2014. április 07. 17:30   |   Autoblog
címkék:  

Idén is hegymenetben a használtautó-piac

Immár egy teljes éve tart a Használtautó-index folyamatos emelkedése: az idei első negyedévet fémjelző 113,2 százalékos érték több mint 17 százalékponttal haladja meg a tavalyi hasonló időszakban regisztrált szintet. Az élénkülést közvetlenül a másfélszeresére duzzadó használtautó-import, míg közvetetten az újautó-eladások 22 százalékos növekedése idézte elő. Az átlagárak eközben csaknem 5 százalékkal emelkedtek, amiben a használtautó-importra kiterjesztett vagyonszerzési illeték bevezetése is szerepet játszik.

„A piaci élénkülés egyik tényezője a használtautó-import szárnyalása: március végéig immár 20 735, többségében kilenc évnél idősebb használt személyautó áramlott be külföldről, csaknem 50 százalékkal több, mint 2013 első három hónapjában – mutat rá Fodor László, a Használtautó.hu marketingvezetője. – Az újautó-eladások év eleji 22 százalékos bővülése ugyanakkor leginkább a fiatal, néhány éves autók adásvételét serkentette, mivel főként az e korosztályba tartózó autókat cserélték új járműre tulajdonosaik.”

A Használtautó-indexről: A Használtautó.hu által negyedévente bemutatásra kerülő index egy gyorsmutatója a használtautó-piac aktuális állapotának. Célja, hogy a teljes hazai használtautó-forgalom több mint 80 százalékát felölelő adatbázisa segítségével a hivatalos statisztikai adatok megjelenése előtt hetekkel bemutassa, hogy az éppen lezárt negyedév során hogyan változott ez a piaci szegmens. Ezzel a szolgáltatásával hiánypótló szerepet tölt be. Az index egy arányszám, amely az adott időszakban elkelt használt autók aktuális összértékét viszonyítja a válság kezdetekor, 2009 első negyedévében mért szinthez. 100 százalék felettii állapota azt jelzi, hogy a használtautó-piac lendülete immár kezdi meghaladni a bázisnak tekintett időszak teljesítményét.

Egy év alatt 5 százalékos átlagár-növekedés

Bár a piacon kínált használtautó-állomány egyelőre folyamatosan öregszik, az első negyedéves átlagár (1 535 000 forint) közel öt százalékkal magasabb, mint egy éve ilyenkor. Ebben egyértelműen szerepet játszik az a változás is, hogy január elsejétől a külföldön vásárolt használt gépjárművek után vagyonszerzési illetéket kell fizetni. Mivel ezáltal az alternatív beszerzés lehetősége megdrágult, a belföldi kínálat átlagára is felfelé mozdult.

A használtautó-piac összetétele

Kategóriák szerint vizsgálva a szakportál adatbázisát, a használtautó-forgalom legnagyobb részét, 30 százalékot az alsó középkategóriába tartozó autók tették ki, ebben sok változás nem történt tavalyhoz képest. A használtautó-behozatal hatása érezhető ugyanakkor abban, hogy 2 százalékponttal nőtt mind a közép-és felső középkategóriába (jelenleg 29 százalék), mind az egyterűek kategóriájába (jelenleg 11 százalék) tartozó autók aránya a teljes piaci forgalmon belül. Az átlagárak valamennyi kategóriában nőttek az elmúlt év során.

Az év elején a hat leggyakoribb gazdát cserélő autótípus sorrendben az Opel Astra, a Suzuki Swift, a Volkswagen Golf, a Ford Focus, a Volkswagen Passat és az Opel Corsa voltak: az adásvételi szerződések csaknem negyede e típusok egyikére köttetett. Ez a sorrend tavalyhoz képest annyiban változott, hogy mindkét népszerű Volkswagen típus egy hellyel előrébb lépett.

2014. I. negyedév:

Használtautó-index:

113,2

Kínálati átlagár (ezer Ft):

1.535

Változás az előző negyedévhez képest (%pont):

+2,4

Változás az előző negyedévhez képest (%):

+2,4