2013. október 30. 17:00   |   Autoblog
címkék:  

500 forint elég a biztosítóváltáshoz

Míg a hazai autótulajdonosok 92 százaléka elégedett a jelenlegi kötelező biztosítójával, a balesetet szenvedő vétlen autósok 30 százaléka egyáltalán nem tartotta megfelelőnek a vétkes fél biztosítójának kárrendezését. Az autósok árérzékenysége a kötelező biztosítások tekintetében jól érzékelhető, hiszen 80 százalékuk havi 500 forinttal alacsonyabb díjakért biztosítót váltana, ugyanakkor a gépkocsival rendelkezők 43 százaléka gondolja úgy, hogy legfeljebb 750 forintos literenkénti árakig, mindenféleképpen marad ennél a közlekedési formánál.

Többek között ezek derülnek ki abból az online kérdőíves kutatásból, amelyet a direktbiztosítási szolgáltatásokat kínáló Aegondirekt.hu végzett el több mint 11 ezer gépkocsi-tulajdonos megkérdezésével, a szombaton induló kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány kapcsán.

A direktbiztosítási szolgáltatásokat kínáló Aegondirekt.hu kutatásából kiderül, hogy a hazai autósok közel 80 százaléka (a megkérdezettek közül 8842 fő) szerint már havi maximum 500 forintos árkülönbség esetén is érdemes kötelező biztosítást váltani (az autósok 41,6 százaléka szerint ezt már havi legfeljebb 250 forintos megtakarításért is érdemes megtenni).

Ennek fényében nem meglepő, hogy – bár egyes piaci várakozások szerint az idei kampányban a tavalyinál kevesebben bontják fel kötelezőjüket –, a kutatás szerint a hazai gépjármű-tulajdonosok túlnyomó része, közel 85 százaléka fog tájékozódni a január 1-jével forduló, új kgfb-tarifákról a szombati díjhirdetést követően. A kutatás során megkérdezettek közel háromnegyede (72,58 százaléka) valamelyik online oldal segítségével fogja összehasonlítani a jövő évi tarifákat, és a biztosítót váltók 67 százaléka interneten köti majd újra kötelezőjét – állapítja meg az Aegondirekt.hu felmérése.

A kutatást végző Aegondirekt.hu rákérdezett arra is, mennyire fontos az autósoknak az, hogy egy stabil hátterű biztosítónál kössenek kötelezőt. A kérdőívet kitöltő 11,085 fő túlnyomó része, 91,85 százaléka fontosnak tartja ezt, ugyanakkor az összes megkérdezett csupán 14 százaléka tud magasabb kötelező-díjat is fizetni ezért. A megkérdezettek valamivel több, mint 8 százaléka (903 autótulajdonos) azonban nem érzi fontosnak, hogy egy megbízható szolgáltatóval szerződjön, részben azért, mert nem tartják valószínűnek, hogy balesetet okoznak, részben pedig azért, mert ha ez mégis megtörténik, akkor a biztosító úgyis a vétlen félnek fizet.

„Ez utóbbi adat különösen annak fényében érdekes, hogy a kutatás szerint a balesetet szenvedő vétlen autósok közül 10-ből csupán 7 volt elégedett az okozó fél biztosítójának kárrendezésével. Így könnyen belátható, hogy az ügyfelek érdekeit sem feltétlenül szolgálja az, hogy a legolcsóbb kötelezőt keresik, bárki kerülhet ugyanis a vétlen autós szerepébe” – hívja fel a figyelmet Marosvölgyi Péter, az Aegondirekt.hu vezérigazgatója.

Az idei kgfb-kampány a biztosítók árversenye mellett a kötelező mellé kínált tucatnyi kiegészítő biztosítás további térnyeréséről is szól majd, amelyek a cascóval nem rendelkezők számára kínálnak fedezetet egyes részkockázatokra. A kutatás ezekre is kitér, s megállapítja, hogy az autósok 30,9 százaléka (3423 válaszoló) rendelkezik egy vagy több kiegészítő biztosítással. Emellett kiderül, hogy az összes megkérdezett legnagyobb része kátyúkárra biztosítaná autóját (3961 fő jelölte meg ezt), de – a baleset- és az utasbiztosítás mellett – több ezren jelölték meg a vadkárbiztosítást is, továbbá az autóban utazó kisállatok biztosítására, valamint a rendszám és a forgalmi-engedély pótlására is sokan áldoznak majd plusz forintokat.

A kgfb-kutatást végző Aegondirekt.hu arról is megkérdezte a magyar autósokat, milyen üzemanyagárak mellett döntenének úgy, hogy nem használják tovább autójukat. A 11 085 megkérdezett több mint negyede (27,6 százaléka) válaszolta azt, hogy függetlenül az áraktól, mindenképpen marad az autójánál, további 16 százalékuk pedig úgy véli, 750 forintos literenkénti árig tudná megtankolni járművét.