Raikkönen két rossz közül választhat
Tegnap nemhivatalos információk érkeztek arról, hogy Kimi Raikkönen Ferrarijával gondok vannak.
Mérnökök, technikusok és szerelők garmadája dolgozik jelenleg is Kimi Raikkönen autója adatainak feldolgozásán, hogy megelőzzék a bajt. A Ferrariból az utolsó körökben eltűnt a hűtővíz, ezért a hengerekre plusz nyomás nehezedett, ami a hajtómű károsodásához vezetett.
Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mekkora a baj, de amint megállapítják a diagnózist, a csapat vezetésének döntenie kell. Két lehetőség közül választhatják a kisebbik rosszat: ha bevállalják, akkor Raikkönent a régi motorral küldik a pályára, viszont ha a biztos pontszerzésre építenek, akkor erőforrást cserélnek a versenyautóban a futam előtt, ami tíz helyes büntetést von maga után.
Ennek tudatában a finnre még nagyobb teher hárul, hiszen lehetőség szerint a pole pozíciót kell megpályáznia, ez esetben a tizedik rajtrácsról startolva még minden esélye meglenne akár a végső győzelemre is.
A Ferrari motorigazgatója, Gilles Simon elmondta, hogy a hajrában a nyomás kissé lecsökkent, és ezt jelezték is Raikönennek, aki “látványosan” be is lassult. Azt is megemlítette a szakember, hogy a malajziai forróság és a hosszú egyenesek tovább nehezíthetik az istálló döntését.
A Ferrari szóvivője mindössze annyit közölt a sajtóval, hogy a következő hétvégén összeül a csapat, és pontos elemzés után döntenek a folytatásról.