A BMW-Sauber lenne a második erő?
Ilyet kijelenteni néhány teszt után dőreség lenne, de semmiképp nem mehetünk el szó nélkül Kubica és társai teljesítménye mellett.
Hétfőn tovább folytatódott a szezonra felkészítő sorozat. Ezen a héten Barcelonában próbálgatják a gyárak, az istállók a lehető legoptimálisabban beállítani a versenyautókat.
Ez ismét a McLare-Mercedesnek sikerült a legjobban, hiszen Pedro de la Rosa és Alonso háziversennyé alakították a napot, amelybe egyedül a BMW-Sauberrel vitézkedő Kubica szólhatott bele. A spanyol, honfitársát több mint egy tizeddel verve végzett az élen. A lengyelek és ezzel együtt Kelet-európa büszkesége, azaz a BMW-Saubert terelgető Kubica mindössze egy ezreddel maradt el a legjobb wokingis időeredményétől.
A Ferrari háza táján egyre sűrűbb füst gomolyog, és ez lassan eléri a pilótákat is, akik nem tudnak igazán döbbenetes eredménnyel előrukkolni, sőt még a minimumnak tekinthető első három hely egyikét is ritkán szerzik meg. A tegnapi nap folyamán mind Massa, mind Raikkonen autója elektronikai hibákkal küszködött. A brazil a nyitókörében állt félre miután kisebb lángok csaptak fel az autójából, míg Kimi úgyszintén órákat vesztett a felmerülő technikai gondok miatt.
A Renault nem tudta folytatni jó szereplését. A francia istállónál Kovalainen volt a gyorsabb, de neki is a nyolcadik hellyel be kellett érnie. Fisichella három pozícióval mögötte, a tizenegyediken végzett.
Barcelona – első tesztnap
1. de la Rosa (McLaren-Mercedes) 1:22.634 76 kör
2. Kubica (BMW-Sauber) 1:22.635 60
3. Alonso (McLaren-Mercedes) 1:22.726 56
4. Wurz (Williams-Toyota) 1:23.037 44
5. Massa (Ferrari) 1:23.077 29
6. Raikkonen (Ferrari) 1:23.215 25
7. Trulli (Toyota) 1:23.239 74
8. Kovalainen (Renault) 1:23.491 55
9. Rosberg (Williams-Toyota) 1:23.602 78
10. Glock (BMW-Sauber) 1:23.653 61
11. Fisichella (Renault) 1:23.869 79
12. Montagny (Toyota) 1:24.015 64
13. Klien (Honda) 1:24.227 51
14. Coulthard (Red Bull-Renault) 1.24.291 80
15. Webber (Red Bull-Renault) 1:24.531 83
16. Davidson (Super Aguri-Honda) 1:24.574 66
17. Barrichello (Honda) 1:24.934 24
18. Sutil (Spyker-Ferrari) 1:25.581 83
