2014. május 17. 12:00   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Két amatőr hibát vétett a Zsigulis – videó

Ám a második már balesettel végződött, ráadásul hajszálon múlt, hogy nem ütötte el az autója mellett álló férfit a tanulóvezető módjára közlekedő Ladás.

Bár minden bizonnyal nem Oroszországban a legkönnyebb megtanulni vezetni, ellenben, ha itt felkészülünk a várható furábbnál furább szituációkra, a világ többi pontján már nem sok meglepetés érhet minket. A legnagyobb baj azonban az, hogy ezek a szituációk teljesen váratlanul következnek be olyan helyeken, ahol soha nem számítanánk rá.

Vegyük például a fekete Lada sofőrjét, aki előbb sávszűkülésnél majdnem ráhúzza a kormányt a kamerázó autóra, majd pár másodperccel később a kései fékezést követően belevágódik egy út szélén álló kocsiba, ami mellett áll közvetlenül gazdája. Szerencsére senkinek nem esett baja, de az ilyen helyzeteket egy kis figyelmességgel el lehetne kerülni.