Seat Leon FR: Az ördög üstje
Az ördög üstje belülről, avagy nagyító alatt az FR utastere. Sportos modellhez képest meglepően praktikus részleteket fedeztem fel, és a Seat orvosolt egy számomra fontos negatívumot.
Miután sikeresen megbirkóztam a biztonsági ajtózárral, a Leon FR nem makrancoskodott tovább. A négyhengeres turbómotor kultúráltan kelt életre, első kapcsolásra a váltó is mintaszerűen viselkedett, a kuplung határozottan fogott, és kigurultam a telephelyről. Talán egy kilométert sem tettem meg, mire alkalmas helyet találtam a finomhangolások elvégzésére. Az ülés ilyen rövidtávon nagyon passzentosnak tűnik. Az alapvető állítások egyszerűen elvégezhetők, a magasság is kellőképpen hozzáférhető karral szabályozható, és nem érheti panasz az oldaltartást sem. A szék tömése németesen kemény, a kárpit jó minőségű, és a deréktámasz miatt remélem, hosszabb távon sem lesz fárasztó az utazás, mert néhány nap múlva vidékre indulok. A kormány mind axiális, mind sugárirányban kellően sokat mozog, szerintem hórihorgas vezetőnek ugyanúgy nem lenne gondja a tökéletes pozíció felvételével, ahogy nekem sem volt a 173 centimmel.
Haladjunk tovább, tükrök nem gond, az ajtón a szokásos tekerőgombokkal könnyen megy minden, fontos a rádió, a kedvenc állomásokat pillanatok alatt a megszokott helyükre pötyögtetem, végül leellenőrzőm a legfontosabb funkciókat – ablaktörlő, vészvillogó, fedélzeti számítógép. A Leon FR kezeléséhez nem kell kézikönyvet bújni, minden adja magát, így sorozatos plusz jelekkel firkálom tele a magánszorgalomból vezetett tesztnaplóm. Az ergonómia szerintem rendben van, az Altea műszerfalánál laposabb kialakítás sportosabb hatást kelt, de ez nem megy a kezelhetőség rovására, ráadásul valami most nagyon tetszett, amit az Alteánál kifogásoltam. A burkolat immáron nem beton keménységű, a pepita recével díszített felület alatt puha, ujjal benyomható réteg van, és bár tudom, hogy a legtöbb ember nem műszerfal tapizással tölti az idejét a kocsiban, azért nem mindegy, hogy alapáron cirka 7 millió forintért milyen környezet vesz körül.
A pedálokhoz lenézvén szomorúsággal tölt el, hogy szimpla gumifelületeket látok, ha már FR, miért nem taposhat versenyautós fémpedálokat a láb? Mire beállítottam mindent, úgy éreztem, nem is az első Leonban ülök – olyan flottul ment az egész procedúra, mintha hetente erre a típusra cserélném a munkaeszközeimet. A holmik elpakolásánál azért már akadtak rejtélyek. Mire telekacatoltam az ajtózsebet, az ásványvizemnek nem maradt hely, tehettem középre, a két első ülés közé, ahonnan viszont egy kartámaszt hiányoltam. A középkonzolban, a váltó köré nem érdemes tenni semmit, pici is, bizonytalan is, ezért marad a kesztyűtartó. Jó ötlet, hogy a vezetőülés alatt tárolórekesz van, erre csak később jöttem rá, ellenben már előre látom, hogy a testvéremnek nem fog tetszeni az FR sportülése, mert a háttámláján nincs zseb, pedig az nagyon praktikus, ha hátul kisbaba utazik – természetesen gyerekülésben. Egy szó, mint száz, egyedül kellemesen és pillanatok alatt belaktam az autót, de a belsőtér igazi főpróbája majd a családi kirándulás lesz.