2006. szeptember 27. 10:34   |   Autoblog
címkék:  

Raikkonen: világbajnok akarok lenni!

A finn Kimi Raikkonen végre talán jó helyre kerül, és a tehetségéhez méltó autót kap majd, amivel újabb vb-címet szerezhet Finnországnak.

A finn Kimi Raikkonen végre talán jó helyre kerül, és a tehetségéhez méltó autót kap majd, amivel Hakkinen után újabb vb-címet szerezhet Finnországnak.

Még közel sem vagyunk túl az idei szezonon, de mind Alonso, mind pedig Raikkonen már a jövőjét tervezi. Azt azért csúnya lenne állítani, a McLaren-Mercedes pilótájának már csak nyűg az utolsó három megmérettetés, de igazából nem állunk távol a valóságtól.

A mindig is szűkszavú Kimi egyre többet álmodozik nyilvánosan a Ferrarinál eltöltendő időről. Ezen nem is lepődhetünk meg, hiszen a világbajnoki cím sorsába idén nem szólhat már bele. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a Jégember többször is a csúcs közelében volt de különféle technikai problémák miatt mindig lecsúszott a címről. Ha nagyon sarkosan szeretnénk fogalmazni, akkor azt is mondhatjuk, hogy az istálló egyszer sem tudott versenyképes autót alátenni. Ezért is érthető a lelkesedése.

A finn klasszis nem kis feladatot vállal magára, hiszen akarva-akaratlanul a hétszeres (vagy nyolcszoros) világbajnok Michael Schumacher nyomdokaiba lép jövőre és eredményeivel a vezetést és a Ferrari szurkolókat is meg kell győznie. Raikkonen mindenesetre boldogan és optimistán várja a 2007-es szezont. “Mindig is álmom volt a Ferrarinál való versenyzés. Olyan szerződést tettek elém, amelynek az utolsó betűig minden mondata tökéletesen egyezett az elvárásaimmal.”

“Hihetetlen érzés, hogy jövőre teljesül a legnagyobb vágyam és végre megmutathatom magam az olasz istállóban. Muszáj volt váltanom, mert öt évet töltöttem a McLarennél és valamiért mindig elbuktam a célegyenesben. A Ferraritól azt várom és remélem, hogy a tudásomat felhasználva végre világbajnok leszek. Természetesen az istállótól mindig mindenki világbajnoki címet vár, de ahhoz mindennek össze kell jönnie a jövő évben.”- nyilatkozta a finn

Raikkonen világbajnoki óhaja nem annyira meglepő, hiszen már nem egyszer volt karnyújtásnyira a végső diadaltól, de valami mindig közbeszólt. Igazából az lesz érdekes, hogy a versenyző mennyi idő alatt szokja meg az új csapatot, az új autóját. Ha hamar megbarátkozik a körülményekkel, akkor az idény elejétől versenyben lehet a vb-címért. Viszont ha a megszokási időszak elnyúlna, akkor nagyon sok értékes pontot veszthet a szezon első felében mind ő, mind a Ferrari.