Háromhengeres dízellel jön az 5-ös BMW
A 2016-ban érkező új szériával a gyártó beáll a kibocsátási normák hajszoló gyártók sorába, és az 5-ös történetében valaha létező legkisebb motorral áll elő, mely mérete ellenére erősnek ígérkezik.
A német média immáron biztosra veszi, hogy az ötös sorozat következő generációja kapható lesz egy szupertakarékos háromhengeres gázolajos motorral is.
Ha minden igaz, a szedánként 2016 júliusában – kombi az év végére várható, míg a GT 2017-re – érkező autó orrában egy legkevesebb 150 lóerőt (110 kW) teljesítő háromhengeres turbódízel is fog szolgálni állítólag 3,9 literes átlagfogyasztással. Egyéb adatok azonban még nem állnak rendelkezésre.
További érdekesség, hogy az autó platformjának alapját a két év múlva bemutatkozó 7-es sorozat adja – természetesen a 6-os szériáéval együtt –, így néhány centis gyarapodásra biztosan számíthatunk a hosszt és a szélességet illetően.
Visszatérve pár szó erejéig még az ötösre, a német Auto Bild biztosra veszi, hogy az egyelőre ismeretlen érkezési idejű legújabb M5-ös modell már átlépi a 600 lóerős korlátot is, valamint ez lesz az M-es részleg első olyan autója, amely elérhető lesz összkerékhajtással.

