Fisichella és az édes álmok esete
Amióta Alonso otthagyta a Renault-ot, mintha elvesztette volna a csapat a realitásérzékét.
Olyan nyilatkozatok születnek, hogy az ember néha csak a fejét fogja.
Először nézzük a tényeket. Hamilton, Alonso a McLaren-nél, Raikkonen és Massa a Ferrarinál. Ennyi talán elég is lehetne, hogy a Renault prominens emberei kicsit elgondolkozzanak és ne tegyenek a kis olasz vállára megvalósíthatatlan álmok terheit.
Félreértés ne essék. Nem lehetetlen Fisichella világbajnoki címe, de az, hogy a szezon előtt a csapatfőnök, a műszaki igazgató úgy beszél, mintha kötelező lenne a vb-cím, az nevetséges.
Szemezgessünk a nyilatkozatok közül. Flavio Briatore: “Fisico hatalmas tehetség. Most meg lesz a lehetősége, hogy éljen vele. Ha ő nem teszi, akkor mi elérjük, hogy megtegye. Soha vissza nem térő alkalommal ajándékozta meg a sors.”
Bob Bell a csapat műszaki igazgatója még egyenesebben fogalmaz: “Amennyiben idén nem lesz világbajnok, akkor soha nem fog sikerülni neki. Azt gondolom, hogy ez az év mindent eldönt a karrierjében.”
Ilyen szavakkal a háta mögött azért nem biztos, hogy az olasz a legjobb teljesítményt sajtolja ki magából. Egyelőre a nemzetközi sajtó is találgat, hogy a Renault-nál mi folyik. Vagy feltalálták a második spanyolviaszt, vagy az első néhány futam után szembesülni fognak azzal a előre jól látható ténnyel, hogy sosem volt még ennyire kiegyensúlyozott a mezőny, mint most.
Természetesen szegény Fisico nem tehet mást, ő is folytatja a magabiztos nyilatkozatok sorát, igaz némi realitásérzékkel is megfűszerezve azt: “Én nagyon bízom magamban, és mindent el fogok követni azért, hogy folytassam a Renault sikersorozatát.” Az olasz viszont képes higgadt értékelésre is: “Tudom, hogy nagyon nehéz lesz, és nem csak nekünk hanem az összes eddig Michelinen futó istállónak felvenni a Bridgestone ritmusát. A Ferrari ilyen szempontból előnyben lesz az első futamokon, hiszen míg ők nagy tapasztalatokkal érkeznek, addig a többiek , és persze mi is, nulláról indulunk.”
