Átdolgozták az Opel Merivát
Január közepén, a Brüsszeli Autószalonon bemutatkozott az új, átdolgozott Opel Meriva, amely friss designt, Euro 6-os motorokat, új váltóműveket és többek között új infotainment rendszert kapott.
Az új Meriva még jobban kiemeli kulcsfontosságú részleteit, és kifinomultabb hatást kelt. Hűtőmaszkja éppúgy krómtól csillog, mint az elejét meghatározó ködlámpa. Sas-tekintetű fényszórói most már modern fénydiódás (LED) nappali világítással is kaphatók. Oldalnézetből elegáns krómozás emeli ki a hullámos övvonalat, amelynek hatására hangsúlyosabb lett a hátsó ablak, és jobban kilátnak a kisgyerekek. Ez a részlet, a középen elhelyezett kilincsekkel együtt, az innovatív FlexDoors velejárója – a hátrafelé nyíló hátsó ajtó megkönnyíti a be- és kiszállást. Hátul megváltozott a lámpák dizájnja, amelyek immár szintén LED-esek. A kis egyterű immár 18 colos kerekekkel is kapható, tizenkét-féle fényezése közül pedig új a gyöngyházas smaragdzöld és a citromsárga. Belső hangulatot négyféle közül lehet választani.
Az új Meriva benzin-, dízel és gázüzemű motorjai már most teljesítik a majd csak 2015. szeptemberében életbe lépő Euro 6 emissziós szabványt. A kínálat fénypontja az új generációs 1.6 CDTI dízel, amely a Zafira Tourerrel debütált. Fogyasztása kicsi, működése környezetbarát, járása sima, zajszintje kivételesen csekély. Ez a dízel a kategória legcsendesebbje, teljesen alumíniumépítésű, közös nyomócsöves konstrukció. A Merivában eddig használt 1.3 CDTI és 1.7 CDTI helyébe lép.
Az 1.6 CDTI-nek az új Merivához kapható kivitele 136 lóerő teljesítményt ad le, fogyasztása csupán 4,4 l/100km emissziója 116 g/km CO2. A tízszázalékos javulás az előző 1.7 CDTI-hez képest (130 LE, 4.9 liter és 129 gramm) többek között annak köszönhető, hogy a kategóriájában ennek a motornak a legcsekélyebb a súrlódási vesztesége 1,500 és 2,500/perc között. Nyomatékmaximuma 320 Nm (+ 7 % az 1.7 CDTI-hez képest) 2000/percnél. A motor további változatai hamarosan jönnek, lesz közöttük két 110 lóerő teljesítményű is. Egyikük kivételesen keveset, 3.8 litert fogyaszt, CO2 emissziója is csak 99 gramm per kilométer.
Öt- és hatfokozatú sebességváltóinak tökéletesítésére 50 millió eurót fordított az Opel. Sok alkatrész mellett megváltozott a kapcsolómechanizmus és a váltó beépítése is az autóba, ezáltal jelentősen simább és pontosabb lett a váltás. Ez a kis súrlódású manuális váltómű valamennyi benzines-, dízel- és gázüzemű modellekhez kapható; a hatfokozatú automatát az 1.4 Turbo 120 LE és 140 LE teljesítményű kiviteléhez lehet rendelni.
Az új Meriva IntelliLink infotainment rendszere simán integrálja az okostelefont az autóba. Nagyméretű és nagy felbontású, hétcolos, színes monitora IntelliLink grafikával könnyíti meg a leolvasást és a kezelést. Nem hiányzik a Bluetooth kihangosítás, az audio streaming és az USB kapcsolat sem. A CD-lejátszó standard, míg a DAB+ opcióként növeli a fogható rádióadók számát, a vételt és a hangminőséget. A rendszerhez tartozó Navi 650 és Navi 950 IntelliLink pontosan és gyorsan dolgozza ki az útvonalat, illetve közelít vagy távolít, a kezelése pedig nem is lehetne egyszerűbb: meg kell nyomni egy gombot, és bemondani a címet, mint az Insigniában.
Nyugat- és Kelet-Európa átfogó térkép-adatbázisát USB-vel lehet frissíteni. A rendszer saját hangvezérlése mellett használható az okostelefoné is – például a Siri az Apple iOS készülékekhez. Így a vezető az úton tarthatja a szemét, miközben a rendszer beolvassa szöveges üzeneteit, illetve kérdésekre válaszol, vagy feladatokat hajt végre.
Noha jelentek meg új autótípusok a szegmensben, továbbra is páratlan az Opel Meriva flexibilitása és ergonómiája. Vevői – fiatal családok, fiatal anyák, aktív nyugdíjasok, nagy ergonómiai-, komfort- és flexibilitási követelményeket támasztó autósok – kifejezetten ezek, illetve a magas üléspozíció miatt keresik.
A Meriva a világ első autója, amely kitüntetést kapott általános ergonómiai koncepciójáért. Az AGR (Aktion Gesunder Rücken e.V. – Egészséges Hát Munkacsoport) független szakértői 2010-ben ismerték el nagyszerű ergonómiáját és a hát védelmét. A bizonyítvány négy innováción alapul: a flexibilis FlexSpace hátsó ülésen, a valamennyi ajtót 84 fokos szögben nyitó FlexDoors rendszeren, amely a hátrafelé nyíló hátsó ajtóval és a B-oszlop kapaszkodójával megkönnyíti a be- és kiszállást, a sokféleképpen állítható első üléseken és a kocsi hátuljából fiókként kihúzható FlexFix kerékpártartón.
Az első ülések között felszabadult helyet az innovatív – és átdolgozott – FlexRail tároló használja ki, háromszintű tálcákkal és dobozokkal az utasok keze ügyében. Hasonlóképp hozzájárul a kényelemhez az elektromos rögzítőfék, amely automatikusan old ki elinduláskor, és a visszagurulás-gátló asszisztens. Legfiatalabb utasait Isofix és Top Tether gyermekülés-rögzítési pontokkal várja az új Meriva két hátsó-szélső ülése. A parkolást elől-hátul vagy csak elöl érzékelő Park Assist, illetve a kapható tolatókamera könnyíti meg. A térérzetet az első és a második üléssor fölötti nagy panoráma-üvegtető javítja. Erős napsütésben elektromos működtetésű árnyékolóval lehet eltakarni. Hidegben viszont a fűthető első ülés és kormánykerék ér aranyat.