címkék: agera, genfi autószalon, koenigsegg, one:1, világcsúcs, világrekord
Mindent tudunk az 1 megawattos Koenigseggről – videóval
Egy kis kedvcsináló filmet rakott össze a Genfi Autószalonon bemutatásra kerülő Koenigsegg One:1-ról a gyár. Ráadásul sok képet és pontos technikai adatokat is fűzött mellé. Elképesztő, mire képes a csodajárgány!
Igazán nagy durranással készül a Genfi Autószalonra a patinás svéd manufaktúra, ugyanis a világ leggyorsabb négykerekűjét fogja bemutatni.
A One:1 több okból kifolyólag is frappáns nevet kapott, ugyanis a súly-lóerő arány mellett az 1-es szám az egy megawattra is utal – közel ennyit teljesít az igencsak felpaprikázott 5.0 literes V8-as alumínium blokk. 1341 kilogrammos tömegével és ugyanennyi lóerejével (986 kW), valamint 1371 Nm-es forgatónyomatékával a „mega” kocsi álló helyzetből 400 km/órára mindössze 20 másodperc alatt gyorsul, míg innen megállnia csupán 10 szekundumába telik.
A 19 és 20 collos kerekek mögé került, elől 397, hátul 380 mm-es karbon-kerámia tárcsákba harapó hat- és négydugattyús fékek erejét az is jól mutatja, hogy 100km/óráról 28 méteres fékutat követően áll meg a One:1. A tökéletesített aerodinamikával ellátott autó még jobb kanyarodási képességéért a mérnökök továbbfejlesztették az Agera R-ből származó aktív lengéscsillapítókkal és szénszálas gátlókkal felvértezett hátsó felfüggesztést – aminek egyébként a teljes súly 56%-át kell cipelnie.
A brutális erőt egy – duplakuplungos – hétsebességes váltó továbbítja a kereke felé. Csúcs Koenigsegg végsebessége elérhetné a 450 km/órát is, ám az abroncsok miatt ezt elektronika fogja visszaszorítani 440 köré – mivel a külön ehhez a modellhez fejlesztett Michelin Cup gumik 440 km/órás sebességindexet kaptak. Aki a fogyasztás miatt aggódna, nem árt tudnia, hogy a One:1 normál benzin mellett E85-tel és versenyüzemanyaggal is hajtható.
A Genfi Autószalonon kiállításra kerülő csodából mindössze hat darab készül, viszont rossz hír, hogy már mindegyik példány gazdára talált.