2014. január 23. 19:30   |   Autoblog
címkék:  

Az év közepére ismét nőhetnek a kgfb-átlagdíjak

A Netrisk.hu kgfb-indexe idén január közepén 102,7 százalékon állt, ami azt jelenti, hogy a tavalyi évkezdethez képest – ekkor vezették be az évközi díjhirdetés lehetőségét – jelenleg átlagosan csak néhány százalékkal kerülnek többe a személyautókra kötött kgfb-szerződések. A piacvezető online biztosításközvetítő cég várakozása szerint a februártól ismét érvényesíthető további korrekciós tényezők – károkozói pótdíjak, illetve kármentességi kedvezmények – miatt az egyes díjak a jelenleginél nagyobb mértékben térhetnek el egymástól. Eközben az év közepére a díjak átlaga ismét jelentősen megemelkedhet, bár jó eséllyel a tavalyinál alacsonyabb szintre.

Az index időbeli alakulásából látható, hogy az év végi évfordulós, zömmel magas bónuszfokozattal rendelkező autókat érintő kampányidőszakot követően a mutatószám visszatért a tavaly januári bázisérték közelébe, sőt, közel három százalékkal meg is haladta azt. Jelenlegi mértéke azonban 14 százalékkal elmarad a tavaly májusban mért maximumtól.

A két legjellemzőbb (B10 és A0) bónuszkategória szerinti bontásból jól látható, hogy egy év alatt jelentősen nyílt az olló a legmagasabb bónuszfokozattal rendelkező, illetve az alapbónusszal kgfb-t kötő autósok díjai kötött. Jól nyomon követhető az is, hogy néhány biztosító a magas bónuszfokozatú nagykategóriás autók felé nyitott kedvező díjakkal, melynek révén jelenleg ezek az autók a középkategóriának megfelelő átlagos díjszinttel találkozhatnak.

„A jogszabályváltozások nyomán a biztosítóknak február elejétől ismét lehetősége nyílik  arra, hogy a kártörténet kapcsán a díjtarifájukban ne csupán a bónusz-malusz besorolást, hanem további korrekciós tényezőket is figyelembe vegyenek – magyarázza Sebestyén László, a Netrisk vezérigazgatója. – Az ezt követő időszakra meghirdetett tarifákban várható, hogy ismét bevezetésre kerülnek a  károkozói pótdíjak, illetve kármentességi kedvezmények, amelyek tovább növelik majd a különbséget az egyes bónuszkategóriák között.”

A tavalyi szint alatt maradnak az idei évközi átlagdíjak?

Bár az év közepére ismét jelentős, akár 10 százalékot meghaladó díjemelkedés várható, ugyanakkor látszik esély arra, hogy a Kgfb-index idén egy héten sem haladja majd meg a tavalyi csúcsot. Mindez annak köszönhető, hogy az évközi váltók között a tavalyinál jóval többen lesznek, akik nem járműcsere miatt kötnek kgfb-t, hanem az évközi évforduló miatt váltanak. Miközben pedig az előbbi, azonnali kötők átlagdíja jelenleg 23 811 forint, az évforduló miatt kötőknek ennél átlagosan 44 százalékkal kevesebbet, 15 264 forintos éves díjat kell fizetniük. Vagyis idén az ezen okból megkötött kgfb-szerződések súlya várhatóan magasabb lesz a tavalyinál.

Év közben fokozottan érdemes odafigyelni a váltásra!

Akár csökkennek az évközi díjak tavalyhoz képest, akár nem, mértékük jóval az év végi felett marad. A múlt heti évközi átlagdíj (20 438 Ft) például 81 százalékkal magasabb, mint az év végi kampányban tapasztalt 11 306 forintos átlagdíj. Magasabb díjszint mellett pedig a díjkalkulációval megspórolható összeg mértéke is megnövekszik. A kampányon kívül mégis jelentősen csökken az autósok figyelme a váltás, és az esetek többségében azzal együtt járó megtakarítás iránt: az évközi váltások aránya még mindig 15 százalék alatt marad.