2014. október 19. 13:00   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Egy Nissan GT-R, ami mindent ver – videó

Az AMS csapata elkészítette a világ leggyorsabb Nissan GT-R-ét, amelynek elég 7,7 másodperc, hogy letudja a negyedmérföldes gyorsulási versenyt, álló helyzetből 300 km/órára pedig 7,56 szekundum alatt katapultál, és olyan erő van benne, hogy összkerékmeghajtása ellenére indulásnál elemeli első kerekeit.

Már tavaly, amikor 7,984 másodperccel rekordidőt autózott az AMS a GT-R-rel, tudni lehetett, hogy faragni fognak még a srácok az időn, így idén az egész nyári szezon ennek fényében telt el.

Szerencsére meg is lett a megfeszített munka eredménye, amivel sikerült a tavalyi időn több mint 2 tizedet nyerni, hogy kijöjjön a végül elért 7,7 másodperces célba érés. Ennek tükrében már szinte nem számít csodának, hogy az autó álló helyzetből 96 km/órára 1,53 másodperc, 160-ra 2,79 szekundum alatt gyorsul, míg 160-ról 240-re (azaz rugalmassága) 2,15 másodperc. A 300 km/órát épp a cél előtt, 7,56 másodpercnél éri el – az elindulástól számítva. Csak összehasonlításképp, egy Köenigsegg Agera R ez utóbbit 14,53 szekundum alatt futja hivatalosan, így majdnem kétszer annyi idő alatt éri el a bűvös háromszázas határt.