Intelligens várossá változik Grenoble
Sokat lehet hallani a jövő közlekedéséről, az intelligens városokról, és egyéb olyan újításokról, amelyek az elkövetkező évek során kellemesebbé és kezelhetőbbé hivatottak tenni a városokat és a városi közlekedést. Ma még kevés konkrét, kézzel fogható példával találkozhatunk. Az idei nyári szünidő végén azonban Grenoble-ban és vonzáskörzetében valósággá válik ez az álom, így a francia Alpokban fekvő város a jövő mobilitásának úttörőjévé lép elő.
2014 októberében hetven darab Toyota i-ROAD és COMS ultra kompakt elektromos gépjárművet, valamint hozzávetőlegesen harminc darab, az EDF csoporthoz tartozó Sodetrel által kifejlesztett és kezelt töltőállomást helyeznek üzembe a városban. A három éves időtartamra tervezett programot a város és térsége, az EDF francia energiaszolgáltató vállalat, a Toyota japán autógyártó vállalat, valamint egy helyi közösségi autómegosztó vállalkozás, a Citélib között létrejött, különleges együttműködési megállapodás teszi lehetővé.
A tömegközlekedési hálózat számítástechnikai infrastruktúrájára csatlakoztatott, új autómegosztó (car sharing) szolgáltatás kiegészíti Grenoble jelenlegi, hasonló célú szolgáltatását, a Citélibet. A szolgáltatás keretében a felhasználók a város egy adott pontján igénybe vehetnek egy kisméretű elektromos járművet, majd azt egy másik helyszínen leadhatják. A projekt további célja a közösségi közlekedési módozatok (villamosok, buszok, vonatok) és egy újszerű, a hagyományos autóknál kisebb helyigényű, apró elektromos gépjárműveken alapuló, személyes mobilitási rendszer közötti kapcsolatot hivatott népszerűsíteni. Az alapötlet, hogy az ingázók útjuk első vagy utolsó néhány kilométerét egyéni közlekedési eszközzel tegyék meg, ami rugalmasabbá és gyorsabbá teszi a közlekedést, ezáltal hozzájárulva a forgalmi dugók mérsékléséhez, és javítva a városközpontok levegőjének a minőségét.
Citélib by Ha:mo
A legújabb társadalmi trendek és fogyasztói magatartási minták alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a fenntartható mobilitás stabilan megvetette a lábát a társadalomban. A kérdés már csak az, hogy milyen gyorsan képes fejlődni a piac.
A felmérések szerint Európában az átlagos napi ingázás 40-50 percet vesz igénybe. Az ingázók ehhez egyre nagyobb arányban veszik igénybe a tömegközlekedési szolgáltatásokat, ám többségüknek legalább 15 percet kell sétálniuk az utolsó állomástól, hogy elérjék végső úti céljukat. A modern számítástechnikai technológiák a különböző innovatív mobilitási megoldásokkal párosítva egyre inkább teret engednek a rugalmasabb városi közlekedési formák megjelenésének. Kétség kívül ezek fogják adni a jövő intelligens városának az alapkövét.
Képzelje el a következőt: hétfő reggel van, és Ön 7 óra 25 perckor munkába indul Grenoble külvárosában fekvő otthonából. Félálomban bevillamosozik a belvárosba. A húsz perces út végén leszáll, és öt percet vár a csatlakozó buszjáratra. Tíz perccel később leszáll a buszról; a megállótól még ötpercnyi séta a munkahelye. Az idő 8 óra 5 perc. Már megint elkésett a 8 órás értekezletről, és még kávézni sem volt ideje. Máskor autóval indul útnak, hogy rugalmasabban közlekedhessen. Ahhoz azonban, hogy behajtson a belvárosba, korábban kell elindulnia, nagyjából 7 óra 15 perckor, de még ez sem garantálja, hogy időben beér, hiszen a forgalom sűrűsége mellett még arra is időt kell szánnia, hogy parkolóhelyet találjon. Ismerős a helyzet?
A Citélib by Ha:mo révén búcsút inthet a stressznek és a késlekedéseknek. A villamoson előveszi okostelefonját, és egy megfelelő alkalmazás segítségével áttekinti a szokásos megállóban rendelkezésre álló i-ROAD járműveket. Néhány kattintás, és máris lefoglalta és kifizette az egyiket. Egy másik alkalmazás segítségével még indulás előtt ellenőrizheti a forgalom, illetve a tömegközlekedés pillanatnyi állapotát, így előre megtervezheti az adott napon ideálisnak mondható utazási módot.
Miután leszállt a villamosról, nincs más dolga, mint telefonját csatlakoztatni a töltőállomáshoz. Ekkor az állomás leválasztja a megrendelt i-ROAD-ot. Hat perccel később megérkezik az iroda melletti töltőponthoz. Az idő 7 óra 53 perc – még pont belefér egy kávé a 8 órás értekezlet előtt. A munkába járás időtartama 30 százalékkal lerövidült. Még egyéb elintézni valója is akadna aznap? Semmi gond: Grenoble-ban körülbelül 30 töltőpont található; a hálózat elég sűrű ahhoz, hogy Ön mindig a lehető legközelebb állhasson meg úti céljához.
Egyedi együttműködés
Egy ekkora léptékű, integrált, komplex projektet képtelenség volna egyedül megvalósítani: sikerének kulcsa az együttműködés és a partneri kapcsolat – nem csupán a projekt partnerek között, de köztük és a helyi közösségek között is.
• Az EDF a mintegy harminc darab töltőállomáson kívül az elektromos mobilitás fejlesztése terén, az akkumulátor-technológiák és a töltő infrastruktúrák kezelése révén szerzett, több mint fél évszázados tapasztalatát is hozza a projektbe. Az EDF célja, hogy lakossági, vállalati és közösségi ügyfeleit elkísérje azon átállás során, amely fenntarthatóbb, csendesebb és CO2-mentes közlekedési módozatok felé tereli őket.
• Az EDF leányvállalataként a Sodetrel jelentős szakmai tapasztalattal gazdagítja a projektet, az elektromos és hálózatról tölthető, Plug-in Hybrid gépkocsik töltésére szolgáló infrastruktúrák kezelésétől a töltési szolgáltatások üzleti alapú kezelésén át a járműmegosztó szolgáltatások gondozásáig a magán- és közszférában.
• A Toyota biztosítja a projektben használt, hetven darab ultra kompakt elektromos gépjárművet: az együléses, négykerekű, apró hátsó csomagtartóval rendelkező Toyota COMS modellt, valamint a kétszemélyes, háromkerekű, Active Lean technológiával felszerelt Toyota i-ROAD típust. Ez utóbbi újszerű, élvezetes vezetési élményt kínál. A rendkívül kompakt jármű a motorkerékpárok, robogók kivételes manőverező képességét az autók kényelmével és stabilitásával kombinálja. Egyetlen autó által elfoglalt alapterületen négy darab i-ROAD fér el.
• A Toyota egy olyan adatkezelő rendszert is kifejleszt a projekthez, amely lehetővé teszi a járművek megjelenítését, illetve lefoglalását. A rendszer Grenoble jelenleg is üzemelő közlekedési számítógépes rendszeréhez csatlakozva okostelefonról elérhető, többféle közlekedési módozatot figyelembe vevő útvonal-tervezési szolgáltatást biztosít. A Citélib by Ha:mo a Toyota második ’Ha:mo’ (a ’harmonikus mobilitás’ kifejezés rövidítése) projektje, és az első, amelyet Japánon kívül indítottak útjára.
• A Citélib szolgáltatóra kimagasló tapasztalatának köszönhetően esett a választás. A vállalat több mint 10 éve működtet autómegosztó programokat a térségben.
Miért pont Grenoble?
Grenoble régóta innovatív város hírében áll. „Presqu’île” tudományos parkjában számos neves intézmény és vállalat dolgozik, mint a CEA vagy az ST Microelectronics. A város szlogenje „Ahol a jövő városát álmodjuk meg”. Grenoble egyetemén, amely Franciaország egyik legmodernebb campusával büszkélkedhet, több mint 60 ezren tanulnak. 1987-ben Grenoble volt a második franciaországi város Nantes után, ahol ismét bevezették az elektromos villamosokat. 2013-ban 78 millióan használták a város helyi tömegközlekedési vállalatát. Napjainkban már az ötödik villamos vonal lép üzembe. A város közlekedésében egyéb, környezetbarát módozatok is fontos szerepet játszanak, mint például az ötezer darab ’Metrovélo’ kerékpár vagy a több mint 320 kilométernyi kerékpárút és sáv.
Grenoble lakosai már most foglalhatnak
Grenoble polgárai már most előjegyezhetik magukat a Citélib by Ha:mo szolgáltatásra. Amennyiben még idén nyáron regisztrálnak, időtartam-jóváírásban részesülnek, amelyet a szolgáltatás októberi üzembe állítását követően vehetnek igénybe.





