2007. március 07. 14:52   |   Autoblog
címkék:  

Gyáva volt a VW a Phaetonnal

A Volkswagen a Genfi Autószalonon mutatja be a nagyközönségnek az új Phaetont, mely szinte semmit nem változott.

A Volkswagen régóta nyűglődik az elitkategóriás Phaetonnal, mely gyakorlatilag megszületése óta kudarc. A piac nem harapott rá a luxuslimuzinra, néha-néha adnak csak el belőle a kereskedések, éppen ezért ésszerű lett volna, ha az éppen aktuális modellfrissítésre kicsit összekapják magukat a Volkswagen mérnökei. De nem ez történt.

A Volkswagen kivette a kínálatból a V10-es dízelmotort, helyére 235 lóerős, háromliteres V6-os került. Az új modell csúcssebessége 236 km/h, átlagfogyasztása 9,6 liter száz kilométerenként, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy a német gyár szerint károsanyag-kibocsátása alapján a leendő Euro 5-ös környezetvédelmi normát is teljesíti.

A benzines kínálatban a V6-os és V8-as mellett ott a konszern W12-es erőműve is, melynek csúcsteljesítménye 450 lóerő. Az új Phaeton gyártása májusban startol.