2014. szeptember 26. 08:30   |   Autoblog
címkék:  

Drágább a casco, de már öregebb autókra is kötjük

Az idei év első nyolc hónapjában átlagosan 73 700 forintért kötöttek teljes körű cascót az autósok, ami 7,9 százalékkal magasabb, mint az előző év hasonló időszakában mért szint. Az emelkedés oka részben a díjak növekedése, részben pedig az új autók növekvő száma.

Az összes casco 40 százalékát idén (csakúgy, mint tavaly) casco nélküli használt autóra kötik, jellemzően annak megvásárlása során. A második leggyakoribb ok az évfordulós szerződésváltás, minden harmadik autós emiatt köt casco-szerződést. Örvendetes adat ugyanakkor, hogy a tavalyi 16-ról ugyanakkor 22 százalékra nőtt az újonnan forgalomba helyezett személyautókra kötött cascokötések aránya, mivel augusztus végéig a tavalyi 36 ezer helyett idén már közel 44 ezer új személyautót adtak el Magyarországon.

„Jelentős eltérést tapasztalunk az átlagdíjakban aszerint, hogy mi a szerződéskötés oka – mutat rá Sebestyén László, a Netrisk. hu vezérigazgatója. – Átlagosan 90 ezer forint feletti összeget, vagyis 63 százalékkal többet fizetnek az új autót vásárló ügyfelek azoknál, akik a szerződésük évfordulóján váltanak új biztosításra (55 ezer forint). Az előbbi szerződések arányának növekedése automatikusan emeli a piacon tapasztalható átlagos díjszintet is.”

Forrás: Netrisk.hu

Egyre többen vállalnak magasabb önrészt

A magasabb díjszint egyre több autóst késztet arra, hogy spóroljon az éves casco-díjon. Ennek egyik módja, hogy a kgfb-hez hasonlóan a casco-ajánlatokat is díjösszehasonlító oldalakon tekintik meg Ha lehetőségük van rá, a kgfb-vel együtt kötnek cascót, mivel az együttkötés során nyújtott kedvezménnyel akár a cascodíj negyedét is meg tudják spórolni. Díjcsökkentő tényező még többek közt az elektronikus kommunikáció , az elektronikus díjfizetés, illetve a féléves vagy éves fizetési ütem is.

Egyre több viharkárt kell megtérítenie a biztosítóknak!

Sokan választják az önrész megszokott mértékének növelését is. Idén már csak a szerződők kevesebb mint fele (49 százalék) választotta a 10 százalék/50 ezer forintos önrészt, melynek egy év alatt nyolc százalékponttal csökkent az aránya. A 100 ezer forintos önrész aránya ugynakkor idén 32 helyett már 37 százalékra nőtt, de immár 11 százaléknyi a 200 ezer forintos önrészt választók aránya is.

„Természetesen fontos az ár, de figyelembe kell venni, hogy káreseménykor a magasabb önrész jobban terheli a zsebünket – jegyzi meg Sebestyén László. – A magasabb, 100 vagy 200 ezer forintos önrészt választó autós ugyanis azt vállalja a díjcsökkenés fejében, hogy a biztosító kártérítésére csak komolyabb károk esetén számíthat, akkor is csupán a magas önrészt meghaladó összeg erejéig.”

Öregebb autókra is kötnek cascót

A hazai autópark átlagéletkora immár túllépte a 13 évet. A biztosítók ennek a trendnek megfelelve egyre több casco-terméket dolgoznak ki idősebb autókra. Ezekben általában maximált rezsióradíjat számolnak fel, illetve utángyártott alkatrészek beépítését engedélyezik. (A tolvajok még mindig a prémiumkategóriákra hajtanak!)

Ennek is köszönhető, hogy a casco immár nem csak a 0-5 éves autók jellemző biztosítási formája. A Netrisknél kötött full casco 43 százalékát 6-9 éves, további 13 százalékát legalább 10 éves autókra kötik.