Tízből hat autós a legolcsóbb biztosítást választja
A kötési statisztikából kitűnik, hogy az idén is megéri akár ugyanannál a biztosítótársaságánál újrakötni a kötelezőt.
Bő egy hét alatt 35 ezren váltottak kötelező biztosítást a piacvezető Netrisk.hu biztosítási portálon, ami több mint 60 százalékkal felülmúlja az egy évvel korábbi hasonló időszak számait. Ha az átszerződések lefolyása a tavalyi trendet követi, az első hét adatai alapján egymillióan is válthatnak december végéig. Ezen belül az on-line biztosításközvetítés részesedése megközelítheti az ötven százalékot az idén. Aki most újraköti jelenlegi biztosítását átlagosan 10-20 ezer forintot takarírthat meg! A Biztosítás.hu adatai alapján, minden negyedik autósnak megéri ezt tenni.
A Netrisk.hu portálon elvégzett díjkalkulációk száma megközelíti a 400 ezret. Ebből csaknem 340 ezer díjszámítás során kaptak az autósok jelenlegi kötelező biztosításuknál olcsóbb ajánlatot. Százból tehát változatlanul 85 autósnak megéri kötelezőt váltani. A díjkalkulációk alapján elérhető átlagos megtakarítás több mint 15 600 forint. Ha tehát mindenki, aki a Netrisk.hu portálon eddig kiszámolta 2009-es kötelező biztosítási díjait, a legolcsóbb ajánlatot választaná, az összes megtakarítás már meghaladná a 6 milliárd forintot.
Az eddig megkötött, több mint 35 ezer szerződés alapján az átlagos megtakarítás valamivel alacsonyabb, 13-14 ezer forint között mozog. Hiszen az ügyfelek nem mindig a legjobb díjat ajánló biztosító mellett döntenek. A Netrisk.hu összesítése szerint ugyanakkor a legfőbb szempont továbbra is az ár: ügyfeleik 60 százaléka a legolcsóbb, 21 százalékuk a második, 9 százalékuk a harmadik helyen kijött biztosító ajánlatát választja.
A KÖBE, a Genertel és a Wabard jellemzően az első helyen tud új ügyfeleket szerezni, míg az Aegont, az Allianzot, a Generalit, az OTP-t és a Groupamát a 2.-3. helyezésük alapján is sokan választják. Ez magyarázza, hogy a díjkalkulációk szerint változatlanul a Wabard Biztosító adja a legjobb díjakat, míg a legtöbb szerződést (minden harmadikat) továbbra is az Allianz Biztosítóhoz kötik az ügyfelek.
A kötési statisztikából kitűnik, hogy az idén is megéri akár ugyanannál a biztosítótársaságánál újrakötni a kötelezőt. Élő szerződéseihez képest gyakorlatilag az összes biztosítótársaság átlagdíja alacsonyabb jelenleg, a Posta és a K&H Biztosító kivételével. E két társaság viszont díjemelései miatt alig rúg labdába: ügyfelei 91, illetve 94 százalékban találnak kedvezőbb árat más szolgáltatónál.
Bármely biztosítótársasághoz szerződtek is augusztusban a MÁV Biztosító Egyesület korábbi ügyfelei, az átlagos 85 százaléknál ők is nagyobb valószínűséggel találnak kedvezőbb díjú kötelező biztosítást, hiszen az évközi tarifákhoz képest a kampányban lényegesen olcsóbb a kötelező: az átlagdíj, mely két hete még több mint 42 ezer forint volt, jelenleg a 31 ezer forintot sem éri el.
A Netrisk.hu az elmúlt napokban két új szolgáltatást is bevezetett: az ingyenes on-line fax szolgáltatással a megbízási szerződés elektronikusan is megadható, így a biztosítóváltást az új ügyfelek is teljesen papírmunka nélkül intézhetik. Emellett a Netrisk.hu portálon már látható az a valós adatbázishoz kapcsolódó számláló, mely félóránként frissülve folyamatosan mutatja, a portálon eddig hány díjkalkulációt végeztek, hány esetben kaptak a meglévőnél jobb ajánlatot, és átlagosan mekkora megtakarításra számíthatnak az ügyfelek a tarifálások alapján.
Hasznos tudnivalók az újrakötésről a túloldalon!
Sláger az újrakötés is
A Biztosítás.hu internetes portál adatai alapján az idei kampányban jelentősen nőhet a saját biztosítójukat olcsóbb díjért újraválasztók száma. Az első tíz nap adatai azt mutatják, hogy míg ez a szám az előző években 10% alatt maradt addig az idei kampányban az újrakötések száma akár a 40-50%-ot is elérheti.
Újrakötésről akkor beszélünk, amikor egy autós a jelenlegi biztosítójánál meglévő kötelező biztosítását ugyan felmondja, de ahelyett, hogy másik biztosítóhoz szerződne, újraszerződik jelenlegi biztosítójával a következő évre. Ennek az az értelme, hogy új szerződést kezdeményezve jogosulttá válik az “új belépők kedvezményére” illetve azon kedvezményekre, melyek korábban még nem voltak igénybe vehetők az adott biztosítónál. Azoknál a biztosítótársaságoknál, ahol különböző tarifa van a régi és az új ügyfelekre, így megéri a szerződések újrakötése.
A 2009-re megjelentetett tarifák esetében sokkal inkább megéri a szerződések újrakötése, mint eddig bármikor. Bár már a korábbi években is kettős mércével mértek a társaságok és volt lehetőség az újrakötésen történő spórolásra, a mostani kötésekből kitűnik, hogy idén ez már tömeges – a biztosítók szándékától jelentősen eltérő – méreteket ölthet. Aki most újraköti jelenlegi biztosítását átlagosan 10-20 ezer forintot takarírthat meg! A Biztosítás.hu adatai alapján, minden negyedik autósnak megéri ezt tenni.
Az újrakötést általában azok veszik igénybe, akik korábbi biztosítójuk hírnevét fizették meg eddig és a lehetőségek ellenére nem váltottak az olcsó és ezért “kevésbé megbízhatónak minősített” másik biztosítókra. A saját biztosítóval való újraszerződése esetében azonban ez az aggály nem merül fel. Vannak azonban olyanok is, akik mikor megtudják, hogy nekik, a “hűséges ügyfeleknek” szeretett biztosítójuk jóval drágább áron adja a kötelezőt, mint az új szerződőknek, akkor megharagszanak és csak azért is elváltanak jelenlegi biztosítójuktól. (Ebben azért valljuk be, van is némi igazuk.)
Hol érdemes újrakötni?
Idén szinte mindegyik tarifa alkalmas az újrakötésre. A statisztikákból azonban az is kiderül, hogy mely biztosítók azok, akik ebben a tekintetben az élen állnak.
A kettős tarifa nem újdonság. Az idei számok azonban azt mutatják, hogy amit a tavaly és tavaly előtt még meg lehetett csinálni az autósokkal, azt az autósok idén már egyre kevesebben veszik jónéven.
A Biztosítás.hu szerint azok a biztosítók, akik az újrakötési értékesítési táblázat élen állnak, nem örülnek igazán. Nem számoltak ugyanis azzal, hogy meglévő ügyfeleik átlagos díja jelentősen csökkenne. Egyedül az volt a céljuk a kettős tarifával, hogy több szerződést szerezzenek, mint amennyi elmegy tőlük. Az autósok azonban idén keresztülhúzhatják ezen számításokat és elképzelhető, hogy ez a jövőben a kettős tarifák végét is jelenti majd.
Az újrakötés egyelőre azonban ma még sokak számára elérhető és az “utolsónak” mondott kampány nagy lehetősége ez az autósok számára. Az internetes biztosítási portálok segítségével az újrakötés rendkívül egyszerűen intézhető, hasonlóan az előző években már megszokott biztosítóváltási szolgáltatáshoz.
Forrás: Netrisk.hu és Biztositas.hu

