2014. január 08. 19:30   |   Autoblog
címkék:  

A nap képe: az új London taxi

A Nissan áttervezte London taxijának orrát, így az most a klasszikus fekete kocsikra emlékeztet, amik szerves részei a londoni utcaképnek. Az NV200 alapú Nissan taxi 2012 augusztusában mutatkozott be Londonban, ám a támogatók visszajelzései alapján a Nissan áttervezte azt, hogy a megrendelők körében majd sikeresebb lehessen. Decembertől látható majd az utakon.

Az új fizimiskájú taxi decemberben jelenik meg a brit főváros útjain. Egy 1,6 literes tiszta üzemű benzinmotor fogja hajtani, amelyhez automataváltót kapcsolnak. A Nissannak egyébként már története van a londoni taxi piacon, ugyanis a 80-as és 90-es években az FX4 Fairway és TX1 fekete taxikhoz ő szállította a 2,7 literes dízelmotort, amely rendkívüli megbízhatóságával és tartósságával szerzett hírnevet.

Az NV200 London taxi a Nissan világméretű taxi programjának része; a vállalat New Yorkot, Barcelonát és Tokiót is ellátja autókkal. A londoni verzió megjelenése azonban eltér a többiekétől. Kerek fényszórókat, új, feketére festett hűtőrácsot, LED-es szabadjelzőt és új első lökhárítót kapott. 2015-ben a Nissan egy tisztán elektromos hajtású taxival is jelentkezni fog.