Érkezik a nyitott tetős Lamborghini Aventador
A tavaly nyáron bemutatott Lamborghini Aventadorból máris 1300 darabot szállítottak ki az ügyfeleknek; a 700 lóerős kupé a nem éppen szerény árcédulája ellenére igazi bombasikernek bizonyul. Számítani lehetett rá, hogy hamarosan piacra dobják a nyitható tetejű változatot is, amely az Aventador LP700-4 Roadster névre hallgat.
Az Aventador LP 700-4 Roadster formáját úgy alakították ki, hogy egyszerre legyen lelkesítő és elegáns – amihez Sant’ Agata Bolognese-ben igazán jól értenek. A levehető tetőelem és az egyedi hátsó borítás egyéni oldal- és felülnézetet adnak az autónak, a látvány pedig igazán szemet gyönyörködtető. A kétrészes tető csúcstechnológiával készült karbonból van, rendkívül merev, ugyanakkor könnyű, mindössze 6 kilogramm súlyú. Néhány mozdulattal, másodpercek alatt leszerelhető és berakható az elöl kialakított csomagtérbe.
Látható, hogy az Aventador Roadster hátsó traktusa különbözik a kupé modellétől. Az ülések mögött magasodó oszlopok több funkciót is ellátnak, egyrészt megtámasztják a tetőt, másrészt védik az utasokat borulás esetén, harmadrészt a motortér megfelelő szellőzését szavatolják. Maga a géptető is egyedi formájú, középső „gerince” és két darab hatszögletű ablaka van, amelyeken keresztül meg lehet csodálni a V12-es erőművet. Úgy néz ki, mint valami high-tech páncélzat. Újak a kovácsolt alumínium kerekek is; Dione névre hallgatnak és 20/21 hüvelykes méretben kerültek fel az Aventador Roadsterre.
A sofőrön és utasán múlik, hogy mennyire kívánják átadni magukat a vezetés élvezetének. Az elektromosan mozgatható hátsó szélvédő hatással van a belső légáramlatokra és a tizenkét hengeres erőforrás hangjára is, tehát leengedve jóval intenzívebb az élmény. Másfelől viszont, ha a bent ülők nyugalmasabb utazásra vágynak, egy speciális szélfogó elemet is bevethetnek, amely szinte teljesen megszelídíti az „elemeket”.
A Lamborghini Aventador LP 700-4 Roadster káprázatosan mutat, pláne a képeken látható új metálkék színben, az Azzuro Thetisben. Ráadásul színjátszós, tehát napfényben csodálatos árnyalatokat produkál és kihangsúlyozza a karosszéria vonalait. A szélvédőkeretet és a tetőt mindig lakkfeketére fényezik. A kabinban is van néhány újdonság, például az újfajta Sabbia Nefertem bőrkárpit, amely remekül passzol az autó külső kék színéhez.
Az Aventador LP700-4 Roadster a kupéhoz képest egytized másodperccel később, 3 szekundum alatt gyorsul fel százra, a végsebessége azonban azonos vele, 350 km/óra. A 6,5 literes V12-es erőmű, a hozzá kapcsolt 7-sebességes ISR váltómű, valamint a nyomórudas felfüggesztés a kupéból származik, menetteljesítmények tekintetében tehát ugyanarra lehet számítani. A széndioxid-kibocsátás és a fogyasztás mérséklése érdekében a mérnökök azonban hengerlekapcsolásos rendszerrel is ellátták a hajtóművet, és bekerült az autóba a start/stop funkció is. Egy Lambo, amelyik a piros lámpánál leáll, majd zöldnél újraindul. Ezt is megértük.
Az új Lamborghini Aventador LP 700-4 Roadster mától bármelyik Lamborghini kereskedőnél megrendelhető. Szükségeltetik hozzá egy vaskos bankszámla, az autó ára adók nélkül ugyanis 300 ezer euró.





