2014. szeptember 14. 21:30   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Hibátlan klasszikus vált eladóvá

Egy 1967-es évjáratú, teljes felújításon átesett Mercedes-Benz 250 SL keresi új gazdáját. A Kahn Designtól megvásárolható négykerekűt több mint 35 millió forintért újíttatták fel nemrég.

Mindig örömteli ikonikussá vált automobilokat látni újjászületni, még ha egy átlagember sosem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ilyen csodákat birtokolhasson.

Márpedig most épp egy közel ötven éves Mercedes-Benz kapott esélyt az újrakezdésre, mely példányból alig lehet ép darabokat fellelni a világ útjain. A nyolchengeres 2.5 literes – 150 lóerőt és 216 Nm-t produkáló – benzinmotorral szerelt csillagmárkás jobbkormányosként került ki a gyárból még 1967-ben, majd nyolc tulajdonosnak okozott örömöt az eltelt 47 évben.

Eközben persze az idő vasfoga próbált belekóstolni az autó elemeibe, de utolsó, mindenre kényes tulaja ezt felismervén teljes felújításra küldte az órájában 177 028 km-t számláló Mercit, mióta csupán 6237 kilométert tekert bele. S mivel a pénzt sem sajnálta, a végül 90 ezer fontos (35,6 millió forintos) renoválást követően egy teljesen hibátlan 250-est kapott vissza.

A szürke metál karosszériával büszkélkedő Mercedes bordó bőrbelsőt és vadonatúj fa díszítőelemeket kapott egy retrós kinézetű Becker Mexico 7948-as, navigációval is felszerelt autórádióval együtt. Az automataváltós gyönyörűséget a Kahn Design árulja, azonban értékmegjelölés nélkül, így csak tippelni tudunk annak minden bizonnyal borsos eladási árára.