288 kódjelű dízel hajtóművek 23 százalékkal kevesebb széndioxidot bocsájtanak a légkörbe. A TSI turbómotorok 85 és 140 lóerő közötti teljesítményre képesek, míg a TDI dízelek teljesítmény-skálája 105-től 150 lóerőig terjed.
A Golf alapmotorja immár nem szívóüzemű (1,4 MPI 80 LE), hanem feltöltött és direkt befecskendezésű. A kiváló 1,2 TSI aggregát 85 lóerőre butított változata, amely 1400 és 3500 főtengely-fordulat között 160 Nm nyomaték leadására képes. 11,9 szekundum alatt gyorsítja a Golfot nulláról százra és 179 km/órás végsebességet tesz lehetővé számára. A fogyasztása pedig szenzációsan alacsony, mindössze 4,9 l/100 km. A következő lépcsőfokon az 1,2 TSI egység 105 lovas kivitele áll, amely ugyanannyit fogyaszt, mint a gyengébb testvére, viszont 175 Nm-es nyomatékot kínál 1400 és 4000 főtengely-fordulat között. A 105 lóerős Golf 1,2 TSI végsebessége 192 km/óra, gyorsulása pedig 10,2 másodperc. Ehhez a motorhoz 7-fokozatú DSG váltó is kapcsolható; ebben az esetben a fogyasztás 4,8 literre csökken.
A következő benzinmotor a sorban a 122 lovas 1,4-es TSI, amely már sportos menetteljesítményekkel ruházza fel az autót. A nulla-százas sprint itt már csak 9,3 szekundumot vesz igénybe, a csúcssebesség pedig 203 km/óra. Az erőforrás 1400-as fordulatszámon adja le 200 Nm-es nyomatékát, az átlagfogyasztás pedig 5,2 l/100 km. Az opcionális hétsebességes DSG váltóval az érték azonban 5 literre csúszik le.
A Golfhoz rendelhető legpotensebb benzinmotor egyelőre a 140 lóerős 1,4 literes négyhengeres egység, amely teljesíti az Euro 6-os kibocsátási normát. Hengerlekapcsolás technológiával szerelték fel (ACT), amely egyedülálló ebben a méretosztályban. Az autó 212 km/órás sebességre képes vele, átlagosan mégis csak 4,7 litert fogyaszt (hétgangos DSG-vel). Az erőforrás nyomatéka 250 Nm és 8,4 másdperc alatt gyorsítja a Golfot százra. Vezetési stílustól függően a második és a harmadik henger lekapcsolása 100 kilométerenként fél literrel javítja a fogyasztást. Az ACT 1400-as és 4000-es fordulatszám között aktív, tehát szinte mindig. A két henger csak akkor kapcsolódik be újra a hajtásba, ha a sofőr erőteljesen lenyomja a gázpedált. A motor két hengerrel is ugyanolyan sima járású és csendes, mint néggyel és az átállás sohasem érzékelhető.
A gázolajosok sorát az 1,6 TDI nyitja 105 lóerővel, melynek szabványos átlagfogyasztása csupán 3,8 liter, CO2-kibocsátása pedig 99 g/km. Az erőforrás nyomatéka 250 Nm 1500-2750 ford./perc között, így a Golf 10,7 szekundum alatt százon van, a végsebessége pedig 192 km/óra. Felárért 7-fokozatú DSG-vel vagy 4Motion összkerékhajtással is felszerelhető. Ugyanez a TDI motor kapható 110 lovas BlueMotion kivitelben is, amely minden idők legkörnyezetkímélőbb Golfját hajtja. Jellemző értékei a 3,2 l/100 km-es fogyasztás és a 85 g/km-es CO2-kibocsátás. A hajtómű nyomatéka szintén 250 newtonméter. A százas sprint itt 10,5 másodpercig tart, a végsebesség pedig 202 km/óra. A Golf BlueMotion-t kizárólag ötfokozatú kézi váltóval szállítják.
Az új Golfhoz rendelhető legerősebb benzinmotor a 150 lóerős 2,0 TDI, amely méretosztályában kiváló jellemzőkkel bír. Kombinált fogyasztása csak 4,1 liter (106 g/km CO2), két kiegyensúlyozó tengelye révén pedig rendkívül simán jár. 1750-es fordulatszámon 320 Nm nyomatékot ad le. A Golf 2,0 TDI 8,6 szekundum alatt gyorsul fel százra és akár 216 km/órával is szelheti a levegőt. Aki szeretné, 6-sebességes DSG váltóművel vagy 4Motion összkerékhajtással is megrendelheti.
A hetedik generációs Volkswagen Golf Magyarországon Start, Trendline, Comfortline és Higline felszereltséggel vásárolható meg, három- vagy ötajtós karosszériával. A Golf prémium termék, így a bázis, egyébként minden lényeges kényelmi és biztonsági tételt tartalmazó Start csomaggal és 85 lovas motorral 4 299 180 forintba kerül. A Trendline 1,2 TSI 85 LE változatért már 5 199 610 forintot kell fizetni, a legolcsóbb dízelmotoros Golf ára pedig 6 127 660 forint. A 122 lovas TSI-hez 5,6, a 140 lovas TSI-hez pedig minimum 6,2 millió forintot kell elkülöníteni. A 150 lovas csúcs TDI Golf csak Highline felszereltséggel kapható, 7,5 millió forinttól.