2006. augusztus 25. 22:18   |   Autoblog
címkék:  

Ez történt a Forma 1-ben: 08.25

Egy írásban összefoglaljuk a nap történéseit röviden. Nézzük, hogy milyen hírek születtek ma a Forma-1-ben.

 

Alonso nem bír magával

Mint ismertes a spanyol versenyző és a Red Bull Racing tesztpilótája Robert Doornbos mostanság igen érdekes kapcsolatba került egymással.

A Renault pilótája a Magyar Nagydíjon már megkapta a két másodperces büntetését miután szándékosan ráfékezett a holland előtt. Az esetből nem tanult egyik versenyző sem. A mostani alkalommal ismét a második szabadedzésen akasztották össze a bajszukat a sportemberek. Doornbos épp a gyorskörét teljesítette, amikor Alonso mellett szeretett volna elmenni, de a spanyol a belsőívre húzódott ezzel lezárva a holland útját.  Azonban a Red Bull Racing pilótáját is keményfából faragták ezért nem engedett, hanem a külsőíven próbálta megelőzni Alonsot. A kard ki kardnak az lett a vége, hogy mindketten rágyorsítottak és a kései fékezés miatt elvesztették a kontrollt a versenyautó felett és egymásnak ütköztek. A kerekek összecsiszolódásán túl szerencsére semmi komolyabb nem történt.

“Együtt mentünk az egyenesben, de mivel a Renault erősebb ezért én voltam a gyorsabb. Ezt Doornbos nem akarta elfogadni és a külsőíven próbált elém ugrani, ami természetesen nem sikerült neki. Együtt fékeztünk, blokkoltak a kerekeink, ezért mindketten elvesztettük az irányítást autóink felett. Szerencsére nem lett komolyabb baj. Én személy szerint nem tulajdonítok nagy jelentőséget az esetnek. Az mindenesetre érdekes, hogy míg én probléma nélkül elviseltem azt, hogy többen is megelőztek, amikor szemcsésedtek a gumiaim, Doornbosnak volt néhány incidense a nap folyamán. Ez azért érdekes.”

Robert Doornbos másképp vélekedik: “Biztos voltam benne, hogy Alonso elenged engem, hiszen a gyorskörömön voltam. Azonban ő nem volt ennyire előzékeny és játszadozott velem. Egyszerűen csak kíváncsi volt arra, hogy mennyire vagyok legény a gáton.”

 

Vettel az új Schumacher?

Vettel tegnap még azt nyilatkozta, hogy a repülőút alatt végig videójátékon tesztelte az isztambuli pályát, de nem volt képes 1 perc 30 másodperc alá menni.

Ami nem jött össze a virtuális világban, az sikerült a való életben. A 19 éves tehetség idejét senki nem bírta toppolni. Egyedül Massa tudta tartani a német versenyzővel a lépést. “Nem hittem a szememnek, mikor megláttam az időeredményemet. Nagyon nehéz nap volt, hiszen még a pályát sem ismertem. Mindezek ellenére hasznos információkkal tudtam a csapatnak szolgálni és ez a legfontosabb.” Vettel több rekordot is megdöntött a mai nap folyamán. Nagy izgalmában elfelejtette bekapcsolni a sebesség limitert és ezért az edzés megkezdése után kilenc másodperccel megbüntették boksz-utcai gyorshajtás miatt. “Nagyon izgultam, és elfelejtettem bekapcsolni a szabályozót. Nagyon sokba fog ez nekem kerülni.” A Forma-1 történetének legfiatalabbjaként rögtön pénteki pole-t futott, amivel valószínűleg elfeledtette a vezetőséggel a boksz-utcai bakiját.

Mario Theissen a BMW főnöke is elégedett volt az új szerzeménnyel: “Hiba nélkül teljesített a pénteki napot és rendkívül hasznos információkkal szolgált. Az, hogy ő volt a leggyorsabb hab a tortán.”

 

 

A Renault nem ok nélkül volt ennyire lassú pénteken

A pénteki szabadedzések alatt a francia istálló köszönőviszonyban sem volt a legjobbakkal. Ennek oka azonban nem az autóikban, hanem a Michelin gumijának, azaz a szándékosan rosszul megválasztott abroncsoknak köszönhető. Pat Symond elmondta, hogy pénteken szándékosan a legrosszabb dramaturgiát vették elő, amely igazolta azt, hogy az isztambuli versenypályán a gumik púposodása akár egy másodperces hátrányt is okozhat körönként.

“A gumi nagyon rossz volt. Sokat küszködtem vele, de a szemcsésedés már az első körök után elkezdődött, ami esélytelenné tett engem és a csapattársamat is. Ugyanakkor az autóban nagyon sok van még, érzem, hogy ha megfelelő gumikeveréket választunk, akkor holnap akár a pole pozícióért is harcban lehetünk.” – nyilatkozta Alonso.

Giancarlo Fisichella is hasonlóképpen vélekedett a mai napról: “Nekem ugyanúgy szemcsésedett a gumim mint Fernandónak. Ráadásul mindig szerencsétlen időben mentem ki a pályára. Végig forgalomban futottam a köreimet és ez meglátszik a helyezésemen is. Az éjjel nagyon sokat kell bütykölnünk, de szombaton versenyképesek leszünk.”

A két Renault-nak valóban javulnia kell, hiszen a 12. illetve a 17 pozícióért nem adnak világbajnoki pontokat. És ez az, amire a leginkább szüksége van jelenleg a francia csapatnak.

 

A Ferrari-nál elégedettek

A tűzpiros istállónál Michael Schumacher a hatodik, míg Felipe Massa a második helyen végzett a második szabadedzésen.

Nyilatkozatok a pénteki nap után:

Felipe Massa: “Nagyon sokat törtük a fejünket a megfelelő gumiválasztáson, de most már igen tiszta a kép ebből a szempontból. Az autó nagyon jó. Biztosan versenyképesek leszünk szombaton és vasárnap.”

Michael Schumacher: “Most élveztem először a versenyzést ezen a pályán. Tavaly esélytelenek voltunk mert rossz csomaggal érkeztünk Isztambulba, viszont most partiban vagyunk a 248 F1-el. Az külön örömmel tölt el, hogy a régi gumikon futottam meg a legjobb időmet.”

Ross Brawn, technikai igazgató: “Mindkét versenyzővel elégedett vagyok. Szerencsére Michael-nek és Felipe-nek is nagyon sokat tudtunk segíteni, szóval összességében jó napot zártunk.”

Jean Todt, csapatfőnök: “Elkezdődött a véghajra és tudjuk, hogy a törökországi futam mennyire fontos a világbajnokság során. Most azon dolgozunk, hogy szombatra illetve vasárnapra megtaláljuk a tökéletes gumikeveréket. Az autón szerencsére nem kell sokat állítanunk, mert jól ment mindkettő.”

 

MF1: egy dühös Alberts és egy elégedett Monteiro a szabadedzések után

Tiago Monteiro: “Elégedett vagyok azzal, amit a mai nap eléretünk. A legfontosabb, hogy megtaláltuk a jó egyensúlyt és csak egy szett gumit használtunk el, hogy több maradjon a hétvégére. A mérnökeim és a szerelőim nagyon szép munkát végeztek.”

Nem volt ilyen jó kedvében Christijan Alberts, akinek az autójában az idei szezonban már többször kellett motort cserélni. “Bosszús vagyok.  Ez sorozatban a harmadik motorhibám. A Midland-nek és a Toyota-nak jobban együtt kéne működnie, hiszen ilyen hibákat nem engedhetne meg magának egy istálló sem.”

 

A Honda folytatta a Hungaroringet

 

Bár Jenson Button nem az első, hanem “mindössze” a harmadik helyet csípte el, a Honda-val egyre inkább számolniuk kell a nagy istállóknak.

Jenson Button: “Elégedett vagyok az időmmel, azzal, hogy sikerült megtalálni az egyensúlyt és már csak a Michelin-nel kell leülnünk, hogy a legjobb gumikeveréket válasszuk az időmérőre.”

Anthony Davidson: “Most vagyok itt először Isztambulban, és azt kell mondanom, hogy nagyon durva kiképzésen vettem részt. A pálya szellemileg és fizikailag is rendesen megterhelő “

Rubens Barrichello: “Az elején még a beállítással voltak problémáim, de a nap folyamán a problémák elhárultak. Összességében egy jó napot zártunk.”