Seat Leon FR: Isten hozott a pokolban!
Miután a Seat rendezte sorait a sportos modelljei vonatkozásában, pofonegyszerűvé vált a helyzet. A hétköznapi típusok után a Formula Racing jelenti a belépőt az ördögi körbe, míg a nemrég bemutatkozott Cupra állítólag a poklok pokla. Ez utóbbira eddig csak tesztidőpontot kaptam, de az FR már itt van alattam, nemrég vettem át.
Az élet úgy hozta, hogy nem messze volt dolgom attól a telephelytől, ahol a Seat tesztautók átvehetők, ezért taxizás, békávézás vagy baráti fuvarozás helyett a gyaloglást választottam. Kimondottan jól esett a séta, ugyanis olyasmi izgalom uralkodott el rajtam, mint amikor vizsgára készül az ember. Nem tagadom, túlzottan nem hoznak lázba a pofára szinte teljesen egyforma spanyolok, a Leon azonban mégis más: a túraautós WTCC bajnokságban egyre jobbak ezek a típusok, és abban bíztam, 200 lóerő, illetve némi extra design elég lesz ahhoz, hogy vigyorogjak az utcára szelídített változat ülésében.
A kapun befordulva azonnal kiszúrtam az átadásra előkészített kocsit, amely “emoción” vörös fényezésével gyakorlatilag azonnal megbabonázott. Mivel egy másik tesztautó átvétele is folyt, volt időm körbetáncolni újdonsült négykerekű társamat, és fitogtattam magam előtt profi tudásomat. Nézzük csak, a felnik 17 helyet 18 colos Andromeda gurigák, az ablakok a B oszloptól sötétítettek, a tükrök burkolata matt alumínium, a lámpa pedig elvileg Bi-Xenon, amely követi a kanyar ívét – mint később a felszerelési listáról kiderült, az elviséget a gyakorlat igazolta. Hátul FR, oldalt, az irányjelző alatt TFSI logó utal arra, hogy ez a sportfutóműves, piros veszedelem nem a Leon kínálat legolcsóbb és leggyengébb üdvöskéje.
Papírmunka letudva, irány melózni, mert a tesztelő akkor is dolgozik, amikor két pont között éppen utazik. Nyomom a gombot a távirányítón, hanyagul dobnám a cuccom a hátsó ülésre, de hiába rántok nagyot a C oszlopba rejtett kilincsen, az ajtó nem nyílik. A Seatos kolléga mosolyogva integet az iroda ablakánál, hogy a biztonsági retesz miatt kétszer nyomjam meg – na, máris blamával kezdődik az elkövetkező hét. A kulcs automatikusan felismeri a rablásgátlós riasztó kódját, így nem kerülök újra ciki helyzetbe, hogy rutinból a telefonom PIN kódjával akarok indítani a megadott négyjegyű számsor helyett. Régi szokásomhoz híven nem vacakolok a finombeállításokkal a telepen, kigurulok, és egy közeli, félreeső helyen – úri szabó módjára – magamra fércelem az autót. De erről majd holnap.