2014. június 21. 19:00   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Kémfotókon a tetőtlen magyar Audi

Először sikerült a jövő évtől kapható vászontetős Audi TT-t tesztelés közben lefényképeznie pár szemfüles fotósnak. A magyar négykarikás attraktív külsőt kapott, melyhez a megfelelő technika is biztosított, így sikeresebb lehet népszerű elődjénél is.

Németországi tesztelése közben vadászták le az Audi TT Roadstert pár igen részletes kép erejéig. A harmadik generációs TT kupéváltozata még a márciusi Genfi Autószalonon mutatkozott be, és már akkor tudni lehetett, hogy készül a tetőtlen kiadás is.

A négykarikást most lenyitott és felhajtott tetővel egyaránt megnézhetjük. Az esetünkben barna bőrbelsőt egyéb színkombinációkban is lehet majd kérni, a szélfogó háló és a bukókeretek azonban a nélkülözhetetlen extrák számát gyarapítják. Szerencsére a szélvédő elég magasra nyúlik, így az átlagosnál némiképp magasabb sofőrök fejét se fogja leszedni a menetszél.

Ami a motorválasztékot illeti, ugyanarra számíthatunk, mint a Coupé esetében, így a már jól ismert 2.0 literes négyhengeres TSI 230 lóerős és 370 Nm-es, valamint 310 lóerős és 380 Nm-es kiadása biztosan elérhető lesz – utóbbi a TTS-be kerül –, ahogy egy gázolajos, 2.0 literes aggregát is 184 lóerővel és 380 Nm-rel. A sebességváltók terén egy hatsebességes manuális, vagy az extraként elérhető szintén hatsebességes, de automata S tronic továbbítja az erőt az első tengelyre, vagy mind a négy kerék felé.

Az autó az októberi Párizsi Autószalonon mutatkozhat be, az első példányok pedig jövőre kerülhetnek a kereskedésekbe.