Enyhe növekedésben a hazai autópiac
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének értékelése szerint a tavalyi év első félévéhez viszonyítva idén júliusig 2,2 százalékkal több személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, az év végére pedig 10 százalékos növekedés várható.
Júniusban 0,4 százalékkal több autót helyeztek forgalomba, mint tavaly júniusban, azonban az év első hat havában már összesen 2,2 százalékkal többet, 27 160 darabot. Az év eleji – 2012-höz képest – jelentős visszaesés pozitív irányba fordult márciusban, és ez a folyamat folytatódott a félév végéig, vagyis éves összehasonlításban világosan látszik, hogy az elmaradás mérséklődik. Sőt, éves összehasonlításban a 10% körüli emelkedés reális várakozás.
A kishaszonjárművek forgalomba helyezése esetében 2012 második félévében torpant meg az addig növekvő értékesítés, így az eredmény 2012 egész évre végül visszaesés lett. Ez részben a magánhasználatra is vásárolt kishaszonjárművek forgalma megtorpanásából, részben a használók takarékosabb gazdálkodásából adódik. Jelentős előrelépés itt sem várható 2013-ban, azonban a csökkenés folytatódott. A kishaszonjárművek területén a havi 1000-1200 darab lenne az a minimum, amely a szakma minőségi színvonalát fenn tudná tartani, ettől is igen messze vagyunk. Az év végére jelzett 12 ezer haszonjármű forgalomba helyezése valószínűleg nem fog teljesülni, 10 ezerre lehet számítani.