2006. augusztus 15. 19:36   |   Autoblog
címkék:  

Ez történt a Forma 1-ben: 08.15.

Egy írásban összefoglaljuk a nap történéseit röviden. Nézzük, hogy milyen hírek születtek ma a Forma-1-ben.

Watson: a Honda továbbra is csak a negyedik a sorban

Miután Jenson Button itt nálunk megnyerte élete első Forma 1-es versenyét, a brit lapok a lehető legtöbb hasznot szerették volna kisajtolni a szenzációból és ezért öblös betűkkel sorra jelentették meg a cikkeket Nagy-Britannia új királyáról. John Watson, korábbi Forma 1-es pilóta azonban óvatosságra inti a csapatot, Jenson-t és egész Angliát. “Kétség nem fér hozzá, hogy a kiszámíthatatlan körülményekhez a Honda és Jenson alkalmazkodott a legjobban és teljesen megérdemelten nyerték meg a Magyar Nagydíjat. A lebegés során azonban nem szabad elveszítenünk a realitás érzékünket. A Honda továbbra is csak a negyedik erőt képviseli a Renault, a Ferrari és a McLaren mögött. Talán azt is megkockáztathatom, hogy azt mondom, hogy a mostani siker talán egynéhány munkahelyet is megmentett.” – fejezte be Watson.

 

A Mercedes felvásárolta a McLarent?

Lapértesülések szerint a németek megunták az angolok tehetetlenségét és felvásárolták a McLaren részesedését (ami 60%-ot tesz ki). A tranzakcióra szükség is van, hiszen a korábban szépen csillogó név egyre inkább megkopik. 1999 óta a német-angol istálló képtelen volt világbajnokot adni a Forma-1 történelmének, amit most megelégeltek a németek. Az információink szerint 70-80 de akár 100%-os tulajdonszerzésről is szó lehet, ami után a németek teljesen átveszik az irányítást, de az elnevezés marad valószínűleg, mert a McLaren név igen jól cseng a piacon. Az igazi változást a vezetőség körül élheti meg az istálló, ugyanis Ron Dennis, Martin Withmarsh és Norbert Haug közötti hatalommegosztás rendesen megborulhat. Az új felállásban szinte biztosan Haug lesz a nagyfőnök, míg Dennis talán nem is marad a csapatnál, hanem néhány év beletanulás után megörökli Bernie Ecclestone trónját.

 

Bárhogy is dönt a FIA, azt elfogadja a Renault

Még pontosan egy hét van a Fellebbviteli Bíróság augusztus 22-i meghallgatásáig, a Renault már most egyértelművé tette, hogy elfogadja majd a FIA döntését. Pat Symonds a csapat főmérnöke elmondta: ” A Renault F1 Team jelen lesz a meghallgatáson. Nem lenne tisztességes, ha most még a tárgyalás előtt technikai részleteket közölnénk. Ezért csak annyit mondunk, hogy bízunk a Nemzetközi Fellebbviteli Bíróságban és hisszük, hogy elfogulatlanul hozza majd meg a döntését, amit mi tiszteletben fogunk tartani.”

 

Bruno Senna egyelőre nem jön a Forma 1-be

Bármennyire is szeretnék nagyon sokan, hogy a versenybalesetben elhunyt Ayrton Senna unokaöccse minél hamarabb bemutatkozzon a királykategóriában, az érintett nem sieti el a dolgokat. “Valóban igaz, hogy jó a kapcsolatom Bergerrel, de semmiféle tesztről nincs szó sem a Torro Rosso, sem bármelyik másik csapatnál.” A 22 éves tehetség a 2007-es idényben valószínűleg a Forma-1 előszobájaként ismert GP2-sorozatban vitézkedik majd, hogy utána belehuppanhasson egy Forma 1-es gépbe. Valamilyen szinten biztosan Ayrton vére csörgedez a fiatalban, hiszen Bruno jelenleg a Brit Forma 3-ban már a második összesítésben.

 

A GPMA köszöni a Toyota segítségét

Tegnap robbant a bomba, hogy a Toyota ott hagyja a GPMA-t, amit azért hoztak létre, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetségnél sikeresebben lobbizzon az öt gyártó a pénzek igazságosabb elosztásáért.  Mivel a Toyota vezetése úgy érzi, hogy a GPMA teljesítette a feladatát, kilép a szervezetből, és mostantól a saját jövőjükre koncentrálnak. A valódi ok inkább az lehet, hogy a Toyota megunta az állandó súrlódásokat a szervezet és a FIA között és a jövőben a sportot irányító testülettel szeretne együttműködni. Tsutomu Tomita, a Toyota elnöke így kommentálta a gyár lépését: “Továbbra is elismerjük a GPMA szükségességét, de most már a jövőnkre szeretnénk koncentrálni. A múltban is nem egyszer hangoztattuk, hogy ahhoz, hogy a Forma-1 továbbra is az autósport királykategóriája maradjon, sok mindennek változnia kell. Mi azért fogunk dolgozni, hogy az emberek folyamatosan élvezetes ütközeteket, versenyeket láthassanak. Ezért nem szabad abbahagyni a fejlesztéseket, fel kell számolni a szükségtelen megszorításokat. Csak így biztosítható a Forma-1 hosszú távú jövője. Ezért meg kell azt értenie a legnagyobb gyártóknak, hogy például a független csapatok bemutatkozását segíteni kell a sorozatban úgy, hogy jól bevált és kipróbált technológiákat kínálunk nekik. Azonban amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a nagyvállalatok irtózatos összegeket költenek a környezet óvására. Ezt a Forma-1-ben is meg kell jelentetni valamilyen formában.”

A Toyota egyelőre még nem írta alá a Concorde Egyezményt, de az óriáscég 2012-ig elkötelezte magát a F1 mellett.

A GPMA kiadott közleményében elfogadta a vállalat döntését és köszönik a segítséget, amit a Toyota nyújtott. ” A GPMA természetesen tiszteletben tartja a Toyota döntését. A Toyota rengetek segítséget nyújtott az elmúlt években, így csak köszönet illetheti a vállalatot a többi nagyvállalat és a sport iránt elkötelezettségéért.” Mint ismeretes, a Toyota hathatós közreműködésével a GPMA sikeresen megállapodott a Nemzetközi Automobil szövetséggel és aláírta az Egyetértési Nyilatkozatot.

 

David Coulthard szerint még van benne spiritusz

Michael Schumacher után most már David Coulthard-ot sem kíméli a nemzetközi sajtó. Már az ő nevével kapcsolatban is felmerültek a pletykák, hogy az év végén ott hagyja a Forma 1-et. Az 1971-es születésű pilóta 1994 óta tekeri a kormányt a királykategóriában és egyelőre semmiképp nem szeretne visszavonulni.

“Nem akarok visszavonulni. Miért nem lehet ezt megérteni? Jó-jó, tudom, hogy egy ideje nem sikerült versenyt nyernem, de érzem, hogy ismét győzni fogok. A csapattal harmonikus a kapcsolatom, és ők is szeretnek engem.”

 

Doornbos jövője biztosított

A Red Bull Racing sportigazgatója, Christian Honer maximálisan elégedett az istálló harmadik számú versenyzőjével. “Nagyon sokat köszönhetünk Doornbos-nak. Az RB2-es konstrukció neki is köszönhetően lett ütőképes.” – nyilatkozta

Doornbos, aki éppen a nyaralását tölti, igen biztosan nyilatkozott: ” A menedzserem jelenleg is tárgyalásokat folytat az istállókkal. Nincs miért aggódnom.”

Eközben a pilótát a Red Bull egy igen egyedi ajándékkal is meglepte. Doornbos Észak-Hollandiában egy ideiglenesen lezárt szakaszon két kört is megtehetett az RB2-ssel. A Forma 1-es autó egészen 326 km/h-ig gyorsult. “Fantasztikus volt! Nem találok szavakat, ez maga volt a csoda. Saját autómmal már számtalanszor vezettem ezen a szakaszon, de az RB2-ssel összehasonlíthatatlanul nagyobb élmény volt száguldozni. Köszönöm szépen a Red Bull-nak ezt a lehetőséget.”

 

A McLaren tervezője a Caparónál folytatja

A jelenleg kihívások nélkül várakozó Gordon Murray elfogadta az újonnan alapított sportkocsi gyártó ajánlatát és a jövőben ultrakönnyű alkatrészek fejlesztésével fogja tengetni az idejét. Murray több világbajnok versenygépet is tervezett, mielőtt a McLaren leszerződtette. Az ő nevéhez fűződik többek között a McLaren F1, amely az 1990-es évek legnagyobb durranása volt. A cég azonban az utóbbi időben elhanyagolta az utcai autók fejlesztését és a guru úgymond munka és kihívás nélkül maradt.

A Caparo pont jókor jelentkezett be és Murray a tapasztalata, a versenyautó-tervezői múltja és nem utolsó sorban az egész világon jól hangzó neve miatt a tökéletes választás az új üzletág beindítására. Az új divízió autógyárak számára szállítana szálerősítésű könnyű, de mégis nagy teherbírású műanyagból készült alkatrészeket.